HARRACH PÉTER

Full text search

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előző felszólaláshoz csupán annyit szeretnék mondani, hogy a KDNP eddig is betöltötte és most is betölti azt az űrt, amit Magyarországon a szociáldemokrata párt hiánya jelent, hiszen mi felvállaltuk azt a képviseletet, amit egy ősi szociáldemokrata igény jelenít meg, vagyis a munkavállalók képviseletét.
De térjünk rá a mai témára! Mindnyájan tudjuk, hogy mit jelent az árubemutatókkal kapcsolatos visszaélés. Ezeknek a visszaéléseknek a csökkentése érdekében a KDNP tegnap benyújtott egy módosító javaslatot. Az árubemutatók alkalmával dörzsölt szélhámosok csapják be a nyugdíjasokat, az idős embereket. Kezdődik a folyamat azzal, hogy hamis ígéretekkel csalogatják őket, ingyenes utazással, ingyenes állapotfelméréssel, és amikor odaér, akkor megtévesztő módon olyan áruk csodálatos hatásairól szólnak, amiket az idős emberek szívesen fogadnak, hiszen az egészség megőrzéséről, illetve a gyógyulásról szólnak. Végül, és ez a csalás egyik legnagyobb fogása, a forgalmi érték sokszorosáért adják el ezeket a termékeket, sokszor tíz-tizenötszöröséért. Van olyan 50 ezer forintért megvásárolható termék, amit 800 ezer forintért sóztak rá a nyugdíjasokra. És ha nincs pénz helyben az idős embernél, akkor kölcsönszerződést íratnak vele alá, sok esetben az elállási jogról való lemondással vagy korlátozással. Tehát hazugsággal történő csalogatás, megtévesztő rábeszélés, erkölcstelenül magas ár és hátrányos hitelszerződés.
Itt persze ki kell mondani azt is, hogy vannak olyan árubemutatók, amelyeket tisztességes kereskedők végeznek, viszont az arány sajnos 75:25 százalék a szélhámosok javára. Miért mondjuk ezt? Hadd hívjam fel a figyelmet egy olyan vizsgálati sorra, amit 2013-ban a Fogyasztóvédelmi Hatóság végzett: 150 ellenőrzés során 110 törvénysértést találtak, tehát az árubemutatók háromnegyede törvénysértő.
Olyan megoldást kellett keresnünk, amely a tisztességes kereskedelem korlátozása nélkül próbálja a szélhámosokat elcsípni. Konzultációs folyamatot indítottunk el az érintettek megszólításával és véleményük kikérésével, illetve a hatóságokkal és végül a tárcával is. Ennek eredményeképpen egy olyan törvénymódosítást nyújtottunk be, amelyik három törvényt érint. A kereskedelmi törvény módosításával létrehozunk egy ezeknél a cégeknél felállítandó ügyfélszolgálatot. Ennek az a célja, hogy azok az emberek, akik otthon döbbennek rá arra, hogy átverték őket, vagy a gyermekeik hívják fel erre a figyelmet, el tudják érni a céget - mert sok esetben hiába próbálkoztak -, és meg tudják élni azt a jogukat, hogy elállnak ettől a vásárlástól. De módosítani kívánjuk a reklámtörvényt is, hogy a hamis ígéretek tilalmával megakadályozzuk az idős embereket becsapni kívánó cégeket, hogy odacsábítsák őket. S végül a pénzintézeti törvény a hitelszerződést korlátozni fogja a hitelintézetre, tehát buszon és helyszínen nem lehet hitelszerződést kötni.
Igyekeztünk néhány kiskaput bezárni. Tudjuk persze azt, hogy a szélhámosok ki tudnak nyitni újabb kiskapukat. Oda kell figyelnünk, és zárat tenni majd ezekre is.
De hadd hívjam fel a figyelmet a megelőzés fontosságára, mert jogszabállyal lehet bizonyos szélhámosságot korlátozni, de nem lehet az idős emberek jó szándékát, hiszékenységét egyértelműen megszüntetni. Itt a médiának és mindenkinek, aki ezzel foglalkozik, dolga van, felhívni az emberek figyelmét erre a veszélyre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť