ZSIGÓ RÓBERT

Full text search

ZSIGÓ RÓBERT
ZSIGÓ RÓBERT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság kiemelt feladata a vásárlókat megkárosító, egészségüket veszélyeztető, szándékos visszaélések feltárása és felszámolása. A lejárt, illetve a fogyasztásra alkalmatlanná vált hústermékekre vonatkozóan a Nébih zöld számára és az ügyfélszolgálatára érkező fogyasztói bejelentéseket minden esetben kivizsgáljuk, a bejelentéseket a területileg illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság vagy indokolt esetben a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága közvetlenül vizsgálják ki.
2014-ben összesen 66 525 létesítmény-ellenőr-zésre került sor, ebből 20 857 ellenőrzés irányult kifejezetten az élelmiszer-forgalmazásra, amelyek közül 1911 esetben tárt fel nem megfelelőséget a hatóság. A feltárt szabálytalanságok esetében alkalmazott szankciók mértéke, a kiszabható bírság összege a vonatkozó kormányrendelet pontos szabályozásában van, ugyanez elmondható a hatósági ellenőrzések megszervezéséről is.
Az ellenőrzések időpontjának kiszivárogtatását sugalló állítását mi sem cáfolja jobban, mint az a tény, hogy a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága ellenőrzéseinek felderítési hatékonysága megközelíti a 90 százalékot. A KÜI által kiszabott bírság teljes összege 2014-ben meghaladta a 392 millió forintot, a bírság mellett további nagyon fontos szankció például a tevékenység felfüggesztése, az áru lefoglalása, illetve megsemmisítése is.
A külföldről érkező élelmiszerek ellenőrzésében valóban nagy segítséget nyújt a társhatóságokkal való együttműködés, valamint az élelmiszer-bizton-sági szempontból kockázatos élelmiszerek behozatalára még 2010-ben megállapított előzetes bejelentési kötelezettség, valamint a működő EKÁER-rendszer is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť