KISS LÁSZLÓ,
KISS LÁSZLÓ,
KISS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én nagyon tisztelem Mengyi képviselőtársamat, merthogy szinte szó szerint sikerült megismételnie azt, amit L. Simon államtitkár úr mondott, és ez valóban kitűnő teljesítmény. (L. Simon László: Nem szó szerint.) Én a „szinte szó szerint” kifejezést használtam; figyeljünk arra, amit mondok.
Hasonlóan azt kell mondjam, hogy az a történelmi hasonlat, amivel L. Simon államtitkár úr kezdett, egy nagyon jó felütés volt, nekem mint történelemtanárnak nagyon tetszett. Ha megengedik, röviden egy kis pontosítást tennék: Széchenyi egyéves jövedelmének megfelelő összeget ajánlott fel a Magyar Tudós Társaság létrehozására. Azért nagyon jó ez a hasonlat, ami előttünk van, mert egyrészt, ha tetszik, ez volt az első alkalom, amikor a kutatás-fejlesztésre, az innovációra magántőke befektetésével került sor, hiszen Széchenyi nemcsak ezt az alapítványt tette meg, hanem ezzel párhuzamosan az is megtörtént, hogy felhívta a kollégái figyelmét arra, hogy mások is tegyék meg ugyanezt.
Ám itt kimerül az a hasonlat, amellyel a között a rendszer között, amiről most beszélünk, valamint a Széchenyi István által megálmodott és létrehozott tudományos rendszer között párhuzamot lehetne vonni, merthogy maga Széchenyi egyetlenegy érdemi kikötést tett, azt, hogy a magyar nyelv ápolására kell fordítani ezt az összeget. Ez a fajta kikötés semmiféle olyan eredményességi mutatóval, amiről önök beszéltek, s nekem mint társadalomtudománnyal foglalkozó embernek ez egy kicsit nehezebben értelmezhető talán, mint a reáliák ismerőinek… - tehát semmiféle ilyen termelési, eredményességi szempont figyelembevételével Széchenyi nem számolt a Magyar Tudós Társaság létrehozásakor.
(22.30)
Az is érdekes azonban, hogy annak kapcsán kerül elő ez a szép évforduló, amiről L. Simon László államtitkár úr beszélt, hogy itt van egy javaslat előttünk, ami pontosan nem arról szól a Magyar Tudományos Akadémia kapcsán, mint amely célok jegyében Széchenyi maga is tevékenykedett. Ennek az ellenkezője igaz. Ha röviden foglaljuk össze, akkor 2015. január 1-jével egy nemzeti kutatás-fejlesztési, innovációs hivatal jön létre, amely elsődlegesen a központi költségvetésből, illetve a gazdasági társaságok által fizetett innovációs járulékból, gyakorlatilag egy központi forrásból finanszírozná a kutatások és a fejlesztések jelentős részét. Ez a fajta központosítás az, ami semmiképpen sem illeszkedik ahhoz a szellemiséghez, amelyről L. Simon László államtitkár úr itt beszélt.
A mi víziónk ehhez képest egy kicsit mást mond. Szerintünk a kutatás-fejlesztés alapvető két iránya egyrészt a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóintézetei, másrészt a felsőoktatási intézményekben folyó kutatások. E kettő az az irány, amire támaszkodni kell a magyar kutatásoknak és a magyar kutatás-fejlesztés irányainak. Abban egészen biztosan nincsen vita ebben a Házban, hogy a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos frázisok, ha tetszik, mennyire fontosak, ebben mindenki egyetért. Nincs olyan ebben a Házban, aki ne szeretné, hogy a kutatások és a fejlesztések Magyarországon sikeresek legyenek, és aki nem érzi a kapcsolatot egy ország eredményessége és a kutatás-fejlesztés eredményessége között.
Ebben valóban mindenkinek igaza van. Mi azt azonban vitatjuk, hogy ez a törvényjavaslat, ami előttünk van, ezeket a célokat szolgálja. Úgy gondoljuk, hogy ez a javaslat illeszkedik abba a már megszokott rendszerbe, amely a felsőoktatás és az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési területek autonómiájának csökkentésére és felszámolására törekszik. Ha visszaemlékezünk, először az intézmények gazdasági autonómiáját vették el, most a kutatási autonómia elvételére is sor kerül, az OTKA megszüntetésével pedig az MTA hatásköre is csökken. Ezzel pedig tovább folytatódik az a fajta irány, ami az MTA kutatóintézeteinek átalakításával, eufemizmussal átalakításával, én azt mondanám, hogy veszélyeztetésével történik. Ha ehhez még hozzátesszük azokat az áltudományos intézményeket, amelyeket létrehozott a kormányzat a Miniszterelnökség felügyelete alatt, akkor máris azt látjuk, hogy bizony a Magyar Tudományos Akadémia és annak intézményrendszere folyamatosan nagy veszélybe került, nagy veszélyben van. Ez a törvényjavaslat, ami előttünk van, egy újabb ilyen veszély.
Hallottuk itt, hogy hatalmas pazarlás folyt ezen a területen, és ezt az Állami Számvevőszék vizsgálatai is feltárták. Magam nem kívánok ezzel vitatkozni, hiszen nyilvánvalóan mindenhol lehetnek ilyen diszfunkciók, azonban azt már fontos megjegyezni, hogy ezek a pazarlások milyen rendszerből is fakadnak. Amikor arról beszélnek hosszan, mind az előterjesztő, mind az előterjesztést védő képviselők, mind pedig maga a törvényjavaslat indokolása is, hogy a normatív kutatás semmilyen módon nem veszi tekintetbe az eredményességet, hogy a rövid, közép- és hosszú távú stratégiai célokhoz nem illeszkedik, ezzel nincs teljes összhangban a hazai kutatás és a kutatás finanszírozása, akkor azért azt látjuk, hogy ez egy nagyon súlyos kritika a kormányzat előző négy évével szemben.
Magam nem gondolom azt egyébként, hogy ez a kritika önmagában ne illetné meg a kormányt, azonban láthatjuk, hogy itt olyanfajta, nagyon súlyos kritikai mondatok fogalmazódnak meg, amelyeket saját magával szemben jelez a kormányzat. Ez az a kritika, ami, ki kell mondani, hogy ha az Állami Számvevőszék részéről jogos, akkor azt láthatjuk, hogy nagyon súlyos probléma volt az elmúlt négy évben az innováció és a kutatás-fejlesztés irányaival és annak ellenőrzésével. Én magam egyébként támogatom, hogy ezt az anomáliát, ennek a rendszernek a hibás működését számolja föl a kormányzat, ám azt gondolom, hogy nem adottsága egy rendszernek a hibás működés, az a hibás működtetésnek a következménye. Ha viszont önök hibásan működtették a felsőoktatási kutatás rendszerét, akkor nem feltétlenül az a megoldás, hogy azokat kell büntetni, akik adott esetben ennek szereplői voltak, inkább azt a rendszert kell átnézni, ami arról szólt, hogy hogyan is ellenőrizték ezeknek a pénzeknek a mozgását, elköltését.
Még egyszer mondom, lehet, hogy én mint történelemtanár kicsit máshogy látom ezeket a normatív finanszírozásokat és az eredményességeket, azért azt kell mondjam, fogadják el tőlem, hogy az a fajta látásmód, ami arról szól, hogy materiálisan szemlélem egy kutatási rendszer, egy innovációs rendszer eredményességét, az nem minden területen vezethető így be. Nyilvánvalóan lehet tudni azt, hogy a reáliákban milyen eredményesség kapcsolódhat hozzá, bár azt gondolom, hogy ezeknél a tudományoknál is vannak olyan, leginkább elméleti kutatások, amelyeknek hatása nem közvetlenül, azonnal, hanem csak hosszú évek múltán keletkezik.
Azonban számos tudományterületen egész egyszerűen nincs értelme ezt így megfogni. Egész egyszerűen nincs értelme arról beszélni, hogy az eredményesség konkrétan így jelenjen meg, ahogy önök ezt a kérdést materiálisan kezelik. Nem gondolom azt egyébként, hogy nem kell valamiféle eredményességhez kötni a kutatást, nem mondom azt, hogy l’art pour l’art kell az államnak pénzt költenie. Azt azonban gondolom, hogy egy ilyenfajta direkt szempontrendszer elég nehezen érvényesíthető mindenütt.
Talán azt kell mondjam, hogy az álláspontunk és az önök álláspontja közötti különbséget, amire az Állami Számvevőszék elnöke azt mondja, hogy a rend az alapja mindennek, és az a legfontosabb egy területen, egy József Attila-idézettel kell hogy megvilágítsam, hogy ezzel szemben mit gondolunk. Ismertek József Attila sorai, hogy „Jöjj el szabadság, / te szülj nekem rendet… (L. Simon László: Na?), jó szóval oktasd, /játszani is engedd”. Na most, ebben az esetben, ugye az, hogy az idézet második részét is megnézzük, hogy játszani is engedd, azért jól mutatja azt, hogy a magyar tudománynak és általában a tudománynak, a tudomány kreativitásának ez fontos, hogy ne egy rendorientált világot építsünk, hanem egy kreativitásorientált világot.
Végül, nem akarom igénybe venni az idejüket ezen a késői órán, de engedjenek meg még két megközelítést. A mai napon sem először mondom ezt el, mondjuk, remélhetőleg utoljára. Azért önök nyilvánvalóan nem véletlenül alkották meg a törvényalkotásról szóló törvényt. Ennek biztos, hogy volt célja. Ha más nem, akkor az volt a célja, hogy arról rendelkezzen, hogy hogyan kell jogszabályt alkotni. Az, hogy társadalmi egyeztetésre bocsássanak egy törvényt, az, hogy előzetes hatásvizsgálatot végezzenek egy törvényjavaslatról, azt gondolom, a minimuma és nemcsak a jogszabályi minimuma annak, hogy hogyan kell törvényt alkotni, hanem a valódi, reális minimuma is.
Azt gondolom, hogy ez az ország megérdemelné azt, hogy önök úgy alkossanak jogszabályt, hogy az megfeleljen az önök által megszavazott jogalkotásról szóló törvénynek. Ezt azért ez az ország megérdemelné. Van értelme ennek a dolognak, mert például lehetne azzal szembesülni, hogy pontosan mit is várnak el ettől a jogszabálytól, pontosan milyen hatásvizsgálatokat is végeztek, és általában az ellenzék is láthatná, hogy milyen számítások alapozták meg, milyen eredményességi várakozások alapozzák meg azt, amiről önök beszélnek. Higgyék el, hogy ez nagyon fontos dolog, talán ez az oka annak, hogy önök is betették a jogalkotásról szóló törvénybe ezt a kritériumot.
A mai napig nem tudom, nem válaszoltak erre a kérdésre, hogy önök a jogalkotás kapcsán miért nem tartják be a saját törvényeiket, miért nem tartják be ezt a törvényt.
(22.40)
Végül azt gondolom, hogy a központosítás a kutatás-fejlesztés kapcsán azt a fajta, eddig a felsőoktatási intézmények némelyikét, nagy részét jellemző kreativitást, ha tetszik, akkor kezdeményező szellemet is gyengítheti, amely arról szólt, hogy az intézmények maguk is érdekeltek voltak olyan támogatások felkutatásában, amelyek segítették a kutatásaikat. Eddig ezek az intézmények, a felsőoktatási intézmények is érdekeltek voltak abban, hogy saját maguk is elébe menjenek a piaci viszonyoknak, és megpróbáljanak olyan kutatásokat végezni, amelyeket bizony egy részében finanszírozni is tudnak más cégekkel, illetve amelyek reagálnak az alapvetően jelentkező modern piaci igényekre.
Láthatjuk, hogy a közoktatásban, amikor elvették a közoktatási intézményektől ezt a lehetőséget, hogy saját maguk gyűjtsék a szakképzési hozzájárulásokat, és egy központi kalapba helyeződött ez a pénz, ez is visszafogta az intézmények kedvét arra, hogy pénzt gyűjtsenek. Itt is azt lehet mondani: félünk attól, félhetünk joggal attól, hogy hasonló folyamatok játszódnak le.
Arra kérem önöket, fontolják meg azt, hogy melyek azok a kutatás-fejlesztés központosítása kapcsán valóban ésszerű irányok, amelyek az Állami Számvevőszék vizsgálataira is reagálva felszámolják ezen a területen a kormányzati nemtörődömség okozta káoszt, és melyek azok az irányzatok, amelyek ezt a játszani engedést, ezt a kreativitást megengedik a magyar tudományban, és úgy állítják helyre a kutatás-fejlesztés törvényes működését, hogy egyébként nem ölik meg a tudomány kreativitását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
