NÉMETH ZSOLT

Full text search

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem látjuk sem az aktualitását, sem pedig az értelmét ennek a határozati javaslatnak. Az Európai Unió és a NATO melletti kiállásról szóló határozattervezet teljességgel indokolatlan és felesleges. Az európai uniós, illetőleg NATO-tagságunk ugyanis tény, olyan tény, amit semmilyen veszély, komolyan vehető veszély nem fenyeget, és a határozattervezet minden egyes paragrafusa egyenesen következik a tagságunkból, tehát nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy teljességgel semmitmondó határozattervezettel van dolgunk.
A határozat indoklása már némileg eltér ettől. Szeretném felhívni a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az indoklás nem része ennek a határozattervezetnek, ez egy pártpolitikai jellegű indoklás, mint ahogy itt is hallhattunk egy nagyon hangzatos pártpolitikai jellegű indoklást. Szó volt itt mindenről, Iránról, békemenetről, Déli Áramlatról, de semmi nincs ebből a problémaegyüttesből a határozattervezetben. Szeretném felhívni a szocialista képviselők figyelmét, hogy helyes az, hogy ha egyszer van egy fő szöveg és annak van egy indokolása, akkor a kettő valamilyen viszonyban van egymással, erre szeretném kérni őket. Politikai, jogi trükköktől próbáljanak megkímélni bennünket, tisztelt képviselőtársaim.
Azt egyébként üdvözöljük, hogy végre a Szocialista Párt az euroatlanti együttműködés elkötelezett híve lett, de azt gondolom, ez egyáltalán nem elegendő indok ahhoz, hogy erről határozatot fogadjunk el - adják ki esetleg pártnyilatkozatként!
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť