BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ötből egy gyerek válik szexuális abúzus vagy erőszak valamilyen formájában áldozattá. Bármelyik gyerekkel megtörténhet, függetlenül nemétől, korától, bőrszínétől, családi hovatartozásától, vallásától. Az elkövető sokszor a gyerek által is ismert, szeretett személy és nem feltétlenül felnőtt.
Becslések szerint Magyarországon egy felismert gyermekbántalmazási esetre 25 rejtett eset jut.
(20.50)
A gyermekjóléti szolgálatok által felderített esetek alapján napi 20 gyerek bántalmazására derül fény. A gyermekjóléti szolgálatok által ismertté vált erőszakos cselekmények 85 százalékánál a szülő bántalmazta saját gyermekét, a családon belül 65 százalék a lelki, 32 százalék a testi, és itt kiemelném, az ismert esetek 3 százaléka szexuális erőszak. Az UNICEF a gyermekbántalmazások gyakoriságát és súlyosságát tekintve a világ legveszélyesebb helyei között tartja számon hazánkat. Itt megint elmondanám és kiemelném, hogy általában a bántalmazás komplex. Ha szexuális, akkor lelki és fizikai erőszak áldozata is az a gyermek.
Magyarországon minden hónapban legalább egy gyerek és minden héten legalább egy nő válik áldozatává családon belül erőszaknak, ami azt jelenti, hogy az áldozat meghal. Az igazságügyi statisztikák és a kutatások adatainak összevetéséből arra a becslésre jutottak a szakemberek, hogy a nemi erőszak elkövetőinek közel 99 százaléka Magyarországon büntetlenül marad. Ezért egyet lehet érteni azzal, hogy jó kiegészítő szabályozásnak, de nem oldja meg a problémát.
Amit képviselőtársam előttünk elmondott, nem elég csak egy törvénnyel szabályozni ezt. Gondoljanak csak bele, képviselőtársaim, önöknek is vannak gyerekei - én három gyereket nevelek, kettő kislányt meg egy kisfiút -, hogy meg fogja-e oldani azt a problémát az, ha egy gyereket 18 éves koráig szexuálisan bántalmaznak akár rendszerességgel. Megoldást fog-e jelenteni ennek a gyermeknek, ha betölti a 18 évet? Nem ez az egyetlenegy jogszabály fogja a megoldást jelenteni. A mostani tervezett módosítások a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséhez nem elegendőek, mivel a módosítások nem érintik a gyermekvédelmi intézményrendszert. A jelzőrendszer működése, működési hatékonysága javításának elengedhetetlennek kell lennie. Ehhez ezen a területen kiemelt fejlesztésekre van szükség.
Itt kritikaként el kell mondani, hogy ehhez képest az elmúlt években egyre kevesebb pénzt fordítottak fejlesztésre a költségvetésből, legalábbis a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése, szakmai feladatuk támogatása címen 2012-ben is csak 144,3 millió forintot szántak, 2014-ben pedig már csak 67,9 millió forintot. Hasonlóan elkeserítő, hogy gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése módszertani feladatok ellátása címen 2012-ben még 137,9 millió forint támogatást adott a költségvetés, 2014-ben már csak 115 millió forintot adtak a gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztésére, pedig a gyermekvédelem rendszere számos problémával küzd, előttem már sokan elmondták. Erről szólt az ombudsman több jelentése is 2013-ban. Itt ki kell emelni, hogy nem csak a szexuális bűncselekményekről beszélünk. Egy eset kapcsán többek között azt állapította meg, hogy hiányos a gyermekvédelmi jelzőrendszer együttműködése. Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a gyermekek védelmére hivatott és köteles szolgáltatók és hatóságok szakmai együttműködése vélhetően a módszertani ajánlások, szakmai protokollok ismeretének hiánya miatt nem valósult meg.
Egy másik eset kapcsán, amikor halálra éheztettek egy kisgyermeket, a biztos álláspontja szerint szükséges a módszertani ajánlások körének bővítése, pontosítása, a jogszabályok felülvizsgálata. Sajnos azt látjuk, hogy a kormány számára nem kellően fontos a gyermekek védelme, legalábbis ezt mutatja, hogy miként egy nemrégiben megjelent jelentés rámutatott, a kormány által 2011-ben elfogadott nemzeti felzárkózási stratégia megvalósításából indoklás nélkül elmaradt az iskolai szociális munka feltételeinek kidolgozása és bevezetése, pedig a prevenció, a pozitív iskolai klíma, valamint az időben érkező szakmai segítség jelentős szerepet játszik a kamaszkori problémák megelőzésében.
Itt beszélnünk kell, többen elmondták, a gyermekvédelmi jelzőrendszerről. A települési önkormányzatok kötelezően ellátandó feladata a gyermekjóléti szolgálat fenntartása, amelynek elsődleges szerepe a családban nevelkedő gyermekek segítése, a veszélyeztetettséget jelentő helyzetek megoldása, a krízisben lévő családok megsegítése. Ennek érdekében a szolgálatok észlelő- és jelzőrendszert működtetnek az alábbi intézményekkel együttműködve. Most fel fogom sorolni, hogy milyen intézmények foglalkoznak ma Magyarországon ezzel: az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos, a személyes gondozást nyújtó szolgálatok, így különösen a családsegítő szolgálat, a családsegítő központ, a köznevelési intézmények, a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a pártfogó felügyelői szolgálat, az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezet, a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása, az egyesületek, az alapítványok és az egyházi jogú személyek, a munkaügyi hatóságok.
Itt fel kell tenni egy kérdést, hogy hogy lehet az, hogy ha ennyi szervezet foglalkozik gyermekbántalmazással vagy nők elleni, családon belüli erőszakkal, akkor hogy történhet meg az, hogy a szexuális bűncselekmények 99 százaléka felderítetlen marad, családon belül marad, látens marad. Nem elég, ha csak akkor lép a gyermekvédelem, ha már baj van. Szükség van a megelőzésre és a jelzőrendszer fejlesztésére is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy hiába fejlett a védőnői rendszer Magyarországon, mégis újra kellene gondolni a védőnői rendszert, a gyermekjóléti rendszert és a civil szféra összefogását. Ráadásul a területi egyenlőtlenségek a védőnői ellátottságra is igazak, éppen ott a kevesebb a védőnő, ahol a legintenzívebb segítséget kellene adni a családoknak.
Az UNICEF felmérése azt mutatja, hogy bár Magyarország viszonylag sokat költ ezekre a szolgáltatásokra, pontosan azért, mert ennyi intézmény foglalkozik vele, a gyerekek deprivációjának szintje és aránya rosszabb, mint Bulgáriában vagy Romániában. A gyakorlat is azt mutatja, hogy hiába van közel 4 ezer védőnő és ugyanannyi szociális munkás, családok tömegei csúsznak bele nagyon nehezen kezelhető helyzetekbe.
Mi lenne a segítség? - fel lehet itt a kérdést tenni. Vannak törvényi szabályozások, és elmondtam, hogy a jelzőrendszer fejlesztése és mindenféleképpen ezeknek az intézményeknek a mindennapos, folytonos együttműködése. De mit tehetünk a gyermekekért? Felteszem a kérdést, hogy a gyerekek tudják-e, hogy hova kell nekik fordulniuk, ha baj van, mert a legtöbb esetben azért marad látens, mert nem tudnak kivel beszélni, mert azt sem tudják, hogy valakihez fordulhatnak. A gyerekeknek tudniuk kell, hogy vannak olyan szakemberek, tanárok, szociális munkások, ha már nagyobb gyerekekről beszélünk, az ombudsman, gyerekjogi képviselők, gyermekorvosok, pszichológusok, iskolapszichológusok, gyermekjóléti felelősök, vannak rendőrök, akikhez odafordulhatnak, ha baj van. Ma azt látjuk, hogy azért ilyen magas a látencia, mert maguk a gyerekek sincsenek tisztában azzal, hogy vannak ilyen szervezetek, amelyek segítséget nyújthatnának nekik.
Mindenféleképpen támogatni kell ezt a törvényt, csak a kormányzat figyelmét arra kell felhívni, hogy ez nem elég. Nem elég csak törvénnyel szabályozni, hanem igenis ennek a nagyon sok intézménynek, amelyeket felsoroltam, mindennap működnie kéne, és együttműködnie kéne pontosan azokért az áldozatokért, akikről itt szó esett. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)
