DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már képviselő asszony is az EMMI önkéntes akciójával kezdte a kérdését, engedje meg, hogy a választ is ezzel kezdjem. Valóban, minden EMMI-s államtitkár és a miniszter úr is részt vett ebben az akcióban, hiszen azt mondtuk, hogy nem elegendő pusztán az embereket biztatni arra, hogy végezzenek önkéntes munkát, hanem aki ezt mondja és erre biztat másokat, az maga legyen az első, és mutassa meg, hogy maga is a szabadidejéből áldoz másokra, és valamilyen karitatív, szociális tevékenységet végez.
És hogy a két dolgot összekapcsoljam, amikor én magam egy hajléktalanmisszióval mentem el, és ott beszélgettem a hajléktalanokkal, illetőleg osztottunk nekik meleg teát a hidegben és némi ételt, akkor mellettünk nemcsak a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei, hanem három, éppen közösségi szolgálatot végző fiatal gimnazista lány is csatlakozott, akik többek között ebben az 50 órában, amit a képviselő asszony is említett, amit az érettségi előtt el kell hogy végezzenek önkéntes munkaként, ők is a hajléktalanmissziót választották, és ott beszélgettek ők is azokkal az emberekkel, akiknek nincs hol lehajtani a fejüket.
Magyarország, amikor az Európai Unió soros elnöke volt 2011 első felében, akkor szintén az önkéntesség évét hirdette meg, és európai szinten is az önkéntesség melletti kiállásra buzdítottunk mindenkit, és saját kampányokat is indítottunk ennek érdekében. Valamiféleképpen ennek azért az elmúlt négy évben kézzelfogható, számszerűsíthető eredménye is volt, hiszen 4 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik valamilyen önkéntes munkában részt vesznek. Nyilván, elsősorban ez a 30-50 éves korosztályt jelenti, az elmúlt 5-10 évben az ő esetükben javult a legnagyobb mértékben az önkéntes munka megítélése, az abban való részvétel, de pozitívan viszonyulnak hozzá nagyon sokan. Magas társadalmi presztízsű munkának tartják a közvéleménykutatásunk szerint, ami az önkéntességről készült 2013-ban - ez egy tudományos tanulmány -, elismerik az emberek a pozitív hatásait az önkéntes munkának, és a társadalmi hozadékait is szintén fontosnak tartják, így a 18 év felettiek csaknem egyharmada már végzett valamilyen önkéntes tevékenységet. Ennek a megerősítésére fogadta el itt a parlament azt, hogy már 18 éves kor előtt is minél többen tanuljanak ebbe bele; hogy ha ez készségszinten megragad valakikben, ha a szemléletük már tartalmazza azt, hogy másokért munkát végezni érdemes, nemcsak az önzés kultúrája az, amelyik erősíthető, hanem másokért is érdemes dolgozni, akkor természetesen ezzel a jó célt szolgáljuk.
Természetesen az államnak szükséges itt, hogy az infrastruktúrában és a szervezésben is segítséget nyújtson, éppen ezért műhelykonferenciákat tartottunk, tíz tájékoztató napot tartottunk, ahol ezer pedagógus és fogadó szervezet vett részt, azok a fogadó szervezetek, akik fogadják ezeknek a fiataloknak a tevékenységét. Mind az iskolák, mind a fogadó szervezetek részéről pozitív visszajelzés volt, hiszen sok olyan kérdésben, amit felvetettek, és teljesen életszerűek, segít ez a fajta tudományos felkészítés. A kötelező jellegét, hiszen a legtöbben ezt vetették fel aggályként, hogy ha az önkéntes munka kötelező, akkor éppen a lényegét veszi el, vagy sokakban természetes ellenállást szül, erre nemzetközi minták alapján is azt a választ tudjuk adni, hogy éppen a sokféle felkínált lehetőség veszi el a kötelező jelleg miatti esetleges ódzkodást a fiatalokból, és így könnyebben vesznek részt ezeken az önkéntes munkákon. Illetőleg az EMMI részére már korábban, az előző négy évben felállított, önkénteseket fogadó szervezetek adatbázisa szintén segítségére van az iskoláknak, hogy eljuttassák a gyerekeket arra a helyre, ahova szeretnének jutni.
Természetesen az interneten is több felületen jelentünk meg. 2012. szeptember 1. óta a közösségi szolgálat portál létrejött, Facebook-oldalt indítottunk, amelyek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy ehhez bejelentkezve akár fogadói, akár küldői oldalon minél többen (Az elnök csenget.) vehessenek részt az önkéntesség kultúrájának terjesztésében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť