GYÖNGYÖSI MÁRTON

Full text search

GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönjük szépen a beszámolóját. Egy olyan párt, amelyik a keleti nyitás politikáját beemelte a magyar köztudatba, és amelyik külpolitikai programjának az egyik sarokkövét alkotja a keleti nyitás politikája, üdvözöljük az összes olyan típusú együttműködést, amelyik Kína felé irányul. Úgy gondoljuk, örömteli az a hír, hogy a magyar Külügyminisztérium kiszabadult abból az időkapszulából, amibe a rendszerváltás idején, 24 évvel ezelőtt beszorították. Nagyon örülünk annak, hogy észrevette azt, hogy a többpólusú világrendben Kína is egy fontos szereplő, és a Kínával kötött szerződések igenis egy fontos lehetőséget kínálnak számunkra, de csak akkor, hogyha azok a szerződések, amelyeket megkötünk - jelesül ez a szerződés is -, átláthatóak, és a nemzeti érdekeinknek az érvényre juttatása mellett születnek meg. Le kell számolni azzal a politikával, amit az elmúlt 24 évben folytattunk, amelyben kiszolgáltattuk saját magunkat a nyugati gazdasági hegemóniának, és hagytuk a saját országunkat letarolni a nyugati gazdasági érdekek által.
Tehát igen, ez a szerződés is egy lehetőség, kérem, törekedjenek arra, hogy ez átlátható módon történjen meg, és a kölcsönös előnyökön alapulva, a magyar nemzeti érdekeket is figyelembe véve le kell számolni azzal a korszakkal, ahol a hátrányokat mi szenvedjük el, az előnyöket viszont mások. És talán ez a tárgyalás rávilágított arra is, hogy igenis itt lenne az ideje annak, 24 év elteltével, hogy Közép-Kelet-Európában - és ebben Magyarországra kulcsszerep hárul - kialakítsunk egy közös hangot, amelynek keretében a nagyhatalmakkal, a világ különböző nagy országaival és együttműködési szervezeteivel szemben közös hangot tudunk képviselni. (Az elnök csenget.) A V4 nem töltötte be ezt a szerepet; nagyon fontos lenne, hogy Magyarország szerepével, Magyarország iránymutatásával létrejöjjön egy ilyen típusú együttműködés Közép-Kelet-Európában. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť