GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a vitát, nagyon sok pontban egyetértve, megpróbálok nagyon sok ismétlésbe nem bocsátkozni.
Azt szeretném mondani, hogy számomra nagyon kellemes meglepetés volt, hogy Selmeczi Gabriella jegyzi ezt az előterjesztést. Azt hittem, hogy vele majd akkor találkozom előjegyzések kapcsán legközelebb, amikor az egyéni nyugdíjszámlák ügyével fogunk foglalkozni. De hál’ isten nem, van más téma is (Halász János közbeszól.), és fontos téma is, ami az ő nevéhez kötődik előterjesztőként. Ezt szeretném megköszönni így személyesen is.
Azt gondolom, hogy az az ügyhalmaz, amiről itt most elég régóta, olyan két órája eszmecserét folytatunk, valójában a mindennapokat… - megnyomorító? Hiszen olyan élethelyzetek sokaságát kialakító, ami gyakorlatilag olyan beavatkozások sokaságát kívánja meg, amely az én értékrendem, értékítéletem szerint akár a Btk. vonatkozásában is maga után vonhat olyan lépéseket, amelyek a maitól szigorúbb feltételeket hívnak életre.
Nem mindegyikünk ért ezzel egyet, nyilván akár még a szocialista frakción belül sem, de más frakciók viszonylatában sem. Én sem azt hiszem, hogy a büntetési tételeknek a mindenképpeni emelése és növelése az egyetlen, ami megoldja a helyeztet. Nem. De azt hiszem, azt gondolom, hogy egymás mellé illesztve a soklábúság elve alapján a különféle lehetőségeket, megoldásokat, ez is segíthet abban, hogy visszatartó erőként is hathassék. Önmagában biztos, hogy nem. Önmagában a helyzet megoldásához nem vezet.
(22.10)
Az valójában, hogy olyan borzalmas állapotok hívódhatnak életre, amiről már itt Korózs Lajos is, de Bangóné Borbély Ildikó képviselőtársam is beszélt, hogy valójában a mérési, igazából nem is mérési, hanem a jó értelmű feltételezési adatsorok figyelembevétele mellett 250-300 esetből nagyjából tíz jut el odáig, hogy a felszínre jut, és a következményekkel párosítottan meg egy-kettő az, ami a végkifejletig elmegy, és szembe is kell nézni az elkövetőnek az elkövetés tényével, ez borzalmas. Ez borzalmas, mert 250-300 eset gyakorlatilag elesik, tudomást sem szerzünk róla, nincs következménye, miközben a végén egy-két eset példaértékűen, gyakorlatilag büntetési konzekvenciákkal párosul.
Ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell. Változtatni kell a tekintetben is, hogy egyrészt el kell tudni jutni oda, hogy a feltárásnak az intenzitása valamilyen formában növekedjék. Számtalan szó esett itt ma arról, hogy persze nyilván a kiskorú esetében hogyan és miképpen képzelhető el, amikor - az előbbi megszólalás kapcsán - az öt év alatti gyermekek, akik tíz százalékban érintettjei az ilyen elkövetett sérelmeknek, igazából nem is tudják, hogy mi történik velük. Nyilván ennek a feltárásában csak a közösség erejében lehet bízni. Tehát abban, hogyha az emberek önmaguk nem félnek attól, hogy ilyen eseteket érzékelve, már azt nem is merem mondani, hogy látva, érzékelve eljutnak odáig, hogy nekik ott tennivalójuk van. Tehát hogyha nem jutunk el egyenként arra az állapotra, hogy ha ilyen torzókkal találjuk magunkat szemben, akkor beavatkozási kényszer feszüljön bennünk, és lépéseket foganatosítsunk, akkor ez a helyzet önmagában nem fog változni. Szerintem összességében a társadalom, az emberek sokasága tud a legtöbbet tenni ennek a helyzetnek a kizárása, minimalizálásának csökkentése érdekében.
Hajlamosak vagyunk, hajlamos az ember arra, hogy jobb nem tudomást venni róla. Jobb nem észrevenni, jobb elmenni mellette, nem velem történik, nem az én közvetlen környezetemet érinti, ezért hagyjuk figyelmen kívül, nem lesz belőle konfliktusom, de nemcsak az ember, a mindennapjait élő ember, hanem adott esetben még a feladataikat ellátó, úgymond hivatalnokok is adott esetben átlépnek bizonyos korlátokat, és szemet hunynak bizonyos dolgok felett. Ez nem jó. Ezen változtatni kell.
De ez szoros korrelációban van azzal, nagyon erős az összefüggés, itt ül mögöttem Kiss László képviselőtársam, aki elmondta, hogy azok az emberek, akik gyakorlatilag akár a gyermekvédelmi, akár a gyermekjóléti szolgálatok keretei között végzik a mindennapi tevékenységüket, ezek mennyire vannak gyakorlatilag szakmailag 1. felkészítve, 2. forintálisan, bérben, fizetésben megerősítve. Nem akarok a részletekbe menni, de előterjesztő asszony, képviselő asszony is tudja, hogy az elmúlt esztendők, az elmúlt négyéves kurzusnak a történése nem arról szól, hogy az ezen a területen dolgozó szakemberek, mondjuk, jövedelmi pozícióbeli növekedésről tudnának számot adni, hanem sokkal inkább reálbéri csökkenésekről. És ha az ember nehéz feladatok megoldása előtt áll, márpedig ezek nehéz feladatok, akkor, hogyha nincs meg az erkölcsi motiváción túli anyagi motiváció, akkor bizony eljuthat arra a következtetésre, hogy nem biztos, hogy neki ezt tennie, csinálnia, az összes ezzel járó feszültséget vállalnia kell.
Összetett ez a probléma, mert a többszereplős léte okán nagyon sok mindenkinek van, lehet dolga ebben a történetben. A prevenció, a megelőzés a legfontosabb ebben a kérdéskörben. A megelőzés egyik lábaként nagyon fontosnak tartom azt, amiről az előbbiekben néhány gondolattal szóltam. Az pedig az, amit ma még csak a Költségvetési bizottság ismerhet. Emlékképeim szerint ők már ma látták vagy láthatták a költségvetéssel kapcsolatos előszámokat vagy konkrét számadatokat. A parlament falai között is nemsokára megismerhetjük, de ez az egyik. A prevencióhoz elengedhetetlen feltétel a forrásoknak, a pénznek a megléte ezen a területen. Hogyha van, ha a szakszolgálatokat, azokat a gyermekjóléti szolgálatokat - ezeket értem ilyen értelemben szakszolgálatnak -, gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgálatokat meg lehet finanszírozni, és a benne dolgozó embereket is olyan anyagi ellátással lehet párosítani, ami nem veszteséget jelent a múlthoz képest, hanem növekményt, akkor nyilván ez is segíthet a folyamatok, a dolgok alakításában.
De a prevenció gyakorlatilag nemcsak ebben áll, nemcsak pénzről szól. Szerintem ilyen értelemben legalább olyan fontossággal bír az, ami a gyermekek, az érintettek felvilágosításának a szélesítésével, a bővítésével párosul. Igen, az, amit megint csak emlékképeim szerint Kiss László említett, hogy az iskolákban a gyermekvédelmi intézményrendszernek az újra meghonosítása, bevezetése elengedhetetlen kategória. Hogy a gyermek, hogyha elszenved valahol ilyen sérelmeket, mint amiről szó esik, akkor valahol legyen terepe annak, hogy ezt el merje mondani. Ha nem tudja elmondani, mert nem tudja közvetlen formában megfogalmazni azt, hogy mi is történik vele, csak ráutaló a magatartása, vagy olyan kisegítő gondolatokat mond, ami a hozzáértő ember számára evidencia, akkor már közelebb vagyunk a dolgokhoz, a megoldáshoz. Mert akkor van beavatkozási lehetőség, mert akkor az intézmény, az iskolán keresztül vissza lehet fordítani a folyamatokat, és akár még egy olyan fázisba kerülést megelőzően el lehet jutni odáig, hogy a gyermek bizonyos sérelmeket már elszenvedett, de ne kerüljön olyan mély sérelmek elsajátítására, elszenvedésére sor, amelyek adott esetben irreverzibilisek, visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el.
És hát persze hozzá kell tenni, még egyszer megismételve azt, hogy mindenkinek, akinek ezen a terepen lehetősége és szerepe van, azoknak az anyagi és az erkölcsi elismerésének a biztosítása elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy ilyenfajta megelőzési folyamat erősödni tudjon az elkövetkezendő időszakban. És ez azért fontos, mert a megtaposott, a megtört életek nagyon nehezen tudnak kisimulni, kiegyenesedni azt követően, ha ilyen gyermekkori sérelmeket szenvednek el ezek a fiatalok. Minden bizonnyal egy életen keresztül magában hordozza azokat a sérelmeket, amelyeket gyermekként fel sem tudott dolgozni. Felnőttként már tudja, visszatekintve, hogy mi történt vele, de feldolgozni már szinte képtelen. Sérültté válnak ezek az emberek. Sérültté válnak; az meg megengedhetetlen az én értékrendem szerint, hogy az, aki ezeket a sérüléseket okozza, okozta, büntetlenül el tudjon menni ezen kérdések mellett.
Ilyen értelemben tehát arra akarok visszatérni, hogy a Btk.-beli szigorítások, a jogkövetkezmények, a büntetési tételek emelése az én értékrendem szerint nem elutasítandó, de hozzáteszem rögtön, hogy nem tartom egyedüli megoldásnak. Nem hiszem azt, hogy ezzel mindent meg lehet oldani. De az aljassággal szemben, az aljas cselekedetek életre hívódásával szemben, ha szükségszerű, akkor ennek az érvényre juttatására is szükség van, minden sok egyéb más, említett tényező mellett.
Összegezve mindössze annyit szeretnék mondani a dologhoz illesztetten még, hogy nyilván rengeteg létező eszköz van, amelyen keresztül változtatni lehet ennek a kérdéskörnek a megoldásában. Az előbb említett prevenciótól a felvilágosításon keresztül, a szakmai tevékenységet folytató gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgálatok megerősítésén keresztül. Én jó értelemben a rendőrség szerepének a közvetlen beavatkozási szükségszerűségének a létéről, vagyis épp a büntetési tételek mikéntjéről is beszélnék itt ennek a kérdéskörnek a kapcsán. De nem hagynám figyelmen kívül az előbb említett, mindennapjait élő ember közvetlen beavatkozási lehetőségein túl a különféle civil szerveződések és a média szerepvállalási hajlandóságának a növelését sem. Egyszerűen azért, mert minél több olyan sajnálatos és elkerülendő helyzet feltárásával találjuk magunkat szemben, amelyek elfogadhatatlanok a józan gondolkodású és a mindennapjait józanul élő ember számára, annál inkább ébreszti fel mindannyiunkban azt, hogy van tennivalónk ezeknek az ügyeknek a kiküszöbölése, elkerülése érdekében.
(22.20)
Azt hiszem, hogy a védtelenekkel szembeni aljas cselekedetek vonatkozásában egy életre szóló konzekvenciának kell érvényesülni azok irányában, akik ezeket az aljasságokat elkövetik; összességében az én konklúzióm ez a dolog kapcsán. Nem mehetünk el tétlenül ezek mellett a történések mellett, és nem várhatjuk azt, hogy ezek maguktól fognak megoldódni. Nem fognak, soha nem fognak maguktól megoldódni, mindenfajta beavatkozási lehetőséget meg kell keresni annak érdekében, hogy ezen változtatni lehessen, s még egyszer, bár nem hiszem, hogy az egyetlen megoldás a Btk., nem hiszem, hogy a büntetési tételek emelése csakis, vagyis annak a kérdéskörnek a rendezése, hogy ne legyen elévülhető egy ilyen dolog, ez önmagában megoldja a dolgokat, de én azt hiszem, hogy segíteni biztos segít, csak a többi lábról sem szabad elfeledkezni. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
