DR. VITÁNYI ISTVÁN,

Full text search

DR. VITÁNYI ISTVÁN,
DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Mentelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 20.B10.248/2014/6. számú átiratában indítványozta Szabó Timea országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt Pétermann Csaba feljelentése alapján.
A feljelentés szerint Szabó Timea 2013. augusztus végén és szeptember elején több alkalommal nyilatkozott meg az országos médiában, illetve tartott tájékoztatót a Pető Intézettel kapcsolatos ügyekben, mely intézet pénzügyi vezetője a feljelentő. Ezek közül kiemelkedő az ATV-ben 2013. szeptember 4-én, az Egyenes beszéd című adásban tett megnyilatkozása, amelyben a feljelentőt név szerint megemlíti, illetve a feljelentő Pető Intézetben kifejtett tevékenységével kapcsolatban több, a feljelentő becsülete csorbítására alkalmas hamis tényállítást és kifejezést is állított.
A Mentelmi bizottság az ügyet 2014. június 10-ei ülésén tárgyalta. Szabó Timea a mentelmi jogával kapcsolatosan azt kérte a bizottságtól, illetve az Országgyűléstől, hogy a magánvádas mentelmi ügyekben követett 24 éves gyakorlat szerint járjon el. A Mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. A magánvádas ügyekben követett, a mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlat a mentelmi jog célját, az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani.
Mindezekre tekintettel a Mentelmi bizottság 3 igen és 2 nem szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Szabó Timea országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť