KULCSÁR GERGELY

Full text search

KULCSÁR GERGELY
KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én sem szándékozom kibeszélni a rendelkezésre álló időt. Természetesen a Jobbik is támogatja ezt a javaslatot, ezt kifejtettük az általános vitában is.
Az egyetlen módosító javaslatunk sajnos elvérzett a bizottságban. Ez arról szólt, hogy a hadigondozottak járandóságának összege, mint tudjuk, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 30 százaléka. Ezt szerettük volna felemelni 50 százalékra. A holnapi szavazások során ezt a kisebb hibát kompenzálhatják, vagyis kozmetikázhatják a kormánypárti képviselők, ugyanis erről külön szavazást fogunk kérni.
Ezenfelül még egy dologra szeretnék rávilágítani. Szávay István képviselőtársam felvidéki fogadóóráján Dunaszerdahelyen egy öregúrral tárgyalt e témában a közelmúltban, és ott elhangzott az a kérdés, amit felteszek a kormány illetékesének is. Azok a magyar állampolgársággal nem rendelkező külhoni magyarok, akiknek az elődeik a háborúban a magyar hazáért ontották a vérüket, nem tartoznak a hadigondozottak körébe.
Ezt a problémát is meg kellene oldani, ugyanis a jogosultságuk véleményem szerint megkérdőjelezhetetlen. A későbbiekben erre figyelemmel kell lenni, és ezzel kapcsolatban törvénymódosítást kell eszközölni. Mert azt is figyelembe kell venni, hogy a környezetünkben vannak olyan országok, ahol jogszabályokkal akadályozzák az állampolgárság felvételét - itt főként Szlovákiára gondolok -, és ott sokkal nehezebb a külhoni magyarok helyzete e téren is. Ezt a kérdést megfontolásra ajánlom a kormány tagjainak. Egyebekben pedig ismételten aláhúzom, hogy a Jobbik támogatja a törvényjavaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť