BANA TIBOR

Full text search

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Jobbik Magyarországért Mozgalom továbbra is azt szeretné, hogy vonjunk mérleget európai uniós tagságunk tíz évéről, és lássunk tisztán ebben a kérdésben. Azt nem állítjuk természetesen, hogy nettó befizetők lennénk, azt viszont egyértelműen mondjuk, hogy nettó ráfizetői vagyunk ennek az évtizednek, ha a közvetett hatásokat is figyelembe vesszük. Többek között ezért is utasítjuk el az európai egyesült államok útját, és ezért képviseljük a nemzetek Európájának koncepcióját, ahol a tagállamok saját nemzeti önrendelkezésüket megfelelő módon ki tudják teljesíteni.
Örömmel vettük azokat a nyilatkozatokat és egyértelmű vállalásokat is kormányzati részről, hogy az uniós források 60 százalékát a következő hétéves ciklusban gazdaságfejlesztésre kívánjuk fordítani. Ettől függetlenül azért vannak kétségeink ezt illetően, és természetesen alaposan követni fogjuk majd az ezzel kapcsolatos fejleményeket. Annak pedig örülök, hogy a miniszter úr jelezte, hogy nem zárkózik el egy ilyen kezdeményezés elől, hiszen végre ideje lenne érdemi vitát folytatni uniós tagságunkkal összefüggésben. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť