DR. NAGY ISTVÁN

Full text search

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom, hogy a kérdésben a kormányzat a legnagyobb körültekintéssel jár el, számos lehetséges opciót megvizsgál, és azok gazdasági, társadalmi hatásait részletekbe menően modellezi, így a végső döntés a tények és nem az érzelmek alapján fog megszületni. Fontos hangsúlyozni, hogy a kormány agrárpolitikájának fókuszában továbbra is a kis- és közepes agrárvállalkozások, családi gazdaságok állnak. Ugyancsak lényeges és jól ismert prioritásunk a nagy hozzáadott értéket előállító és foglalkoztató gazdaságok kiemelt támogatása. Alaptalan tehát aggódni a tejtermelés jövőjével kapcsolatban, és az érintetteket is megnyugtatom, hogy 2015-től jelentős, termelést ösztönző támogatásban részesül az ágazat.
Nem árt azzal sem tisztában lenni, hogy az iparszerűen termelő nagy, főleg szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó vállalatok esetleges támogatáscsökkentése az ország vidékfejlesztési kasszáját növeli, amit nemzeti prioritásainknak megfelelő módon és célra tudunk felhasználni, adott esetben akár a tejtermeléshez kapcsolódó beruházásokra, új feldolgozó kapacitások létesítésére.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť