GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Fidesz értékítéletem szerint a választási kampány elemeként használja az ügyészséget, én így látom. Így látom, merthogy a rezsim postásaként jelent meg annak idején, mondjuk, Molnár Gyula ügyét érintően. Úgy tűnik, mintha a Fidesz meghosszabbított keze lenne az ügyészség, és nem jó ez így. Nem jó ez így az említett konkrét miskolci ügyekben sem, ahol az egyik oldal esetében elutasít, a másik oldal esetében meg újramelegít történeteket. Azt gondolom, hogy itt az azonos mércével való mérés egy elengedhetetlen történet kell hogy legyen. Nyilván az ügyészségnek és az ügyésznek is nem lehet visszaélnie a ráruházott feladattal, kötelességgel, de még azt is mondhatnám, kiszivárogtatnia sem szabad.
Az se jó, ha a főügyész, mondjuk, csakis a kormánypárti politikusokkal beszél a Parlament falai között akkor, amikor konkrét ügyekről van szó. Az lenne jó, ha azonos mércével való mérés történne, és eszerint járna el mindenki (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), akinek el kell járni, nem a hatalmat kell kiszolgálni.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť