Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért sem tudom elfogadni ezt a választ, mert államtitkár úr még utánanézni sem tud számoknak, tényeknek, amelyekről beszél, 10 milliárdot mond 60 milliárd helyett, hát tanulja már meg a Google-t használni, 150 helyen idéztük azt, hogy 60 milliárd forintból igenis elindítható egy olyan államilag támogatott bérlakásépítési program, amely osztrák mintára - érdekes módon a nálunk azért most könnyebb helyzetben lévő osztrákoknak érdemes volt állami lábat mellé tenni - igenis el tudott indulni, bizonyított és használható. De amikor arról beszél, hogy a gazdasági környezet behatárolja a lehetőségeiket, egyrészt magának mond ellent, hiszen nem kellett volna ígérgetni 2011-ben, ’12-ben, másrészt nem érti a probléma lényegét, amin én nem tudok segíteni, csak megpróbálom még egyszer rávezetni önt erre. A probléma méregfoga és a devizahitelezésnek nevezett katasztrófa méregfoga is az volt, hogy a forinttámogatott lakáshitelek leépítésével nem tudtak a magyar emberek önálló otthonhoz jutni.
Ha ezen nem segítenek, hanem vérlázító módon a Nemzeti Eszközkezelőt nevezik a bérlakásállomány növelőjének, ahol az emberektől elveszik a saját ingatlanuk tulajdonjogát, nemcsak hogy tévúton járnak, de álszent és sunyi módon kerülgetik a probléma megoldását. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť