DR. VEJKEY IMRE,

Full text search

DR. VEJKEY IMRE,
DR. VEJKEY IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezúton tájékoztatom a tisztelt Házat arról, hogy a Törvényalkotási bizottság 2015. október 8-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes tőkepiaci és biztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló T/6132. számú törvényjavaslatot, és a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY-határozat 46. §-a alapján 31 igen szavazattal, egyhangú döntéssel összegző módosító javaslatot és összegző módosító jelentést fogadott el. A bizottsági ülés során a tagok megtárgyalták a Gazdasági bizottság háttéranyagban található 20 pontos módosító javaslatát, illetve a Törvényalkotási bizottság egy és két hivatkozási számú módosító javaslatát. Az utóbbi kodifikációs és egyéb pontosító jellegű rendelkezéseket tartalmazott annak érdekében, hogy a törvényjavaslat belső összhangja mind a szóhasználat, mind pedig a tartalmi kérdések tekintetében biztosított legyen. A törvénymódosító javaslat célja, hogy megfeleljünk az európai uniós jogszabályoknak, ezzel egy jogharmonizációs javaslat kerüljön átültetésre, melynek célja a fogyasztóvédelem erősítése. A törvényjavaslat ennek érdekében a tőkepiaci törvény, a biztosítási törvény, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény, továbbá a kollektív befektetési formákról szóló törvény módosítását tartalmazza.
Néhány gondolattal hadd foglaljam össze a törvénymódosító javaslat legfontosabb pontjait. A tőkepiaci területet érintő további módosításként a tervezet megteremti az összhangot az európai hosszú távú befektetési alapokról szóló, közvetlenül hatályosuló európai uniós rendelet, valamint a kollektív befektetési formákról szóló törvény és az MNB-törvény között. A biztosítási területet érintő módosítás meghatározza az alapvető kamatkülönbözet fogalmát, annak következetes alkalmazhatósága értelmében. Az értékpapír-forgalmazói vizsga követelményének törlé-sére kerül sor, ami azért szükséges, mert az alapul szolgáló tőkepiaci követelményrendszer sem támaszt ilyen feltételt. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása az előző két területet egyaránt érinti, ennek keretén belül megvalósul a közzétételi követelmények megteremtése, sőt a tőkepiacot érintő tájékoztatási kötelezettségek megsértése jelentősen növeli az MNB által kiszabható bírság mértékét is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, támogassák a T/6132. számú törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť