DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló T/4887. számú törvényjavaslat fekszik előttünk. A bizottsági jelentés alapján a javaslat megfelel a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésének, tehát megfelel az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek, illeszkedik a jogrendszer egé-szébe, megfelel a nemzetközi és az európai uniós jognak, és megfelel a jogalkotás szakmai követelményeinek.
A javaslathoz képviselői módosító indítvány nem érkezett, csak a Gazdasági bizottság, illetve pontosításként, ahogy Vécsey képviselőtársam az imént felsorolta, a Törvényalkotási bizottság nyújtott be egy módosító indítványt, ezek szerkesztési és nyelvhelyességi pontosításokat szolgálnak. Hadd emlékeztessem a tisztelt Házat, hogy a javaslat az Unió vasúti irányelveinek való megfelelést, azon belül is a negyedik vasúti csomagnak megfelelő jogszabályi korszerűsítést szolgálja. Ehhez kapcsolódóan számos, nemzeti igények által szükségessé tett módosítást is átvezet a javaslat.
Először is háromlépcsőssé teszi a vasúti fejlesztésekkel kapcsolatos döntéshozatalt és szabályozást. Az állam feladata az országos jelentőségű vasútvonalak tervezése, valamint az országos pályahálózat működtetésének, igénybevételének szabályozása. Az előterjesztés rögzíti, hogy a kormány feladata a vasúti közlekedéspolitikára, valamint a vasúti közlekedés fejlesztésére vonatkozó koncepció jóváhagyása, a vasúti közlekedéssel összefüggő nemzeti érdek érvényesítése és kötelezettségek teljesítése, a vasúti pályahálózati infrastruktúra-fejlesztési stratégia jóváhagyása, az országos vasúti mellékvonalak rendeletben történő megállapítása, valamint a honvédelemmel, a polgári védelemmel és a kataszt-rófaelhárítással összefüggő vasúti feladatok ellátása.
A jogszabálytervezet alapján a közlekedésért felelős miniszter készíti elő a vasúti közlekedéspolitikát és a vasúti fejlesztési koncepciót, a vasúti pályahálózati infrastruktúra-fejlesztési stratégiát, és szervezi ezek végrehajtását. A miniszter az országos jelentőségű vasútvonalak fenntartására és üzemel-tetésére gazdasági társaságokat alapít vagy jelöl ki.
A fentiekre tekintettel kérem, hogy támogassák a bizottsági jelentést és az összegző módosító indítványt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť