TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, egy nagyon fontos törvényjavaslat van előttünk, és elég sok minden elhangzott. Néhány dologra szeretnék reagálni is és saját gondolatomat is elmondani.
A tankötelezettségről néhány dolgot. Azt gondolom, lehet azon vitatkozni, hogy a tankötelezettség leszállítása vagy éppen most a korrigálása mennyire fontos és mennyire domináns a jövő számára. Én azt gondolom, a Magyar Szocialista Párt folyamatosan azt próbálta meg érzékeltetni a tankötelezettség leszállításával kapcsolatban, hogy el fognak veszni azok a gyerekek, akik kikerülnek a rendszerből, tehát segélyezettek fognak belőlük lenni, ami azért rossz, mert szakma nélkül és tudás nélkül kikerülnek az életpályára, és onnantól kezdve nagyon nehezen lehet visszakanyarítani őket. Tehát ezért azt gondolom, hogy az a vészcsengő, amit sokszor megnyomtunk, akár Kunhalmi Ágnes képviselőtársam, akár bárki más oktatáspolitikus, azt azért tettük, mert figyelmeztetni szerettük volna a kormányzatot, hogy a jövőt el fogja sok gyerek veszíteni, amennyiben ez ilyen irányba megy.
Egyébként az Európai Unió az elmúlt hetekben adott ki egy olyan megfogalmazást Magyarország számára, amelyben kéri, hogy tegyenek valamit annak érdekében, hogy minél kevesebb gyerek hagyja el az iskolapadot, mivel Magyarországon az elmúlt két évben nagymértékben romlott ez a statisztikai adat. Tehát ebből adódóan megfogalmazta az Európai Unió az aggályait, és azt gondolom, teljes mértékben jogosan.
Ha 16 éves korban kikerülnek ezek a tanulók vagy fiatalok az életbe, akkor - említést tettem - nem nagyon sokat tudnak tenni, hanem elmenni esetlegesen a feketemunka világába képzettség nélkül vagy egyéb más irányba, de nem vissza az oktatásba. Tehát ezért tartjuk fontosnak, hogy akár visszarendezni az elmúlt időszak gondolatait, hogy akár 18 éves korig is bent lehessen tartani. Most már jó, hogy elvileg addig ott lehetnek, amíg az évet be tudják felezni, ez egy fontos lépés, mert legalább hat hónapot így nyerhet egy diák.
A másik a spontán szegregáció kérdése. Én azt gondolom, hogy több aspektusból is meg lehet világítani ezt, de egyetlenegy biztos: a spontán szegregáció nem azért jön csak létre és kimondottan nem azért jön létre, mert sok „gazdagabb” szülő el szeretné vinni a gyerekét, hanem a legtöbb esetben azért, és erre nagyon kevesen világítanak rá, mert az oktatás színvonala… Elsősorban itt az épület problémáira szeretnék rámutatni: nem olyan, mint egy nagyobb városban vagy egy kisebb városban lévő oktatási intézménynek az infrastruktúrája, ezért tehát nagyon sok esetben ebből adódóan is azt választják, hogy inkább elviszik egy 10-15 kilométerrel távolabb eső iskolai intézménybe, mert ott sokkal jobb a felszereltsége annak az iskolának.
Tehát egyik részről az infrastruktúra az, amit fontosnak tart a szülő, a másik oldalról lehet beszélni persze arról, hogy kik nem szeretnék, hogy kivel járna a gyerekük. Én azt gondolom, ebben megint egy olyan komplex vizsgálat kellene, hogy nézzük meg, hogyan lehet ezt a kérdést kezelni, mert elsősorban itt a szülőknél kellene egy olyan problémát kezelni, ami a munkanélküliség irányába mutat. Azt mindenféleképpen fel kellene számolni, hogy a munkanélküliség ne gyűrűződjön ki a gyermekek számára, tehát magyarul: a modell és minta ne vesszen el, mert ha a modell és minta elveszik, akkor onnantól kezdve nagyon nehéz lehet a gyermeket visszatéríteni az iskolába, ezért nagyon sokszor innen elviszik a gyerekeket. Azt gondolom, ebben a kérdésben a foglalkoztatásnak, a gyermekjóléti szolgálatoknak, a családsegítő központnak, mindenkinek van dolga, hogy ez a kérdés nyugvópontra kerüljön.
A földrajzi helyzet kérdése nem nagyon vetődött fel ma. Azt gondolom, az oktatási rendszer ma nem képes azt a kérdést kezelni, hogy mondjuk, Kelet-Magyarországon vagy éppen Nyugat-Magyarországon milyen problémák vannak. Általánosan fogalmazza meg - ami rendben is van egyébként - a törvényt maga az oktatás irányában, viszont azt gondolom, azok a kiegészítő programok, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kompenzációt végre tudják hajtani, viszont nem nagyon jelennek meg. Itt elsősorban arra gondolok, hogy egyre kevesebb lehetőség van arra például, hogy a tanórán kívüli felzárkóztatást, tehetséggondozást nagymértékben elindítsuk. Tudjuk, hogy vannak különböző tanodai programok, de igazán azt lehet a gyakorlatban látni, hogy visszaszorulóban van. Ezért tehát felhívnám a figyelmet arra is, hogy ebben a kérdésben mindenképpen előbbre kell hogy jussunk, mert nem lehet az, hogy ne kompenzáljuk valamivel, és azt gondolom, a legjobb kompenzáció az, ha a felzárkóztatást, a tehetséggondozást tanórán kívül erőteljesebben felvállalja a kormány.
A másik, ami szintén hozzátartozik: az elmúlt időszakban egyre kevesebbet lehet látni a mentorpedagógusok programjait, ami szintén nagyon fontos kiegészítő elem, és kiegyensúlyozhatja azt a problémát, amiről nagyon sokszor beszélünk. Ezért tehát azoknak a pedagógusoknak, akik elhívatottak egyébként - és nagyon sokan vannak ilyenek ma Magyarországon, akik lelkiismeretesen és sokszor pénz nélkül, a körülmények megteremtése nélkül tanítanak -, mindenképpen kellene egy olyan életpályát kigondolni, ahol a mentorok rendszerébe lehet őket bevonni a pedagógusmunka mellett, mert ők viszont sokat tudnak adni azoknak a gyerekeknek, akik a szülői háttér miatt nem tudnak sokat bevinni az iskolai rendszerbe. Tehát ezért én nagyon fontosnak tartanám a mentori programok bevezetését, felkarolását.
A harmadik pedig: azt gondolom, ha a 16 éves korhatárról beszélünk, akkor egyre rosszabb a helyzet abból a szempontból, hogy például a felnőtt-érettségihez való jutás és szakmához való jutás nincs szinkronba hozva. Az OKJ-s szakmák többnyire rendben lévőek, és mennek a maguk útján, viszont hogyan lehetne azt összehozni és hogy kellene összehozni, hogy minél többen válasszák, mondjuk, a szakma megszerzését.
(18.30)
És ha össze lehetne kötni, akkor pedig össze kellene kötni a szakma és az érettségi megszerzését. Mert akkor lehetne egy olyan alternatíva kiajánlása a fiataloknak, ami ebbe az irányba el tudná vinni. Ezt ebből a programból nem látom. (Jelzésre:) Tudom, hogy nem ez, de azt gondolom, ez is egy hiányzó része, amiről ma beszélünk.
Azt gondolom, nagyon fontos lenne rávilágítani arra, hogy ma Magyarországon, ahogy a miniszterelnök úr is mondta, a szakma irányába kell elvinni a fiatalokat. Ezzel tökéletesen egyetértek. De nem szabad elfelejteni azt, hogy egyre jobban meg kell adni arra a lehetőséget, hogy a szakma mellett vagy a szakmával párhuzamosan szerezhessék meg az érettségi bizonyítványukat. Tehát innentől kezdve valahogy össze kéne kapcsolni és kellőképpen össze kéne kapcsolni, mert nem lehet ezt látni.
Mondom a példát is, hogy miért mondom. Azért, mert én magam is egy ilyen oktatási intézményt vezettem elég sokáig, közel 17 évig, ahol egy anyaiskola volt a fő mentora ennek a programnak, mi pedig egy roma nemzetiségi önkormányzatnál vittük ezt a programot. És 11 év alatt több mint 600 főnek adtunk érettségit, 11 év alatt 600 főnek, romának és nem romának egyaránt. Azért mondom ezt így kiemelten, mert látom a modellt és a mintát magam előtt, hogy meg lehet csinálni akkor, ha van rá fogadókészség. Egyébként hozzá szeretném tenni, hogy Nagykanizsán például az önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője volt a partnerem ebben a dologban, és tökéletesen működött, a mai napig is működik.
Azt gondolom, nem politikafüggő az, hogy ez a kérdés jól legyen kezelve. A kérdés az, hogy el lehet-e indítani és vannak-e ilyen szándékok. Mert ha a szakmát meg tudja szerezni, és mellette meg tudja szerezni az érettségit is, nagyon nagy előrelépést lehet ebben a kérdésben tenni.
Az etikai kódexről csak egyetlenegy mondatot: azt gondolom, lehet ebben gondolkodni, meg biztos, hogy el is fogják fogadni, csak az, ami történik ma a pedagógusok körében, mindenképpen olyan irányokat szab meg, amelyekből nagyon nehéz lehet kilépni. azt gondolom, minden elismerés megilleti a pedagógusokat, akik ma tudnak és akarnak ezen a pályán dolgozni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
