MAGYAR ZOLTÁN

Full text search

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Most jó? (Jelzésre:) Most már jó lett. Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A korábban kommunikáltakkal ellentétben a Fidesz gyakorlatilag önmagához vette a helyi földbizottságok feladatköreit. Az általam is sokat bírált földforgalmi törvény kevés előremutató intézkedése között volt az, hogy ezen földbizottságok a földtulajdonváltás esetében mindenképpen jogkörökkel rendelkeznek, ugyan nem azokkal a feltételekkel és minőségben dönthetnek ezek a bizottságok, ahogy a Jobbik azt szerette volna, de vitathatatlan, hogy a bizottságokon keresztül akár a helyi gazdák is jogköröket kaphatnának.
Ugyanakkor beigazolódott a gyanú, és az év eleji, agrárkamarákon belüli kapkodás értelmet nyert - államtitkár úr körzetéből is több tucat településen rendkívül gyanús körülmények között lettek ezek a bizottságok megalakítva, gyakorlatilag csak egy szűk belső kört informáltak ezen bizottságok megalakulásakor -, nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesznek esze ágában sincs a helyiek akaratára bízni a földek sorsát.
A Jobbik már ekkor felhívta a figyelmet arra, hogy kormányzati szinten hiába is beszélnek akár arról, hogy ezen földbizottságok komolyan vehetők, ha az agrárkamara égisze alatt megalakult bizottságok nem azon kamucélokat testesítenék meg, amelyeket egyébként önök kommunikáltak. Itt arra gondolok, hogy amikor felvetettük ezt a problémát, hogy mégis miért alakulnak meg ezek az agrárkamarán belüli bizottságok, akkor például olyan nevetséges válaszokat kaptunk, hogy a kakaskukorékolást kell megvédeni továbbra is vidéken, és majd ezen bizottságok önök felé jelzik azt a problémát, ha valahol el akarnák némítani ezen kakasokat.
Mára világossá vált, hogy a valódi cél az volt, hogy a Fideszhez lojális kisebbség kezébe kerüljön a földtulajdonváltás feletti döntés. Ezért kérdezem államtitkár urat, hogy mikortól kívánják a földbizottságok működését a törvényben meghatározott feltételekkel biztosítani.
Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť