VARGHA TAMÁS

Full text search

VARGHA TAMÁS
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy Demeter Márta képviselő asszony próbálta kitalálni, hogy mi lesz az államtitkári válasz, de én inkább azt mondanám, hogy egy kicsit furcsán éreztem magam itt az ellenzéki felszólalásokat hallgatva, és úgy érzem, aztán rá is jöttem arra, hogy mi ennek a furcsaságnak az oka.
Az az oka, hogy a tisztelt ellenzéki képviselők egy másik széken ülve próbálták ezt a törvényjavaslatot, ezt a módosítási javaslatot megközelíteni, a harcos érdekvédő és a szakszervezeti bizalmi székére ültek, és ebből az irányból közelítették meg a módosítási javaslatunkat. A képviselő asszony úgy fogalmazott, hogy kizsigereljük az állományt, és olyan részeket próbáltak citálni és találni ebben a módosító javaslatban, amelyek mind-mind azt bizonyítják az ő olvasatukban, hogy kizsigereljük a honvédeket, és minden szava ennek a módosítási javaslatnak arra irányul, hogy egyrészt az állomány, másrészt a Honvédelmi Minisztériumban dolgozó közalkalmazottak, civilek élete, munkája, munkakörülményei rosszabbak legyenek. Számos dolgot félremagyaráztak, félreértettek, túlmunkát, túlszolgálatot, túlszolgálatért járó túlszolgálati pótlékot, amit egyébként az anyag azért nem tartalmaz, mert az létezik, és azt nem módosítottuk. Tehát aki túlszolgálatot vállal, az természetesen ezért túlszolgálati pótlékot kap.
Tehát rossz székben ültek, és ebből az irányból közelítették meg, miközben a valódi érdekvédők és a valódi szakszervezet üdvözölte ezt a módosítást, és támogatásukról biztosítottak. Az országgyűlési képviselőnek egy másik székre kellene ülni, az országgyűlési képviselő székében kellene ülni, abból a székből megközelíteni, és abból a székből kellene olvasni ezt a módosító javaslatot, hiszen az országgyűlési képviselőnek látnia és érzékelnie kell, hogy az elmúlt néhány hónap alatt mennyit változott a világ.
Még július-augusztusban egy interjúban nekem is feltették a kérdést, hogy akkor ami itt most történik körülöttünk, az vezethet-e háborúhoz, és néhány hónap alatt eljutottunk oda, hogy pénteken brutális támadás érte Franciaországot, Párizst. Közben, ha egy kicsit tágabbra nyitjuk a szemhatárt, akkor azt látjuk, ha háborúról beszélünk, konvencionálisan gondolkozunk és konvencionálisan közelítjük meg a kérdést vagy a fogalmat, akkor tévúton járunk, hiszen ma már a hibrid háború, az aszimmetrikus háború mellett talán itt van egy harmadik, újabb keletű, újabb formájú hadviselés, ami Európát érte.
(11.20)
Tehát azt javaslom az ellenzéki képviselőknek, hogy ne konvencionálisan, ne a konvenciók és a régi típusú gondolkodás béklyójában vergődve közelítsék meg országgyűlési képviselőként ezt a kérdést, hiszen országgyűlési képviselőként azt kell gondolniuk, hogy igenis, amikor a nemzet, a haza bajban van, akkor Magyarországot, a hazát meg kell védeni, és ebben óriási feladat hárul a Magyar Honvédségre is. Azért módosítottunk ezeken a jogszabályokon, mert megváltozott a helyzet, megváltozott a világ, és ebben a megváltozott világban új típusú támadás, új típusú kihívás esetén máshogy kell reagálni, és ez a módosítás pedig a kétharmados többséggel meghozott törvény módosításán túl azt segíti, hogy azok a parancsnokok, akik vezetik az állományt akár most a déli határnál, tudjanak felelősen dönteni.
Nagyon furcsának tartottam mindig azt a megközelítést, amikor például egy katonát egy beosztásba helyezünk, és nem adjuk meg neki a beosztáshoz járó rendfokozatot. Ha megbízunk valakiben, hogy el tudja látni azt a munkát, akkor ahhoz jár a rendfokozat is, és ha megbízunk valakiben, hogy el tudja látni azt a munkát és ebbe a beosztásba helyezzük, megadjuk neki a megfelelő rendfokozatot, akkor igenis ez a parancsnok el fogja tudni dönteni akkor, ott, a helyszínen, hogy milyen túlszolgálatra, milyen szolgálatra van szükség a feladat ellátásához. Tehát azt javaslom tisztelt ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy üljenek vissza a saját székükbe, és innen közelítsék meg ezt a törvényjavaslatot, és amikor sor kerül rá, kérem, fogadják el mindannyian. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť