DR. VEJKEY IMRE,

Full text search

DR. VEJKEY IMRE,
DR. VEJKEY IMRE, a Mentelmi bizottság előadója: Ismételten köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Budai Központi Kerületi Bíróság 14.B. 1875/2013/7-1. szám alatti végzésével indítványozta dr. Budai Gyula országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt, Péterfia Ferenc feljelentése alapján.
(15.50)
A feljelentés szerint dr. Budai Gyula 2011 novemberében elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosként a feljelentővel szemben a BRFK felé valótlan tartalmú feljelentéssel élt, majd erről feljelentő munkahelyére, a Külügyminisztériumba is átiratot eszközölt, melyben feljelentőt mint a bécsi magyar nagykövetség korábbi alkalmazottját összefüggésbe hozta a nagykövetség szolgálati lakásainak felújításával kapcsolatos és 40 millió forint kárt okozó bűncselekménnyel.
A Mentelmi bizottság az ügyet 2014. május 19-ei ülésén megtárgyalta. Dr. Budai Gyula az ülésen hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni, de írásban kérte, hogy a Mentelmi bizottság az ügyében mentelmi jogának fenntartására vonatkozó határozati javaslatot hozzon.
A Mentelmi bizottság megvizsgálta az ügyet, és a töretlenül követett gyakorlat alapján 4 igen szavazattal, 2 nem ellenében azt javasolja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy Budai Gyula országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť