DR. TILKI ATTILA,

Full text search

DR. TILKI ATTILA,
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos, hogy minél több áruforgalom kerüljön a vasútra. Egy modern állam számára fontos cél, hogy az áruforgalom központosuljon a sínekre, ahol csak lehetséges, így kevésbé lesznek terheltek a közútjaink, és biztonságosabbak is lesznek egyben. Mindannyian tapasztaljuk, hogy a túlterhelt közutak milyen kellemetlenséggel járnak, és látjuk veszélyeit, hátrányos, néha tragikus következményeit.
Az már közhely, hogy az óriási áruforgalom, amely az utakon megy, súlyosan károsítja a környezetet, és a magas szén-monoxid-kibocsátásuk miatt negatívan befolyásolja a klímaváltozást is. Hatékonyabb, zöldebb és klímabarátabb lesz a fuvarozás a vasúton. Ennek elősegítése érdekében könnyíteni akarjuk ennek lehetőségét, de a pozitív hatása ennek a javaslatnak az is, hogy ezúton könnyebb és egyszerűbb lesz a vasúti export, ami segíthet a gazdaság növekedésének is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői támogatjuk ezt az indítványt. Kérem, tegyék ezt maguk is, ha könnyebb és jobb árufuvarozást akarnak. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť