DR. ARADSZKI ANDRÁS

Full text search

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sok mellékzöngéje van ennek a törvényjavaslatnak, amit - mint mondtam - a kormány támogat, olyanok is, amikre az ember igazából nem is gondolt. Nagy meglepetéssel hallottam, hogy erről a törvényjavaslatról az jutott mindenkinek az eszébe, hogy Déli Áramlat és Gazprom. Kérem tisztelettel, ebben a Házban a Déli Áramlatról először törvényjavaslatot, törvényt az MSZP terjesztett be (Gőgös Zoltán: Mondtátok is, hogy hazaárulók vagyunk!), ők kötötték meg azt az államközi egyezményt az oroszokkal, amely a Déli Áramlat létesítését célozta meg. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Mi ezzel a probléma?) És mindezt akkor - jelzem Szél Bernadett képviselő asszonynak -, amikor még igencsak jó esélye volt annak, hogy a Nabucco-vezeték megépül; független forrásból és az orosz, kockázatos területeket elkerülve épült volna meg.
Jelzem, hogy az akkori magyar kormánynak, azaz a Gyurcsány-Bajnai tandemnek ez a lépése nem használt ahhoz, hogy a Nabucco mint vezeték megépüljön, hanem elbizonytalanította a befektetőket, kétségessé tette a Nabucco megtérülését, olyan versenyhelyzetet generáltak, amelyben - nagyon helyesen mondta Orbán Viktor akkor - nem lehet versenyezni egy nem piaci szereplővel, míg a Nabucco egy piaci szereplők által összeállított projekt volt. Tehát az, hogy most nem azeri gázt és nem más, független forrásból származó gázt használunk, és nem független vezetéken keresztül jön Magyarországra, annak köszönhető, hogy 2008-ban vagy 2009-ben a szovjet-, illetve oroszbarát MSZP (Derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiban: Is.), vagy mind a kettő, hátba szúrta a Nabuccót. S most, amikor ebben a nehéz helyzetben, ami itt Közép- és Kelet-Európában kialakult, megpróbáljuk a magyar érdekeket megvédeni, megpróbáljuk a magyar érdekeknek legjobban megfelelő megoldást megtalálni, akkor azt mondják, hogy ez nem kell. Meg kell mondanom őszintén, hogy ez sok szempontból is aggályokat vet fel, de én nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, annak ellenére, hogy összeesküvések még lehetnek is.
Tóth Bertalan képviselő úr és Szél Bernadett képviselő asszony, ma már elhangzott ebben a Házban, hogy ha vádakat fogalmaznak meg, akkor kérem, tessék a bizonyítékokat is hozzátenni. Tessék megkeresni a hatályos törvények szerint a bűnüldöző hatóságokat, és tessék feljelentést tenni minden olyan állításukkal kapcsolatban, amik itt elhangzottak. Vagy akkor ne erodálják ennek a komoly szándéknak a véghezvitelét, amely azt szolgálja, hogy Magyarország gázellátása 2014-2015-ben biztonságos legyen.
Én úgy gondolom, hogy ez a javaslat, ami előttünk fekszik, kiállja az idő próbáját, ugyanis már most jelentősen növekedett a gázkészletünk, már most elmondhatjuk, hogy ha bármilyen rendellenesség következik be az ukrán tranzitban, akkor is Magyarország a telet túléli, a magyar gazdaság tud termelni, a magyar lakosok gázellátása és a fűtése biztosított lesz.
Meg kell mondanom azt is, hogy ehhez számos intézkedést tett a kormány az elmúlt évek során: könnyítette a rendszerhasználati lehetőségeket, biztosította a kereskedelmi célú gázbeszerzés anyagi feltételeit, és továbbmegyünk a lehetőségek bővítésén, ugyanis kedvezőbb feltételeket fogunk teremteni a tárolásra oly módon, hogy kötelezzük a földgázrendszerüzemeltetőt nem megszakítható kapacitásbiztosításra arra az esetre, ha az adott gázkereskedő a tárolóba akar betározni.
Egy kicsit szakmailag is hadd világítsam meg, bár néha úgy látom a hozzászólásból, hogy teljesen fölöslegesek ezek a szavak, mert a szakma nem nagyon fontos ebben a Házban, legalábbis az ellenzék egy része részéről, és ismét meg kell erősítenem, hogy ebben a kérdésben a Jobbik felelős ellenzéki magatartást tanúsít, szemben az LMP-vel, a függetlenekkel és az MSZP-vel.
Tehát itt arról van szó, és azt vitatják, hogy a magyar gáztároló-kapacitás kevesebb, illetve nincs úgy föltöltve, mint a többi szomszédos országé. A múltkor is elmondtam Tóth Bertalan képviselő úrnak, de hátha megtanulja: ha 10 literes bödönbe 4 liter bort teszünk, akkor 40 százalékos a töltöttsége, ha 5 literesbe, akkor 80 százalékos. Magyarország a többi környező országhoz képest meg az említett tározókapacitásokhoz képest 10 literes edénnyel rendelkezik, és az a mennyiség, amit eddig elértünk, bőven elegendő; ha egy főre fordítjuk le a betárolt mennyiséget, akkor sokkal magasabb, mint a német, az osztrák vagy a cseh betárolt kapacitás.
(17.20)
Még egy gondolat erről a szállításirendszer-üzemeltetési engedély hiányában is építhető vezetékről. Ez kérem, egy rendkívül szigorú szabályozás volt, amikor 2009-ben ezt az MSZP által vezetett kormány elfogadta. Nem is tudom, hogy miért tettek ilyen szigorú szabályozást. (Tukacs István: Szerinted? - Dr. Józsa István: Szakmai okokból!) Ennél enyhébb szabályozás van Ausztriában, Csehországban és Bulgáriában is. (Dr. Józsa István: Nem is épül vezeték!) Hasonló a szabályozás, tehát nem kerüljük ki a hatósági engedélyezést, a törvényjavaslat értelmében, amelyet a Gazdasági bizottság, illetve a Törvényalkotási bizottság megfogalmazott, ehhez a szállítóvezeték-építési engedélyhez szintén az energiahivatal hozzájárulása, engedélye kell, és ez csak határozott időre szól. Gondolom, az a célja a jogalkotónak, az a célja az előterjesztőnek, hogy olyan időtartamra szóljon, amikor ez a vezeték megépülhet.
Vita lehet abban is, tisztelt képviselőtársaim, hogy van-e értelme vezetéket építeni. Szokták mondani, hogy X helyen nincs turizmus. Miért nincs turizmus? (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Idő!) Azért, mert nincs szálloda. Nincs itt más gáz, más forrásból származó gáz azért, mert nincs jó vezeték, nincs olyan vezeték, amely az ukrán kockázatot elkerülné, és minden szempontból előnyösebb lenne a magyar gázellátás biztonságos rendelkezésre állása szempontjából. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Idő, idő!)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť