Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Miniszter úr, meg fog lepődni: én egyetértek önnel. Mindent meg kell tenni azért, hogy megakadályozzuk, akár kvóta alapján, akár visszatoloncolva, hogy embereket telepítsenek be ide idegenből, tömegesen.
Csak kérdezem én: mikor szembesítik magukat a saját teljesítményükkel? Idén is több száz embert visszatoloncoltak Magyarországra. Jelen pillanatban is több száz ember őrizetesként vagy visszatoloncoltként Magyarországon tartózkodik. Menjenek el Martonvásárba, nézzenek körül más intézményekben! Itt vannak ezek az emberek, és minden eszközt meg kell ragadni, hogy ne legyenek itt hosszú távon ezek az emberek.
Ezért érthetetlen az, hogy miközben ön látszólag nyitva hagyja a kaput egy országos népszavazás előtt, és én remélem, hogy efelé mozdul el a kormányzat, a saját képviselőtársa délelőtt bizottsági ülésen azt mondta, hogy ez hosszadalmas, erre nincsen lehetőség, és takaróznak egy európai bírósági kezdeményezéssel, ami kétéves is lehet, aminek nincsen felfüggesztő hatálya addig sem.
Tehát arra szólítjuk fel önöket, hogy minden eszközzel érjék el azt, hogy sem kvóta, sem visszatoloncolások alapján ne lehessen idegeneket Magyarországra letelepíteni. És azért kell a népszavazás, hogy ez ne csak önöket kösse gúzsba, ne csak egy esetleges, leendő Jobbik-kormányt (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.), hanem a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) mindenkori magyar kormány számára jelölje ki az utat. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť