DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy friss európai bizottsági jelentés szerint nagy bajban vannak a hazai kis- és középvállalkozások, és hozzá kell tennem, ha ők bajban vannak, akkor az egész ország bajban van, ugyanis ebben a szektorban kevesebb embernek tudnak munkát adni. Zsugorodott maga a szektor is, számban is kevesebben vannak, és a teljesítményük is kisebb.
Logikus kérdés az számunkra, hogy vajon miért van ez így, és vajon a magyar kormány tesz-e, illetve tett-e valamit annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Hiszen azt látjuk, hogy ha a másik oldalon multikról van szó, és kifejezetten autóipari, illetve hozzájuk kapcsolódó iparágakkal foglalkozó multikról, akkor ugyancsak két kézzel szórják a közpénzt. Ott vannak azok a százmilliárdos nagyságrendű támogatások, amelyeket közvetlen támogatás, illetve fejlesztési adókedvezmények formájában adnak ezeknek a cégeknek, és világosan tudjuk, hogy zömmel ők a stratégiai partnerek is. Ha egy munkahelyre számítva nézzük, hogy mennyi támogatást kapnak ezek a multik, akkor egy olyan számot kapunk, hogy ők tízszer annyit kapnak, mint egy magyar kis- és középvállalkozó. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP számára tízszer annyit ér egy multinak adott támogatás, mint egy kis- és középvállalkozó számára adott támogatás ebben az országban. Holott felhívom a tisztelt figyelmüket arra, hogy a kkv-k azok, akik sorsközösséget vállalnak a magyar emberekkel, akik akkor is itt vannak velünk, amikor jól megy a szekér, de akkor is, amikor rosszul megy, és ők azok, akik ezt az országot a hátukon viszik.
A kormánynak láthatóan van egy ilyen monomániás támogatási kultúrája, egyoldalúan az autóipar irányába áramlik, ami - felhívom rá tisztelt államtitkár úr figyelmét - egy több oldalról is elhibázott irány. Egyrészt ott van a magyar élelmiszeripar termelési és feldolgozási szinten. Ha ide folyatnák a pénzt, akkor lenne jó minőségű magyar élelmiszer, amit a régióban el lehetne fogyasztani. De ott vannak például a megújulóiparral foglalkozó vagy foglalkozni kívánó kis- és középvállalkozások is. S ha végre leszigetelnék ezt az országot, és mondjuk, nem orosz gázzal fűtenénk a magyar utcákat, akkor a magyar kis- és középvállalkozásokat lehetne támogatni az építőszektorban, az építőanyag-iparban is. Vagy ha már mindenáron járművekben gondolkodnak, ott vannak a magyar buszok, a magyar trolik, a magyar villamosok, mind lehetne fejleszteni.
Kérdezem én tisztelt államtitkár urat, miért van az, hogy a Fidesz-KDNP-nek tízszer annyira fontos egy multinál megvalósult foglalkoztatás, munkahelyteremtés, mint egy kkv-nál, mint egy kis- és középvállalkozásnál, miért tartják fenn önök ezt az elhibázott irányt.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť