TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Amint az a parlament előtt már ismert, L. Simon László képviselő úr újabb törvényjavaslatot nyújtott be T/467. számon a mai napon, amelyet nemsokára el is kezd tárgyalni a parlament, amely korrigálja az elfogadott reklámadó szabályait, ami nem teszi majd lehetővé azt, hogy a 2014. évben olyan elhatárolt veszteségeket számoljanak el az adóalappal szemben, hogy így megkerüljék a reklámadó megfizetését.
A másik fontos lépés pedig magának az adópolitikáért felelős miniszternek az utasítása, aki a törvény alapján elrendelte az adott gazdasági társaságnál az adóellenőrzést, ezt törvényi felhatalmazás alapján teszi, egyébként húsz éve tartalmazza ezt a törvény. Ritkán, de a miniszter él most ezzel a jogával. Azt gondolom, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdésben, ahol ennyi adót kívánnak eltitkolni, vagyis inkább nem megfizetni, a miniszter joggal él az ellenőrzés elrendelésével, és nagyon bízunk benne, hogy a NAV felderíti, hogy jogos, törvényszerű-e ez az adóeltitkolási törekvés.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť