IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az MSZP-s törvényjavaslat, az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében, az általános forgalmi adóról szóló törvény módosításával kapcsolatban el tudom mondani, hogy az LMP támogatja ennek a napirendre vételét, hiszen a kérdés nagyon fontos a fogyasztók és a termelők számára egyaránt. Valóban tarthatatlan, hogy a 27 százalékkal Magyarország az Unió legmagasabb áfáját tudhatja magáénak, mindezt azzal együtt, hogy egy átlag magyar az uniós átlagbér 40 százalékát keresi meg egy hónapban, és az áraink az uniós átlag 83 százalékán állnak. Az LMP azt szeretné, hogy az uniós forgalmiadó-átlagot Magyarország se haladja meg.
Ugyanakkor vannak komoly fenntartásaink is az áfacsökkentéssel kapcsolatban, vagy pontosabban fogalmazva, inkább az MSZP ezzel kapcsolatos őszinteségével kapcsolatban. Nagy talány, hogy miért van az, hogy az ellenzékből az MSZP és ugyanúgy a Fidesz is támogatták ugyan az alapvető élelmiszerek árának az áfacsökkentését, kormányon azonban a költségvetés egyensúlyára hivatkozva sohasem tettek valódi lépéseket ennek irányába.
Továbbá azt is el kell mondanunk, hogy nem elég az áfacsökkentés önmagában. Elsősorban olyan adó-, gazdaság- és foglalkoztatáspolitikára lenne szüksége az országnak, amely hozzájárul az átlagbérek növekedéséhez, hiszen ez a legfőbb probléma, elsősorban ezért hagyják el évente tízezrek az országot. Ehhez a saját erőforráson alapuló, nagyobb hozzáadott értéket előállító, helyi gazdaságot kellene beindítani, továbbá visszavágni a nagybirtokrendszert, ahogy az LMP programja ezt már 2010-ben lefektette.
Megvizsgálandó lépés továbbá az áfa-vissza-igénylések kérdése az élelmiszerek tekintetében, illetve az élelmiszerlánc lerövidítése, hogy kevesebb kézen menjen keresztül az élelmiszer, míg eljut a fogyasztóig. Összességében véve viszont támogatjuk a törvényjavaslat napirendre vételét.
Köszönöm a szót. (Szórványos taps az LMP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť