DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is örülök, hogy ön a párttársaival ellentétben elismeri azt, hogy több ágazatban béremelés zajlott az elmúlt időszakban, így a pedagógusok terén is eléggé érzékelhető. Ugyanakkor majdnem pontosan emlékszik, tisztelt képviselő úr, amikor azt mondta, hogy az ön államtitkársága alatt volt az utolsó béremelés a szociális szférában, mert Soltész Miklós államtitkár úr államtitkársága alatt, az idén január 1-jén volt utoljára béremelés. Ez nyilvánvalóan egy olyan béremelés, amely csak az első lépése egy hosszabb sorozatnak, de az idei költségvetésben is szerepel 12 milliárd forint ágazati bérpótlékként, és ez a jövő évi költségvetésbe is be van tervezve. Ezzel 10-15 ezer forinttal keresnek valamennyivel többet az ágazatban dolgozók. Ez még messze nem annyi, mint amennyit a munkájuk miatt érdemelnének. Ön is szokott arra célozni más fórumokon, hogy akik ilyen munkát végeznek, azok mind emberileg, mind fizikailag az egyik legmegpróbálóbb munkát végzik, hiszen nagyon nehéz körülmények között lévő embereken próbálnak segíteni. Éppen ezért fontos, hogy mind a munkakörülményeikben, mind a munkabérükben a kormányzat segítségükre tudjon lenni.
Mi azt tervezzük a következő időszakban - ahogy ezt többször is elmondtuk -, hogy ha magának a szociális ellátórendszernek az átalakítása megtörténik a következő hónapokban, ami nyilván törvényjavaslatok formájában is meg fog jelenni a parlamenti patkóban, akkor utána elindulhat az ágazatnak egy bérfejlesztéssel egybekötött életpályaprogramja. De ugyanúgy a pedagógusoknál is az életpálya egyik része a bérfejlesztés, a másik pedig nyilván az, amit az intézményvezetők vagy a kormányzat elvár az itt dolgozóktól, ez itt is valahogy hasonlóképpen alakul, de mindenképpen egy érzékelhető fizetésnövekedéssel kell hogy párosuljon.
Mi október folyamán, pontosabban október elejére leegyeztettünk egy pontos szöveget a szakszervezetekkel, amelynek az aláírására már két hete vártuk őket, meg egy hete is vártuk őket, de ők a közösen megállapított szöveget nem írták alá, helyette szervezték a demonstrációt, holott korábban nekik sem volt kifogásuk a szöveggel kapcsolatban. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť