LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Először is, szeretném a kormány nevében megköszönni, hogy a szegedi belpolitikai életről egy intermezzót biztosított számunkra itt a parlamentben és a kormányzatban. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Úgy látom, hogy bárki adja ki a Fidesz újságját, az ön mandátuma bizonyítja, hogy feleslegesen adják ki, vagy legalábbis eddig a célját nem érte el, hiszen ön bekerült a parlamentbe 2014-ben a parlamenti választások alkalmával. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Tehát bárhogy is van ez a fideszes újság, Szegeden nem sok látszatja volt még ennek, amit a fideszes újságban műveltek.
Ami a pályázatot illeti, érzem a disszonanciát, ami a cég pályázatnyerési pillanata előtt állt fönn, de nem tudom, hogy ezt jogi eszközökkel meg tudjuk-e fogni. Pontosan tudja, hiszen egy megyében vagyunk, hogy engem ezek a pártszempontok tisztességügyekben nem szoktak különösképpen zavarni, amikor éppenséggel számon kell kérni közpénzt. Tehát készen állok arra, hogy ezt érdemben megbeszéljük vagy kivizsgáljuk. Azt tudom önnek mondani, hogy a 264 millió forintos projektből 182 millió 800 ezer forintot költöttek el a terület előkészítésére, mintegy 60 millió forintért, 58 millióért vásároltak eszközöket, és 5 millió forint ment az előkészítő munkára, ami átlagos. Tehát a pályázat kiírási szempontjainak megfelelt a pályázati pénz elköltésének metódusa.
A számla kifizetését a közreműködő szervezet több alkalommal ellenőrizte, helyszíni bejárást tartottak. Műszaki ellenőrök aláírtak, átvették. Ők felelősséggel tartoznak, természetesen számon kérhetők, félreértés ne essék. Egyesével át lehet a számlát vizsgálni, de a számlák több alkalommal auditon keresztülmentek.
Ha tud abban segíteni, hogy mit kell keresnem, vagy hogyan tudom megtalálni, hogy mielőtt a cég nyert ezen a pályázaton… - és valószínű, nem volt elég erős vállalkozás ehhez, ha jól értem az ön megjegyzését -, akkor készen állok minden vizsgálatra, de az eddigi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy törvénytelenség vagy visszaélés a pályázat lebonyolításában egyelőre nem látszik, hogy történt volna. De ahogy felajánlottam több képviselőtársamnak, attól, hogy Fideszhez kötődik egy cég, alaposan ki fogjuk vizsgálni. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť