VARJU LÁSZLÓ

Full text search

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (Független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány folytatja a közoktatás átalakítását, és így a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ma már mindenki számára nyilvánvaló módon kudarcot vallott. Az intézmény már a nyár végén majdnem 20 milliárd forintos segítségre szorult, miközben a tanárok felé is több milliárdos tartozást halmozott fel. Egy kormányzati megrendelésre készült átvilágítás mintegy 50 milliárdra becsülte a KLIK hiányát, azonban a költségvetési szempontokon túl is a működésképtelenség jeleit látjuk.
Ezt példázza a rengeteg tankönyv nélkül maradt tanár és diák, működésképtelen e-napló, az államosított tankönyvrendszer botrányai, a minősítési rendszer körüli káosz. Csak a vak nem látja azt, hogy a centralizált oktatáspolitika összedőlt, és az orbáni oktatáspolitika romjaiban hever.
A hazudozást és a mellébeszélést be kell fejeznie a kormánynak ezen a területen is. Azt kérem, hogy az oktatási kormányzat haladéktalanul lásson hozzá a romok eltakarításához, és egy, az európai értékeknek, normáknak megfelelő, korszerű és igazságos, esélyeket teremtő, konszenzuson alapuló oktatáspolitika kialakításához lásson hozzá. Így két esztendeje, amióta a parlament elfogadta a közoktatásról szóló törvényt - amely egyébként fenekestül felfordította a korábbi működési rendszert -, a hatálybalépést követően, azt gondolom, hogy annyi, de annyi probléma keletkezett, amelyre nemcsak a politika szereplői, hanem a szakmai szervezetek is számos jelzést tettek. Éppen ezért, ezeket a hangokat is meghallva és erre figyelemmel, határozati javaslatot szeretnék majd benyújtani, és ennek megfelelően legalább két részben mind a rendszerhibákra, mind pedig a szakmai hibákra utalóan egy összefoglaló kezdeményezést tesz annak érdekében, hogy a helyzetet sikerüljön tisztázni. Ennek megfelelően kérem, hogy a Ház foglalkozzon ezzel a kérdéskörrel, már csak azért is, mert a rendszerhibák miatt a KLIK szervezetének, feladatának, működésének kérdéseit át kell tekinteni, az intézményvezetők helyzetének, kinevezésüknek a dilemmáit át kell tekinteni, de idetartozik a pedagógus-életpályamodell szabályozása, a tankönyvellátás rendszere vagy a Nemzeti Pedagóguskar szerepét, tagságának kötelezőségét vizsgálandó helyzet is.
De szakmai szempontból is fontos, hogy a nevelést, oktatást segítő alkalmazottak bérezésének problematikáját áttekintsük. A pedagógusok munkaidejének beosztásán túl a kötelező továbbképzések finanszírozásával vagy például a nyelvi előkészítő évfolyamok jövőjével foglalkozzon maga az ágazat.
Mindezeket figyelembe véve egyik oldalról, hogy segítsem a kormányzat munkáját, mint ahogy említettem, határozati javaslattal élek e vonatkozásban, és kérem, hogy minderre érdemben válaszoljon majd.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť