PÓCS JÁNOS

Full text search

PÓCS JÁNOS
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, bocsánat, csak ha már Schiffer képviselőtársam megszólított, hogy akkor szóltam, amikor Bangó képviselő asszony nem volt bent, hát elnézést, én nem tehetek arról, ha közben neki a háztartásbeli cikkeket haza kellett vinni. Ezzel együtt a jelenlétében is szeretném elmondani, képviselő asszonytól, egy nőtől pedig különösen felháborító, ha a családok egysége ellen lázít.
(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt szeretném önöknek mondani, hogy az a mód, ahogy önök védik a közszolgáltató 70 milliárdját, kezd olyan gyanússá válni, mint amikor Józsa képviselő úr habzó szájjal védte Paksot. Később kiderült, hogy nem is Paksot védte, hanem a saját érdekét, a saját érdekeltségét. Képviselőtársaim, előbb-utóbb gyanús lesz, hogy önök kit védenek és miért védenek. Államtitkár úr egyértelműen és határozottan elmondta, a kormány már bizonyított, meg fogja védeni az embereket ugyanúgy, ahogy a devizahitelesek esetében is tette, ha valaki egyoldalú szerződéseket bont. A kormány már bizonyított, ahogy önök is, Józsa képviselő úr. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť