Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindannyiszor örülünk, amikor egy fogyasztóvédelmi jellegű törvényjavaslat végre elénk kerül, hiszen míg az előző kormányzati ciklusban ez egy kiemelt területnek számított - külön fogyasztóvédelmi bizottság is működött az Országgyűlés alatt -, addig sajnos a Fidesz-KDNP döntése értelmében ebben a ciklusban ilyen bizottságról már nem beszélünk. Sok egyéb terület mellett a Gazdasági bizottságba integrálódott ez is, ahol bár érintünk a viták során fogyasztóvédelmi jellegű részegységeket, azért mégis jelzésértékű, ha önálla bizottsága működik ennek az egész kérdéskörnek.
Azt is láthatjuk, hogy a magyar piacra zúduló elképesztő árutömeg értelemszerűen nem vizsgálható tételenként, nyilvánvaló módon egy olyan egészséges és gyors, hatékony, precíz lekövető rendszerrel kell rendelkeznünk, amely hibák, visszásságok esetén haladéktalanul be tud avatkozni. Éppen ezért, mivel az előttünk fekvő törvényjavaslat alapvetően támogatja ezt az irányvonalat, még ha különböző részleteivel tudunk is vitatkozni, el kell hogy mondjuk, támogatandó az, ami előttünk fekszik, de nagyon fontos, hogy jobbító módosító javaslataink kapcsán a befogadó szándékot érezzük, érezhessük, hiszen ezekkel tudunk csak teljes körű előrelépést biztosítani.
2013-as adat áll rendelkezésre utolsó körben, amikor is az derült ki, hogy 3,5 millió magyar ember vásárolt legalább egyszer az interneten keresztül, tehát egy hatalmas vásárlói tömegről beszélünk, nyilván az árutömeg is ezzel kapcsolatosan óriási, hiszen csak a magyar e-kereskedelem volumene az érintett időszakban mintegy 217 milliárd forintra volt tehető. Ebből egyenes következmény és egyenesen adódik, hogy a hibás fogyasztási cikkek, a hibás termékek, és itt most nem a devizahitelekre gondolunk, hanem a valódi fizikailag kivetülő hibás termékekre és az egyáltalán kacatként kezelhető, külföldről idehozott áruféleségek feltűnése tömegessé vált, épp ezért az utólagos beavatkozás szükségessége is egyértelműen felmerül.
A kérdés az, hogy az alapvetően támogatandó irányvonal, miszerint mondjuk, egy békéltetőtestületi tárgyaláson köteles legyen egy arra kompetens személy megjelenni, elősegítve ezzel a megegyezést, ez hogyan tud majd szétterülni az érintett társadalmi csoportokon belül, tehát honnan fogják ezt megtudni a vásárlók, és honnan, milyen úton lesznek tisztában a cégek, cégvezetők azzal, hogy igenis vegyék komolyabban ezt a rendszert, hiszen most már néminemű szankciórendszer is bevezetésre kerül mindezek mellé.
Meg kell jegyeznünk, hogy mivel a most előttünk fekvő törvényjavaslat nem a kormányzat önálló ötlete, van benne európai uniós implementációs elem, tehát olyan kötelezően átültetendő dolog, amit nyilvánvaló módon nem a kormányzat talált ki, ezért meg kell vizsgálnunk azt, hogy melyik boszorkánykonyhában születtek ezek az ötletek. És szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nehogy egy olyan irányba menjünk el, mint amilyen az Európai Fogyasztó Központ, amely lényegében egy postás szerepet vállalt, de egy kilúgozott intézmény ahhoz képest, amire Magyarországon szükség lenne, hiszen Magyarországon, ha megnézzük az eseteket, az ügyszámokat, azt látjuk, hogy még ha egyezség nem is születik a békéltető testületnél, akkor is a megfogalmazott ajánlást a cégek döntő többsége azért figyelembe veszi vagy az aktuális eset kapcsán vagy a későbbiekben, tehát sikerül olyan gazdasági tisztító mechanizmusokat bevinni ebbe a rendszerbe, amelyek hosszú távon mindenképpen előnyösek lesznek.
Éppen ezért azt szeretnénk elérni, hogy nehogy Magyarország kormánya abban gondolkodjon, hogy lefordítja a brüsszeli diktátumot és ugyanezt a kilúgozott rendszert próbálja Magyarországon meghonosítani, én remélem, hogy nem ez a cél, de elmondhatjuk, hogy a magyar szisztéma sokkal kifinomultabb, sokkal hatékonyabb lehetne, mint az, amit nekünk külföldön kitalálnak. Tehát nyilvánvaló az elvárás, hogy a magyar igényeknek megfelelően egy abszolúte életszagú rendszert találjunk ki.
Mi indokolja ennek szükségességét? 2011-ig az ügyszám átlagosan 20 százalékos növekményt mutatott az érintett testületeknél, azóta itt egy kisebb megtorpanás következett be, főleg a feladatkörök csonkítása, csorbítása nyomán, nyilván idetartozik az is, hogy a költségvetési források iderendelésének szintje is csökkent, de elmondható az, hogy ha a tisztességes verseny felé próbálunk elmozdulni Magyarországon, akkor nem biztos, hogy az a költségvetési támogatási csomag, ami ideértendő a békéltető testületekhez, elegendő lesz. Ennek emelése már most is indokolt lehetett volna egyébként a költségvetési vita során, de a költségvetési vitán túl is van a kormányzatnak mozgástere arra nézve, hogy beavatkozzon, és segítsen hatékonyabbá válni ezeknek a testületeknek is pusztán azzal, hogy a szükséges erőforrásokat iderendeli.
(13.20)
Amit viszont el kell mondjunk, és rendszerszintű problémaként jelentkezik, a fogyasztóvédelem mint olyan, különböző testületeivel az előző kormányzati ciklusban még legalább keretrendszer szinten működött. Azóta azt látjuk, hogy nemcsak a Fogyasztóvédelmi bizottság szűnt meg és lett a Gazdasági bizottság része, de azt is látjuk, hogy ahogy mondjuk, a Magyar Nemzeti Bankba beépültek különböző felügyeleti elemek, a fogyasztóvédelemnek egy része is, a pénzügyi területeket érintő részek egy jó nagy szelete is, azóta azt látjuk, hogy az MNB kvázi beszívta ezeket a területeket, ugyanakkor magát az MNB-t már nem ellenőrzi senki.
A leginkább ideális állapot az lenne, ha az Országgyűlés tudna ellenőrzést gyakorolni valamilyen formában - de nyilvánvaló, hogy erről nagyon hosszas hitvitákat lehetne folytatni -, az viszont mindenképp igényként merül fel, hogy a Magyar Nemzeti Banknak legyen egy felügyelőbizottsága. Elhangzottak itt olyan vádak, miszerint az ellenzéki pártok nem tudnak megegyezni a delegált tagokról, a delegáltak összetételéről. Ez megdőlt. Tehát ez a megegyezés gyakorlatilag és tudtommal megszületett, éppen ezért haladéktalan szükségességét érezzük annak, hogy a Magyar Nemzeti Bankot is ellenőrizze valaki, hiszen ellenőrző jogköröket lát el ő maga is. Képtelenség, hogy rá kontrolt nem gyakorolhat tisztességes szinten és jelen pillanatban senki.
Azt is elmondhatjuk, hogy a pénzügyi békéltető testületek tekintetében azért itt komoly hiányosságok mutatkoznak, hiszen a Pénzügyi Békéltető Testületnél eddig az úgynevezett devizahiteles-elszámolás kapcsán 22 ügy zárult le az érintett és vizsgált időszakban, és ebből kettőben született egyezség. Tehát az, hogy két ügyben születik egyezség egy ilyen plénum előtt, nem jelenti azt, hogy az itt tárgyalt ügyek rendszerszintű változást tudtak volna behozni a nemzetgazdaságba. Tehát nemzetgazdasági szinten ez nyilvánvaló módon nem érzékelhető. A cél pedig az lenne, hogy az alternatív vitarendezési módszerek előretörésének elősegítésével igenis hozzuk helyzetbe azokat a károsultakat, akiknek ne kelljen évekig bíróságra járniuk azért, mert átverték őket, azért, mert az igazukat keresik, ugyanakkor a vállalkozók számára is teremtsünk olyan dimenziót, olyan lehetőségeket, hogy a saját működésük kijavítása által elkerüljék a későbbi nagyobb bajokat, adott esetben jogkövetkezményeket, de ehhez erőforrásokat kell rendelni, ehhez nem elég egy európai uniós indítványt lefordítani, átemelni a magyar jogrendszerbe.
Ha már itt az indoklás során elhangzott az, hogy a tisztességes verseny elősegítése a cél, hadd ajánljak ezen indítványon túl pár olyan területet a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmébe, amelyeken öt év alatt érzésem szerint elégségeset sem tudtak előrelépni. Hogy mire gondolok?
Adott esetben Magyarországon a körbetartozások rendszere még mindig olyan szinten fennáll, hogy az megbénítja a gazdaságot, pedig kimondottan fogyasztóvédelmi típusú intézkedésekkel is be lehetne avatkozni ezen a területen. De önmagában az, hogy 8-10 fős közvetítő cégek viszik el nagyon sok esetben még a pályázati pénzek, a források jó részét is, magához a kivitelezőhöz pedig nem jut el semmi, és hogy ez még mindig rendszerszinten fellelhető Magyarországon - ugye, nagyberuházások állnak le hasonló jelenségek miatt, adott esetben egy budapesti hídnál fordulhat elő, hogy nem fizetik ki a kivitelezőt, öngyilkos lesz, mert már nem tud hova menekülni, nem tudja a családját eltartani -, hogy ezen eseteknek következménye még mindig nincs, hogy ilyenek rendszerszinten fennállhatnak, ez bizony a felügyeleti, az ellenőrző rendszer hiányosságaira is rámutat.
Ugyanígy mondok még egy példát. Az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díj esetében súlyos versenytorzulásokat tapasztalunk, hiszen míg a magyar kis- és közepes méretű vállalkozásokat minden adófajta gyakorlatilag sújtja és egyaránt sújtja, addig azt látjuk, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti díj esetében kimondottan külföldi és multi hálózatokat figyelembe véve, ha a portfóliórendezésük - maradjunk annyiban és idézőjelben - ”okos”, tehát úgy tudják szétszórni, diverzifikálni a portfóliójukat, hogy az megfelelő cégméretek mentén és megfelelő szinten kerül széttagolásra, akkor bizony el tudják kerülni ennek az adótehernek a jó részét. Ami tökéletesen igazságtalan, ami egész egyszerűen nemcsak a versenyt torzítja, de a közteherviselés felől is távolabb viszi ezt az egész szisztémát.
Tehát ezen területek és példák mellé még fel tudnám sorolni a fogyasztói csoportokat, beszélhetnék az idősek rendszerszintű átveréséről a termékbemutatókon keresztül. Tehát látszik, hogy az a fogyasztóvédelmi rendszer, ami ma Magyarországon van, egész egyszerűen nem működik megfelelően, és még egyszer mondom, minden jó szándékú, jó irányú indítványt meg fogunk szavazni, meg tudunk szavazni, csak azt látjuk, hogy itt most európai uniós kérésre, igényre vagy nyomásra - ezt önök tudják pontosabban - egy implementációs igény merült fel, most valamit önök átvezetnek a magyar jogrendszerbe, de ettől még a rendszerszintű hibák sajnos fennállnak, és mi egészen addig fogjuk ezeket mantrázni, amíg azok kapcsán végre érdemi változások nem indulnak el. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)
