GYÖNGYÖSI MÁRTON

Full text search

GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Gazdaságpolitikai értelemben az elmúlt huszonöt év - talán egyetért velem - a neoliberalizmus, a neoliberális gazdaságpolitika jegyében telt, aminek talán az egyik legfájdalmasabb következménye az az erőltetett privatizáció volt, amelyik igencsak megviselte kis hazánkat, ugyanis a korábbi százszázalékos állami tulajdon egypár év leforgása alatt kézen-közön eltűnt, elherdálta a felelőtlen politikai és gazdasági elit, amelyik ezt az országot irányította, kizárólag átláthatatlan és korrupciógyanús körülmények között, idegen érdekeket szolgálva, idegen, külföldi tulajdonba juttatva ezeket az állami vagyonokat, és természetesen az országunkban jelen lévő, politikával, gazdaságilag összefonódó elit kezére játszva.
(15.30)
Minden évben egy költségvetés vitáját tárgyaljuk meg ebben a Házban, és úgy dönt a parlament minden évben a költségvetésről, hogy nincs állami vagyonleltár, nincs kataszter, amiből kitűnne az, hogy az állam milyen vagyon felett diszponál, milyen vagyonnal rendelkezik. Ez a mulasztás önöket is terheli, hiszen már harmadik alkalommal nyertek választásokat. Nem tudjuk, hogy milyen vagyontárgyakkal rendelkezik az állam, miből gazdálkodik. Ehhez képest engem meglepetésként ért, hogy itt a jelenlegi költségvetésben az egyéb bevételek között megjelenik a XLIII. fejezetben egy „állami vagyonnal kapcsolatos bevételek” sor, 169 milliárd forintos bevétel, ami természetesen, vagy legalábbis nekem úgy tűnik, privatizációs bevételként értelmezhető. Ez a költségvetési tervezet igencsak szűkszavúan rendelkezik erről, semmi nem derül ki belőle. Szeretnék felvilágosítást kapni államtitkár úrtól, hogy milyen állami tulajdon kerül kalapács alá a jelenlegi költségvetésben.
Várom érdemi válaszát. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť