BANA TIBOR

Full text search

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az vezérszónokaink felszólalásaiból kiderült, a Jobbik határozottan elutasítja az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodást.
Örülünk annak, hogy a mai napon sor kerülhet erre a vitanapra, és ilyen módon lehetőség nyílik érdemi véleménycserére ebben a fontos kérdésben.
Nem tehetem meg, hogy röviden ne reagáljak Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselőjének szavaira. Azt gondolom, hogy ezek azért kellően hiteltelenek egy olyan párt képviselője részéről, amelynek elődei az internacionalizmust tartották egyik fő értéknek. Így persze nem csoda, hogy nehezen tudnak azzal mit kezdeni, hogy egy adott politikai erő, jelen esetben a Jobbik nem valamely külföldi ország, hanem egyértelműen a magyar nemzeti érdekek képviseletét helyezi előtérbe akkor, amikor kifejti véleményét az egyezménnyel kapcsolatban.
A kormány és a Fidesz vonatkozásában az elmúlt hónapok során egyfajta kettős beszédet tapasztalhattunk, ami persze nem újszerű, hiszen jó néhány esetben erre már sor került hasonló horderejű javaslatok vonatkozásában. Itt arra gondolok, hogy jó néhány kritikai észrevétel megfogalmazódott, viszont kormányzati szinten egyértelműen támogató álláspontot hallhattunk például az Európai ügyek bizottságának korábbi ülésén vagy éppen itt a mai napon is, és Hörcsik Richárd, az Európai ügyek bizottságának elnöke is úgy fogalmazott, hogy mindenképpen támogatni kell ezt az egyezményt. Az látható, hogy a közvélemény felé árnyaltabban igyekeznek fogalmazni, de egyértelműnek tűnik - és európai parlamenti szinten is ez látszik -, hogy támogatólag állnak ehhez az egyezményhez. Holott jó néhány érvet fel lehetne sorakoztatni azzal kapcsolatban, hogy ez miért lesz különösen káros hazánkra nézve, akár nemzeti önrendelkezésünk vonatkozásában, akár gazdasági szempontokból vagy akár egyéb szempontokból. Itt idő hiányában nyilván csak címszavakban tudok erre kitérni.
Hatástanulmányok, kutatások; erről szó esett itt több felszólalásban is. Az a helyzet, hogy érdemi és megfelelően kidolgozott szakmai hatástanulmányokkal nem találkozhattunk, amelyek a TTIP rövid és hosszú távú következményeit előre tudnák vetíteni. Amikor a bizottsági ülésen Mikola István volt a vendégünk néhány hónappal ezelőtt, akkor ő úgy fogalmazott, hogy majd a szükséges anyagokat eljuttatják hozzánk. Ehhez képest Staudt Gábor frakciótársammal beadtunk egy írásbeli kérdést, amelyben azt firtattuk, hogy hol vannak ezek a megalapozott hatástanulmányok, és az erre érkezett válasz egyértelműen jelezte azt, hogy érdemben nincsenek ilyenek, tehát nem áll a kormány rendelkezésére ilyen, olyanok, amelyek egyes szektorokra lebontva be tudnák azt mutatni, hogy mi is lesz a következménye ennek az egyezménynek. Így aztán felelős álláspont kialakítása is nehézkes e szempontból.
Persze szépen csomagolják ezt a javaslatot, hiszen a GDP növekedése, a munkahelyteremtés, az életszínvonal emelkedése azok a hívószavak, amelyek uniós szinten megjelennek, de azért arra emlékeztetnék, hogy annak idején a NAFTA-megállapodás aláírása előtt is ezek voltak a fő érvek. És láthatjuk, hogy Mexikó esetében is elmaradt a beígért növekedés, sőt az amerikai vállalatok helyzetbe hozása és további előnyökhöz juttatása történt meg. És meggyőződésem, hogy az egyezmény megkötésének a kevésbé fejlett gazdaságú uniós tagországok tekintetében rendkívül hátrányos következményei lennének, vagy éppen egy másik szempontot említve, az Európán belüli kereskedelem csökkenése lehet ennek az eredménye, ami szintén hátrányos hazánkra nézve.
A tárgyalások átláthatatlanságáról is esett már szó, és például Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is egy interjúban hangot adott ezzel kapcsolatos véleményének; aggasztónak nevezte azt, hogy nem megfelelő módon zajlanak a tárgyalások, és bizony, nagy cégek képviselői tárgyalnak elsősorban politikusokkal, amiből következtethetünk arra, hogy mi is lesz majd a végeredmény.
A transzparencia ügyét a most hétfői bizottsági ülésen is felvetettem, mert a lett soros elnökség vállalta azt, hogy ez irányban érdemi lépéseket tesz, de amikor rákérdeztem arra a nagykövet úrnál, hogy ezt a gyakorlatban hogyan kívánják megvalósítani, akkor sajnos nem kaptam konkrét választ.
A közvélemény tájékoztatása rendkívül fontos lenne, és ez a mai vitanap ennek egy eszköze lehet, és ezért is támogattuk többek között azt - természetesen az egyezmény nagy fontossága mellett -, hogy létrejöhessen ez a vitanap.
(13.20)
A GMO, az élelmiszer-biztonság vagy éppen a hungarikumok veszélybe kerülésének kérdéséről nem szólnék, ezt majd megteszik frakciótársaim. Nagyon röviden az ISDS-ről, a befektető-állam vitarendezési mechanizmusról mondanék néhány mondatot, hiszen itt arról van szó, hogy választottbíróságokon a cégek beperelhetik az államokat, és szintén visszautalnék a NAFTA-ra, ahol a Mexikó elleni perek közül jó néhányat láthattunk például adóügyekben vagy egyéb állami szabályozási ügyekben, és rendre az államok maradtak alul ezekben az esetekben. Tehát azt lehet mondani, hogy a multinacionális vállalatok adott esetben megakadályozhatják az országok elképzeléseit stratégiai jelentőségű kérdésekben, és ezért az sem véletlen, hogy az amerikaiak szándéka az, hogy még Obama elnöksége alatt megkötésre kerüljön ez az egyezmény. Azt hiszem, hogy ez is kellően beszédes. Emellett pedig a kis- és középvállalkozások, a kkv-szektor is nagy vesztese lehet az egyezmény megkötésének, vagy éppen a munkavállalók jogainak kérdését is érdemes szempontként idehozni.
Azt kérem, hogy a kormány a megfelelő fórumokon határozottan képviselje a nemzeti érdekeket. Hallhattunk ígéretet a további egyeztetésekre vonatkozóan. Bízunk benne, hogy ez valóban így fog majd történni a parlamenti pártokkal. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť