DR. KONTRÁT KÁROLY

Full text search

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen, hogy tájékoztatott a jogaimról és a lehetőségeimről az ön által föltett azonnali kérdés megválaszolása kapcsán, de szeretném elmondani, hogy ebben az ön által kérdezett esetben egyáltalán nem volt szó civilek megfélemlítéséről, ez az önök műfaja, 2002 és 2010 között, ugye, ismerjük, különösen 2006-ban, még ha tudom, hogy önnek nagyon rossz ezt hallani. (Dr. Bárándy Gergely: Nem ezt kérdeztem, ez a baj vele.) De hát talán-talán majd tanulnak belőle. Tehát 2006-ban önök félemlítették meg a civil társadalmat, önök próbálták a békés ünneplőket agyonveretni és egyéb olyan intézkedésekre utasítani a rendőrséget, amihez nem volt joguk.
Az ön által kérdezett esetben szeretném elmondani és leszögezni itt is, hogy a rendőrség törvényesen járt el, a foganatosított eljárásokkal kapcsolatban tudomásom szerint semmiféle jogorvoslati lehetőséget nem nyújtottak be. Az eljárás törvényes volt, a rendőrség a törvényeknek megfelelően járt el. A jogszabályok alapján egyébként, ezt is elmondtam a korábbi alkalommal is, Magyarország demokratikus jogállam, ahol a törvények mindenkire kötelezőek. Senki nem állhat a törvények fölött, ebben az esetben sem.
Szeretném fölhívni a figyelmét, hogy ön ne támadja a rendőrséget. Annak idején, 2002 és 2010 között elég sokat ártottak a rendőrségnek, most, kérem, ezt ne tegye. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť