L. SIMON LÁSZLÓ,
L. SIMON LÁSZLÓ,
L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Nem fogok minden elhangzott felvetésre reagálni, már csak azért sem, mert a felszólaló képviselők egy része elhagyta a termet, meg azért sem, mert Pósán képviselőtársam több fontos felvetésre érdemben reagált.
Mindenesetre nem kerülhetem meg Kiss László MSZP-s országgyűlési képviselő felszólalását, még akkor sem, ha már nincs itt. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy ha előterjesztőként képviselem a kormányt, akkor a leghangosabb bírálatot megfogalmazó képviselők a választ meg nem várva elhagyják a termet. Úgy gondolják, hogy ez így elegáns. Ezt szóvá tettem eddig is, és a jövőben is szóvá fogom tenni, mert a parlamenti vita egy olyan műfaj, ahol, ha a kormány képviselője végighallgatja a képviselőtársai felszólalását, ráadásul erre még próbál érdemben is valamilyen módon reagálni, akkor mégiscsak elvárható az, hogy a bírálatot, a kritikát megfogalmazó képviselő a teremben legyen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy én arra számítottam, hogy a mai vita egy alapvetően jó hangulatú és konstruktív vita lesz. Meglepő módon ehhez a legtöbbet jobbikos képviselőtársaim tették hozzá… (Kiss László visszatér a terembe és közbeszól: Na, jó estét kívánok!) Na, csak megérkezett Kiss képviselő úr, meghallotta a felszólításomat.
Arra számítottam, hogy ez a képviselőtársaim többsége által egy támogatandó törvényjavaslat lesz, és hogy súlyos vitákat nem fog kiváltani, legfeljebb szabályozási részletkérdésekben nem fogunk egyetérteni. Lám, az előbb Szilágyi képviselőtársam ennek a tanújelét is adta, aki már az általános vitából rögtön részletes vitát varázsolt azzal, hogy az összes módosító indítványát is ismertette.
Kiss képviselőtársam viszont meglepett, mert teljesen érthetetlen módon egyébként egy mindenféle identitásvitát kerülő törvényjavaslatnál, amely szerintem kellően megalapozott és szakszerű, egyetlenegy támogatásra méltó pontot nem talált, és csak a kritikáit fogalmazta meg. Ráadásul nem is értettem, hogy mit akar mondani, már az elején, amikor Széchenyi István-idézettel példálózott, és ott történelemtanárként reagált. Idézem, hogy pontosan mit mondtam: 189 évvel ezelőtt, november 3-án Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára.
(0.20)
A képviselő úr azt mondta, hogy ő történelemtanár, és ez nem így volt. Nem tudom pontosan, hogy mit mondott Széchenyi, segítsen, képviselő úr. (Kiss László: Ezt mondta!) Akkor nem tudom, mit kifogásolt ezzel kapcsolatban, de akkor idézzük magát Széchenyit, aki 1825. november 3-án a következőket mondta: „Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De biztos vagyok…” (Ikotity István: Birtokos!) „birtokos vagyok;” - köszönöm, nem tudom elolvasni a saját írásomat – „és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.” Én ezt nem tudom máshogy értelmezni, mint hogy az egyévi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémia megalapításához. Nem tudom, mit tetszett ezen kötözködni, de hát nagyon érdemi nem volt a megszólalás.
Azt sem értettem, hogy mi a probléma a humán és a reáltudományokkal, miért kell azokat szembeállítani, és miért gondolja úgy, hogy egyébként mi állítjuk szembe ezeket. Hála a Jóistennek, Hoffmann Rózsa képviselőtársam valamilyen módon ezt a megszólalását Kiss képviselő úrnak rendbe tette. Hogy Széchenyi annak idején olyan célok mentén ajánlotta fel az egyévi jövedelmét, amely a magyar tudományosság középpontjába a magyar nyelvet állította, az a reformországgyűlés idején teljesen természetes volt, főleg egy olyan korban, amikor még a tudományok részét képezték valójában a művészetek is. Gondoljanak arra, hogy olyan jeles személyiségek tevékenykedtek a Magyar Tudományos Akadémiában, mint például Arany János, tehát alapvetően a szépirodalom területén jeleskedő alkotók is a Tudományos Akadémia tagságához tartoztak nagyon sokáig.
Én mindenesetre azt szeretném mondani képviselő úrnak, hogy Széchenyi mind a humán, mind a reáltudományok területén jeleskedett, és fontos életművet hagyott maga után. Ha csak a reáltudományokra utalunk, akkor néhány ismeretterjesztő és tudományos értékű munkájára hívom fel a képviselő úr figyelmét - habár történelemtanár -, például a róka- és szarvasvadászatra vonatkozó kiadványa 1823-ból, A lovakrul szóló írása 1828-ból, a Hitel - talán ezt ismeri - 1830-ból. Ez történelem szakon kötelező olvasmány volt - én is történelem szakot végeztem. A Kedves jobbágyaim című 1831-es írása egyébként a kolerával kapcsolatos, tehát ez is a reáltudományokról szól. Az 1840-es Selyemrül szóló könyve: talán emlékszik, milyen fontos volt Széchenyi tevékenysége a selyemhernyó-tenyésztés magyarországi meghonosításában. Az 1844-es - kifejezetten fontos - Adó és garas című munkája vagy az 1846-os nevezetes Balatoni gőzhajózás, erről bizonyosan hallott, mert a gimnáziumi harmadik osztályos történelemkönyvben ennek a megemlítésekor még egy gőzhajó rajza is látható. Ha jól emlékszem, 1979-ben született, akkor még jó eséllyel a Závodszky-történelemkönyvből tanult, és abban benne volt; ha nem csal az emlékezetem, páratlan oldalon volt látható ez a rajz. (Derültség.) De hát ön történelemtanárként ezt bizonyára jól tudja. És a Javaslat a magyar közlekedésügy rendezéséről című 1848-as méltán fontos műve Széchenyinek mindenképpen megemlítendő egy történelemtanárnak. Szóval, képviselőtársam, én nem tudom, önnek mi baja van a törvényjavaslattal, arról nem sokat beszélt, de amit mondott, azt is jobb lett volna, ha megtartja magának. (Kiss László közbeszól.) Én olyan tisztelettel és némán hallgattam végig az ön felszólalását, képviselő úr, hallgasson ön is végig engem! Köszönöm szépen.
Azt sem értem, hogy mit magyarázott a központosításról, mert korábban ön is elismerte azt, amit én az előterjesztői expozéban elmondtam, hogy széttagoltság jellemzi a területet. Ha széttagoltság jellemzi a területet, és ezt ön is elismeri, akkor miért probléma az, hogy tulajdonképpen itt rendet akarunk vágni, és valamilyen módon ezt a széttagoltságot felszámolva egy nagyon hatékony, új hivatalon keresztül akarjuk a tudomány támogatási rendszerét megoldani?
Az ön felszólalásához képest üdítő volt Bana Tibor képviselőtársam felszólalása, amit ezúton köszönök meg. Csak néhány részletre szeretnék reagálni. Ön is kiemelte azt, ami a törvényjavaslat egyértelmű szándéka, hogy a kkv-kat szeretné valamilyen módon helyzetbe hozni a kormányzat. Jegyezzük meg azt, hogy ez nem egyszerű dolog. Ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani. Ma az innovációs képesség a magyar kis- és középvállalkozások nagy részénél rendkívül alacsony. Ezt nem lehet pusztán támogatással megoldani. Nagyon sok európai uniós támogatás jelen pillanatban is a kkv-szektor túlélését szolgálja, mondhatni, hogy a likviditási problémáikat kezelik egy sor uniós és hazai támogatással is. Nyilvánvalóan nem engedheti meg magának ez az ország, hogy a tudományra, a kutatásra, a fejlesztésre és az innovációra fordítandó forrásokat a kis- és közepes vállalkozások a likviditási problémáik kezelésére fordítsák. Mégis bízunk abban, hogy ezen a területen lehet nagyot előrelépni.
Ez a központosított hivatal ennek lehet a záloga, azaz hogy megtalálja a megfelelő utat azon kis- és közepes vállalkozásokhoz, amelyekben egyébként igény van az innovációra, a kutatásra és a fejlesztésre. Mint ahogy Magyarországon a kkv-szektorban rendkívül sok vállalkozás kényszervállalkozás, ott nyilvánvalóan nem is számíthatunk arra, hogy majd komoly tudományos kutatás és fejlesztés megindul, de hála a Jóistennek, nagyon sok olyan példát is tudunk, amely erre rácáfol.
A felsőoktatás és gazdaság kapcsolatát a képviselő úr is kiemelte. Azt gondolom, a törvényjavaslat és a kormánypárti képviselőtársaim elhangzott felszólalásai is szépen bizonyítják - majd néhány konkrét példát én is fogok említeni -, hogy ez mennyire fontos, és hogy ezt mennyire komolyan gondolja a kormányoldal.
A hivatal vezetőjével kapcsolatban Bana képviselő úr és Szilágyi képviselő úr is kritikát fogalmazott meg, mármint a kinevezés feltételrendszerével kapcsolatosan. Azt mondta Bana képviselő úr, hogy az ország tudományos életét kell szolgálni és nem egy pártot. Mi is így gondoljuk. Nem is olvastam a törvényjavaslatban olyan kitételt, hogy pártot kellene szolgálnia a hivatal vezetőjének. Biztos vagyok benne, hogy a törvényjavaslat elfogadása után a miniszterelnök úr olyan személyt fog kinevezni ennek a hivatalnak az élére, aki méltó ennek a hivatalnak a vezetésére, és a magyar tudományos életben számos területen már bizonyított.
A pályázati elbírálás folyamatában átláthatóságot igényel és vár a képviselő úr. Mi is ezt várjuk, és abban bízunk, hogy ez a törvényjavaslat kellő garanciát fog jelenteni az átlátható értékelési és döntéshozatali folyamatban. Mindenesetre azt köszönöm, hogy összességében, ha jól írtam le, azt mondta a képviselő úr a felszólalása zárásaként, hogy jónak tartja az irányt.
Ikotity István képviselőtársam az LMP részéről egyetért azzal, hogy eddig széttagolt volt a rendszer, és új kezdetek kellenek. Azt hittem, hogy innentől fogva nagyon pozitív felszólalás lesz, de aztán innentől fogva a saját alapvető állítását rombolta le, hiszen utána végig olyan pontokat kritizált, amelyek egyébként éppen az egységes rendszert feltételeznék és indokolnák.
Csak nagyon röviden szeretnék kitérni arra, amit már részben Pósán képviselőtársam elmondott, hogy miért nem igaz az az állítása Ikotity képviselőtársamnak, hogy a miniszterelnök által kinevezett hivatalvezető dönt mindenről. Én a 25. § (1) és (2) bekezdését javaslom elsősorban, amit fel is olvasok most önnek. „Az NKFI Alap terhére finanszírozott kutatás-fejlesztési pályázati kiírásról az NKFI Hivatal elnöke a kormány által jóváhagyott programstratégia alapján dönt. A pályázati kiírást az NKFI Hivatal teszi közzé, a pályázatokat az NKFI Hivatalhoz kell benyújtani.” Tehát a pályázati kiírásról dönt, és nem magáról a pályázat elbírálásáról - ez nagy különbség, tisztelt képviselőtársam - a hivatal elnöke!
És most jön a második pont. „A pályázatokat formailag az NKFI Hivatal, tartalmilag az NKFI Hivatal által felkért szakterületi kollégiumok ellenőrzik. A kollégiumok javaslata alapján az NKFI Hivatal által megbízott szakértői csoportok a pályázatokat a vonatkozó pályázati kiírás kiválasztási kritériumainak való megfelelőség szempontjából egyenként értékelik és rangsorolják. A szakértői csoportok munkájuk során - a pályázati kiírásban meghatározottak szerint - kikérhetik további anonim szakértők véleményét. A kollégiumok a szakértői csoportok pályázati értékelési eredményei és rangsorolása alapján tesznek javaslatot az NKFI Hivatal elnökének az egyes pályázatok támogatására.” Ez teljesen egyértelmű: a szakmai döntéshozatal a szakembereknél van.
Az OTKA megszüntetésével kapcsolatosan azt tudom mondani, hogy szerintem teljesen világos a törvényjavaslat. A képviselőtársaim is elmondták, egységes pályáztatási rendszer lesz, és akkor itt válaszolok Szabó képviselőtársam kérdésére is, hogy azok a források, amelyeket a 2015-ös költségvetésben az OTKA számára beterveztünk, azok nyilvánvalóan ide fognak kerülni, és a tudományos kutatás célját fogják szolgálni.
(0.30)
Ikotity képviselőtársam azt mondta, hogy az a politika, amit mi képviselünk, tulajdonképpen csak a multik azon érdekét és célját szolgálja, hogy ide olcsó munkaerőt hozzanak (Sic!), és tulajdonképpen ennek köszönhetően, annak a befektetési politikának köszönhetően, amit mi támogatunk, nincs innovációs eredménye. Ezt a kifejezést ugyan nem használta, de az volt az üzenete annak, amit elmondott, hogy betanított munkásokat és nem szakembereket alkalmaznak.
Én azért szeretném azt elmondani, képviselő úr, hogy bőven több mint 30 stratégiai megállapodást kötöttünk magyarországi nagyvállalatokkal, amelyek egyébként javarészt külföldi tulajdonú vagy többségében külföldi tulajdonú és multinacionális vállalatok. Ezeknek a stratégiai megállapodásoknak - mindegyiknek - része volt a K+F együttműködés.
Nagyon sok konkrét példát tudok mondani. Az én korábbi körzetemben, Rácalmáson működik a Hankook gumigyár, amely egy koreai gumigyár. Tessék megnézni azt, hogy a munkája eredményeképpen gumiipari szakmunkásképzés indult Dunaújvárosban, gumiiparimérnök-képzés indult a dunaújvárosi főiskolán, és a szakemberképzésen túl olyan önálló kutatási programok is beindultak, amelyek a magyar gumiipart szolgálják.
De mondhatnám a győri Audi K+F központját, amelyet egyébként a kormánnyal való megállapodás eredményeképpen alapított az Audi, de mondhatnám a kecskeméti Mercedes-gyárat, vagy a stratégiai megállapodások közül kiemelhetem az Egis Gyógyszergyárat vagy a Richter Gedeon Gyógyszergyárat.
2012-ben, amikor a stratégiai megállapodást kötötte a kormány a Richter Gyógyszergyárral, akkor Bogsch Erik vezérigazgató bejelentette, hogy a megállapodásban vállalta a Richter Gyógyszergyár, hogy az árbevételének legalább 8 százalékát kutatás-fejlesztésre és innovációs célokra fogja fordítani, és azt is vállalta egyébként a Richter, hogy a különféle gyáregységeiben, illetve azon egységeiben, amelyekben innovációs célokkal és kutatás-fejlesztéssel foglalkoznak, 800 főt fognak foglalkoztatni. Szerintem ez önmagáért beszél.
De ha megnézzük azt, tisztelt képviselő úr, hogy a kutatás-fejlesztés ráfordítása a GDP-hez viszonyítva hogyan néz ki ma Magyarországon - mert azt is kifogásolta, és mondta, hogy mi lenne az optimális -, szerintem azt nézzük meg, hogy honnan indultunk. 1998-ban, amikor az első Orbán-kormány átvette a kormányzást a szocialistáktól, azóta nő folyamatosan a kutatás-fejlesztés. Jelenleg, 2012-ben már meghaladta az 1,2 százalékot.
Tessék ezt összehasonlítani azzal, hogy a rendszerváltáskor szépen ment lefelé, 1991-ben még 1 százalék volt, 1995-re már a GDP-hez viszonyítva 0,6 százalékra csökkent a K+F-re fordított forrás a GDP-hez viszonyítva, és innen kellett fölállni, fölkapaszkodni és 1998-tól fölfelé indulni. Az elmúlt négy évben, a második Orbán-kormány kormányzása idején ez az összeg folyamatosan nőtt, tehát ennek köszönhető az, hogy most 1,2 százalék fölött tartunk már. Mi is örülnénk annak, ha ez 2,5 százalék lenne, valami ilyen arányt mondott a képviselő úr, de jelen pillanatban nem tartunk itt, és a magyar gazdaság terhelhető képességére is tekintettel kell lenni. Én abban, hogy létrehozunk egy ilyen hivatalt, azt a lehetőséget látom, hogy lesz értelme egyébként ezeket az arányokat növelni, és lehet majd értelmesen fölhasználni a forrásokat.
Szabó Szabolcs képviselőtársam figyelmébe ajánlom az értelmező rendelkezéseket, mert jó pár olyan fogalomra kérdezett rá, amiket szerintem eléggé pontosan, sőt úgy fogalmazok, hogy nem eléggé pontosan, hanem pontosan definiál az értelmező rendelkezések része a jogszabálytervezetnek.
Az OTKA költségvetésére reagáltam.
A szakszerűséget említette az egyik leghangsúlyosabb kritikaként, illetve a szakszerűség hiányát, hogy meglesz-e vajon ebben a döntéshozatali eljárásban a szakszerűség. Én a jogszabálytervezetben erre kellő garanciákat látok.
Szilágyi képviselőtársam, miközben részletes vitát varázsolt itt az általános vitából, és ismertette az összes módosító indítványt, nem éppen házszabályszerűen, de örültünk neki, hogy legalább végighallgathattuk ezeket a remek módosító indítványokat; fölolvasta azt a módosító indítványt is, amely az elnök kinevezésének a feltételeit akarja valamilyen módon pontosítani.
Én nem igazodom ki önökön. Legutóbb itt egy olyan vitában vettem részt, ahol azt kérték rajtunk számon, hogy mi miért írunk elnökjelöltekre mindenféle előzetes jelzőket és kategóriákat. (Szávay István: Mert konkrétan ráhúztátok valakire!) Képviselő úr, hadd mondjam végig! De ha már közbekiabált, azt állította itt képviselőtársam közbekiabálással, hogy konkrétan valakire ráírtuk.
Ha ilyen pontosan megfogalmaztuk volna a feltételeket, mint ahogy ezt a módosító indítványából felolvasta, akkor még azt mondták volna a vitában, hogy mi esetlegesen Pálinkás Istvánra írtuk a törvényjavaslatot. Ez a törvényjavaslat még azt is lehetővé teszi, hogy akár ön is… Pálinkás Józsefre, már félrebeszélek én is. (Derültség. - A páholyban helyet foglaló dr. Pálinkás József felé fordulva:) Elnézést kérek, elnök úr, ne haragudj! (Derültség.) Pálinkás István egy kiváló költő barátom, úgyhogy ezt már tudjuk be annak, hogy éjjel fél 1 múlt 5 perccel!
Tehát Pálinkás József elnök úrra írtuk a törvényjavaslatot, de így akár még ön is lehet elnöke ennek a hivatalnak, mert a jelenlegi, nem éppen szigorú feltételrendszernek ön is megfelel (Derültség.), de elgondolkozunk azon, tisztelt képviselőtársam, hogy elfogadjuk-e a módosító indítványát.
Viszont a másik módosító indítványát rendkívül aggályosnak tartom, hogy a nem nyertes pályázat ellen jogorvoslati lehetőséggel lehessen élni bíróságon. Ez lenne a szakszerűség teljes felrúgása. Képzelje el azt, hogy egy atomfizikával - ez jó példa lesz, elnök úr? - kapcsolatos, rendkívül összetett kutatási pályázat esetén a vesztes pályázók bírósághoz fordulnak.
Hogyan, milyen bírósági procedúra során fogja eldönteni azt a bírónő - mondjuk - vagy a bíró, nehogy diszkriminatívnak állítsanak be, hogy én bírónőt mondtam, tehát a bíró vagy a bírónő… (Szilágyi György: Olyat nem hallott, hogy eljárási szabályokat nem tartanak be?) Képviselő úr, ne kiabáljunk már! Hadd mondjam el! (Szilágyi György: Nem kell kiforgatni a szavakat, államtitkár úr!) Nem forgatom én ki, képviselő úr, csak próbálok kellően komolyan reagálni az ön megszólalására. (Szilágyi György többször közbeszól. - Zaj.) Jó, de akkor még egyszer: hadd mondjam végig! Tehát szeretnénk azt megnézni, hogy hogyan tud egy bíróság egy szigorúan szaktudományos kérdésben (Szilágyi György közbeszól. - Az elnök csenget.) állást foglalni.
Én nagyon-nagyon óvatos lennék: sehol a világon nincs arra példa, hogy akár művészeti, akár tudományos pályázatokban jogorvoslati lehetőség van, sőt az elutasított pályázatokat indokolni sem kell, és ez így érthető és így helyes. Nekem volt abban a szerencsétlenségben részem, hogy vesztes OTKA-pályázatot írtam, és nem tudtam mit csinálni, el kellett fogadnom azt, hogy az a pályázat nem nyert.
Sallai R. Benedek képviselőtársamnak mondom, mert Szilágyi képviselő úr most már türelmetlen (Szilágyi György: Ha hülyeségeket beszél, államtitkár úr, persze, hogy az vagyok! - Egy hang a kormánypártok padsoraiból: Azért tiszteljük egymást! - Sallai R. Benedek: Nem fontos, nyugodtan lépjünk tovább!) Nem, azért reagálok, még van egy kis időm. Ha akarják, végigbeszélem a tíz percet.
Szóval, Sallai képviselőtársam azt mondta, hogy a humán tudományok javarészt nem szolgálják a versenyképességet, csak inkább a reáltudományok, legalábbis a versenyképesség fogalma értelmezhetetlen a humán tudományoknál. Én ezt erőteljesen megkérdőjelezem.
Szeretettel hívom föl a figyelmét Klebelsberg Kunó autóversenyes hasonlatára, hogy miért fontos egyébként a humán tudományok művelése, akár a középkorra épülő versenyszituáció, vagy miért fontosak a művészetek, a művészeti területek. Egyébként Csath Magdolna A humán tőke mint versenyképességi tényező című remek írásában a kreativitást emeli ki mint az egyik legfontosabb szempontot. Ha valaki végiggondolja a Fasori Evangélikus Gimnázium Nobel-díjasainak sikertörténetét, és megnézi, hogy a visszaemlékezéseikben mire emlékeznek leginkább a Fasori Gimnáziumból mint magas színvonalú oktatásról, akkor egyikük sem a fizika- vagy a matematikaoktatást emeli ki, hanem az ének-zene oktatást, amely a kreativitásukat erősítette és szolgálta. Én tehát csak azt szeretném mondani, hogy mind a művészetek, mind a humán tudományok rendkívüli módon szolgálják a versenyképességet. A nyelvoktatásról ne beszéljünk, és a többiről. Én tehát azt gondolom, hogy a versenyképesség egyébként a tudományon belül is, hiszen humán tudományos műhelyek, történeti műhelyek, és a többi is, versengenek egymással; hazai és nemzetközi megközelítésben is igaz ez, amit mondok. Tehát igenis szolgálják a versenyképességet, úgyhogy amikor mi a versenyképességet magát, illetve annak a szolgálatát a tudományon, a tudománypolitikán és a támogatási rendszeren keresztül a támogatás fókuszába állítjuk, akkor, tisztelt képviselőtársam, azt gondolom, hogy ezzel igenis a humán tudományokat is figyelembe vettük és azokat is szolgáljuk.
(0.40)
Összességében, tisztelt képviselőtársaim, én megköszönöm azt, hogy ezen a késői órán ilyen sokan részt vettek a vitán, és hogy ennyi érdemi fölszólalás volt. Köszönöm szépen azt, hogy az ellenzéki képviselőtársaim, mind az LMP-s, mind a jobbikos képviselőtársaim érdemben és valóban konstruktívan szóltak hozzá. Azon túl, hogy néhány módosító indítványával nem értettem egyet Szilágyi képviselő úrnak, még ő is mondott olyanokat, amelyeket kifejezetten megfontolandónak tartok. Azt sajnálom, hogy az MSZP nem Hiller Istvánt küldte ide, mert akkor legalább lett volna értelme a vitának, így az MSZP részéről túl sok értelme a jelenlétnek nem volt.
Arra kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot, és szíveskedjenek szavazatukkal hozzájárulni ahhoz, hogy ezt a Ház mihamarabb elfogadhassa. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
