DR. KONTRÁT KÁROLY

Full text search

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország Alaptörvénye rögzíti a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát. A gyermekek jogairól és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény pedig kimondja, idézem: „Az állam szerveinek minden, a gyermeket érintő döntésükben elsősorban a gyermek mindenekfelett álló érdekét kell figyelembe venniük.” A hatóságok a mindennapi munkájuk során is ezek szerint járnak el.
A szabálysértési törvény szerint szabálysértést követ el az, aki gyermekkorú személy társaságában koldul. Ezekben az esetekben a jogsértőkkel szemben a rendőrség mellett ma már a közterület-felügyelők is jogosultak fellépni és azonnal megkezdeni az intézkedést. Amennyiben azonban az eljáró rendőr azt észleli, hogy a koldussal együtt levő gyermek valamilyen szer hatása alatt áll, mint ahogy az ön által említett esetben is előfordulhatott, azonnal kezdeményezi a büntetőeljárás megindítását, és megteszi a szükséges intézkedéseket a gyermek védelme érdekében. Az ilyen és hasonló szabálysértések visszaszorítása, valamint a hatékonyabb fellépés elősegítése érdekében Budapesten már ezer darab (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) közterületi térfigyelő kamera működik.
Amennyiben az állampolgárok azt tapasztalják, hogy a koldus gyermekkel együtt koldul, kérjük, azonnal értesítsék a rendőrséget, hogy az eljárás mielőbb megindulhasson, és a gyermek védelme érdekében a gyermek védelembe vétele minél hamarabb megtörténhessen.
Köszönöm szépen, képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť