DR. KONTRÁT KÁROLY

Full text search

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az egységes segélyhívó rendszer legfontosabb célja, hogy az Európában mindenhol segélykérésre szolgáló 112-es telefonszám felhívásával azonnal elérhessük a segélynyújtó szervezeteket. Ennek következtében a bajbajutottakhoz a lehető leggyorsabban érkezik majd a segítség. A 112-es hívószám igénybevételével a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők bármilyen telefonról és bárhonnan ingyenesen hívhatók. A fejlesztés során nemcsak a magyar állampolgárokra gondoltunk, hanem a turistákra is, hogy ők is biztonságban érezhessék magukat. Ezért a rendszerben nemcsak magyarul fogadják munkatársaink a hívásokat, hanem angol, német, francia nyelven és természetesen valamennyi szomszédos ország nyelvén is.
A biztonságot növeli, hogy két központot építettünk ki, úgy, ahogy ön mondta, Miskolcon és Szombathelyen. A szombathelyi központban 296-an dolgoznak, Miskolcon pedig 323-an. Ez biztosíték arra, hogy valóban másodperceken belül minden hívást fogadni tudjanak. A központok kialakítása során több tényezőre is figyelemmel kellett lennünk. Többek között arra, hogy az objektum a rendőrség vagyonkezelésébe tartozzon, hogy szükség esetén a központok százszázalékosan el tudják látni egymás feladatait, valamint hogy az operátorok képzése során az oktatási helyszínek minél közelebb helyezkedjenek el, továbbá Miskolc esetén jelentős számú új munkahelyet is biztosítottunk.
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bízom benne, hogy a rendszer segítségével a rendőrség és a katasztrófavédelem sokszorosára tudja növelni intézkedései hatékonyságát, szakszerűségét, és lényegesen gyorsabban meg tudja majd kezdeni a szükséges intézkedéseket, így a bajbajutottak mihamarabb segítséghez jutnak.
Tisztelt Képviselő Úr! A 112-es segélyhívó rendszer bevezetésével az emberek nagyobb biztonságban érezhetik magukat hazánkban. Kérem tisztelt képviselő urat, hogy válaszomat fogadja el. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť