L. SIMON LÁSZLÓ

Full text search

L. SIMON LÁSZLÓ
L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Megtehettem volna azt, hogy kérek időt rendes felszólalásra, és akkor egy kicsit többet beszélek, de megpróbálom tíz percbe beszorítani. Ráadásul megint abban a kellemetlen helyzetben vagyok, hogy azok, akik itt hosszabb felszólalásban érdemi kritikát fogalmaztak meg a szocialista frakcióból, a zárszóra már nem kíváncsiak, fogták magukat és elmentek. Úgyhogy magam is bizonytalan vagyok, hogy Kunhalmi Ágnes felvetésére egyáltalán van-e értelme egy ilyen helyzetben reagálni. Megtiszteltem minden képviselőtársamat azzal, hogy végighallgattam. Szilágyi képviselő urat megnyugtatom, hogy amikor az egyik fülemben fülhallgató volt, akkor a másikkal hallottam, amit mondott, úgyhogy tudok egyszerre két helyre figyelni. Megpróbálok azért így is érdemben reagálni néhány dologra.
Kunhalmi Ágnes képviselő asszonynak ugyan már a felvezetőben is reagáltam előre a szabad sajtó kérdésére, azt tudom mondani… Na, most jutott el az információ Szilágyi úrhoz, még jó, hogy Novák képviselő úr továbbította - kis fáziskéséssel -, őneki nincs a fülében fülhallgató, de mégsem tud figyelni… (Szilágyi György: Sajtótájékoztatóra megyek.) Nálam van a szó, képviselő úr, nálam van a szó. (Szilágyi György: Elmegyek sajtótájékoztatót tartani.) Szeretném figyelmeztetni, hogy nálam van a szó. (Szilágyi György: Tizenegyre van meghirdetve, sajtótájékoztatót tartok. További jó munkát kívánok! - Zaj. - Az elnök csenget.) Elnök úr, szóljon a képviselő úrnak, hogy hagyjon kibontakozni. (Derültség.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť