DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy mindannyian tudjuk, két héttel ezelőtt október 6-át írtunk, három nap múlva október 23-a lesz. Ezt a két dátumot az köti össze, hogy mindegyik jeles napunk a magyar történelem megrázó mozzanataihoz köt bennünket.
Hallottuk, hogy már ma és holnap elkezdődnek nagyvárosainkban a készülődések; útlezárások és színpadépítések jelzik az ünnepségnek, az ünneplésnek, a megemlékezésnek a külsőséges jeleit.
Évek óta megszoktuk, hogy ezeken a megemlékezéseken, lett légyen szó akár október 23-áról, akár más nemzeti ünnepről, zömmel idősebb, felnőtt emberek vesznek részt. És hol vannak a fiataljaink? És hogyan ünnepelnek ők? Erről szeretnék én itt röviden szólni, kissé összekapcsolva az iskolák, pedagógusok, igazgatók munkájával mindezt: hogyan tudjuk elérni a fiataloknál, hogy ismerjék a tényeket, hogy tudják az eseményeket, tudják az okokat, hogy mi vezetett október 6-ához és október 23-ához; hogy emlékezzenek is ezekre, és el tudják mondani, tovább tudják adni majdan fiaiknak; hogy érzelmekkel is viszonyuljanak ezekhez az ünnepekhez, mert érzelem nélkül az ünnep nem igazán ünnep, mint ahogy tudjuk. És mi célt szolgálnak ezek az ünnepek a fiataljainknál és a felnőtteknél? Nyilván nem mást, mint azt, hogy kialakuljon bennünk az a nemzeti azonosságtudat, az a hazaszeretet, az a magyarságtudat, amelyről itt az előttem elhangzott napirend előtti felszólalásokban is voltaképpen szó volt; amely megtanít bennünket összefogni, amely megtanít bennünket arra, hogy tiszteljük, becsüljük az értékeinket, ezekre méltán legyünk büszkék a nagyvilág előtt, hogy tudjunk háromharmados módon viselkedni akkor, amikor a magyarság sorskérdéseiről van szó.
Nos, hogy lehet ezt elérni? Nem hallgatható el a családok felelőssége. Pedagógiai kutatások sokasága igazolja, hogy a családok, a szülők, a felnőttek nagyon-nagyon keveset beszélnek a gyerekeikkel. Nincs témájuk, mondják néha a kutató kérdéseire, megkérdezik tőlük, hogy hányast kaptál az iskolában, a gyerek azt mondja, hogy semmit vagy éppen hármast, el van intézve. Miért ne lehetne napokon keresztül arról beszélgetni velük, hogy miért lyukas a magyar zászló október 23-án; hogy miről emlékezünk meg október 6-án, miért megyünk ki a Fiumei úti temetőbe - nemcsak azért, hogy szép katonazenét hallgassunk, hanem ennek valami előzménye van. A kicsi gyerek is megérti, már az óvodás is, az alsó tagozatos is. Amit a gyerek a családban magába szív, azt magával viszi, és képes lesz arra, hogy az iskolában a társaival is beszéljen róla.
Nos, a család mellett természetesen az iskolának mással nem helyettesíthető dolga van abban, hogy a gyerekeink az ünnepeket megéljék. Már az óvodában, ahogy említettem. Talán mindannyian láttunk már olyan jeleneteket, amikor március 15-én leszúrják a kis nemzeti színű zászlókat a kis óvodások; még nem értenek az egészből semmit, de az élmény ott marad bennük, erre visszaemlékeznek, és az éveken keresztül ismételt ünneplések elérik a maguk hatását.
Bevett szokás, hogy ilyenkor az ünnepeknél elmennek múzeumba, elmennek valamilyen filmet megnézni a gyerekek, és sok minden egyéb szokás van az iskolákban. Ezek néha egy kicsit kiüresednek, előfordulhat, hogy az iskolai ünnepségek szürkék lesznek, ezért azok az ünneplések, azok a megemlékezések jók, ahol a gyerekek feladatot kapnak. Nemrég arról értesültem, hogy október 6-ára emlékezvén egy cserkészcsapat katonasírokat tett rendbe. Tavaly arról értesültem, hogy itt október 23-a előtt budapesti középiskolások ’56-os sírokat tettek rendbe. Mindezt a középiskolás közösségi munka keretén belül. És lám, az is tudomásomra jutott, hogy ugyanezek a gyerekek egy év múlva ismét jelentkeztek, hogy meg akarják ezt tenni. Ez nem más, mint amit úgy hívunk, hogy cselekvő szeretet. És ha erre neveljük a gyerekeket, ha ezeket az ünnepeket tartalommal, érzelemmel töltjük meg, akkor talán joggal remélhetjük azt, hogy egy újabb nemzedék majd itt a Parlament falai között nemcsak képmutató módon fog beszélni a háromharmados magyarságkérdésekről, hanem valóban megéli ezt érzelemmel, tudattal, és úgy fog cselekedni a nagyvilágban, hogy a magyarság visszanyerje a becsületét.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)
