VÁGÓ SEBESTYÉN,
VÁGÓ SEBESTYÉN,
VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Én is egy technikai információval kezdeném így a felszólalásom elején, kiegészítve azt, amit Harrach Péter képviselő úr az előző napirendi pontnál elmondott. Én azt mondom, hogy három olyan napirendi pont van a mai ülés idején, ami szorosan összefügg, a harmadik a szociális és gyermekvédelmi törvények módosításáról szól, amiben bizonyos elemek pont a félutas házakkal, a krízisszállókkal foglalkoznak. Úgyhogy mondhatnám azt, hogy technikailag három napirendi pont is szoros összefüggésben van egymással.
Látom ezt a határozati javaslatot, és sajnos nekem az ugrik be, hogy öt éve vagyok országgyűlési képviselő, de eddig az ilyen határozati javaslatokról az a véleményem erősödött meg, hogy leírunk szép szavakat, leírunk szép célkitűzéseket, amiket aztán nem valósítunk meg, vagy félig valósítunk meg. Számos szakterületről tudnék ilyet mondani, aminek a végrehajtását vagy megvalósulását tárgyaltuk, és mindig azzal kellett szembesülnünk, hogy még a negyedéig sem értünk el annak, amit célként kitűztünk.
Persze, az ebben a határozati javaslatban megfogalmazott célokkal egyet tudunk érteni. Én kifejezetten örülök annak, hogy külön pontként szerepel, hogy ha kapcsolaton belüli erőszakról beszélünk, akkor ne kizárólag a nők elleni erőszakról beszéljünk, mert teljesen mindegy, hogy ki az a személy, aki tagja ennek a kapcsolatnak, ha erőszak éri, akkor ugyanazzal a vehemenciával és erővel kell fellépnünk. Ne felejtsük el azt, ha konkrét számításba kezdenénk - persze sokkolóak azok az adatok, amiket az előbb hallhattunk -, ha a különböző számításokat figyelembe vesszük, lehet, hogy az arányok kicsit változnának, ha a családon belüli erőszak áldozatainál a nemek megoszlásáról beszélnénk, mert ne feledjük el azt, hogy nagyon sokszor az idős férfi válik a kapcsolaton belüli erőszak áldozatává, vagy nagyon sok esetben a fiúgyermek, a fiútestvér az, aki a kapcsolaton belüli erőszak áldozatává válik. Úgyhogy nagyon jó, hogy ez a mondat benne van a határozati javaslatban, mert ezt a problémát is komplexen kell kezelnünk.
De nézzük meg, hogy mi a helyzet ma Magyarországon! Szánalmas és elkeserítő az, hogy mennyi krízisszálló vagy menedékház van, ahova az erőszak áldozatait irányítani lehet. És mivel ilyen kevés van, és nagyon jól tudjuk, hogy a bántalmazók nagyon sokszor leleményesek, és nagyon sokszor kijátsszák a rendszert, a kevésből elég könnyen meg tudják találni azt, hogy az előlük elmenekült hozzátartozó az országnak éppen melyik pontján van. Úgy gondolom, hogy ennek a fejlesztése, ennek a sokszorosra bővítése elengedhetetlen. Elképzelhető egyébként az, hogy a következő napirendnél, az egyes szociális tárgyú törvények módosításánál lévő passzus, miszerint a krízisszállókat majd a családok átmeneti otthonai fogják üzemeltetni, ebbe a vágányba tereli a történetet, csak akkor itt arra kell odafigyelnünk, hogy az országos lefedettsége megvan a családok átmeneti otthonainak, csak azok nem olyan speciális intézmények, amelyekre ez a feladat ráterhelhető lenne. Egy esetben terhelhető rá, és ez hasonló költségekkel járna véleményem szerint, mint akár új intézmények felállítása, mégpedig az, hogy professzionalizálni kell erre a területre az ott dolgozókat, olyan speciális képzésben kell őket részesíteni, ami által alkalmasakká válnak mindenféle szempontból erre a feladatra, mind pszichésen, mind a megfelelő szaktudással, mind a háttér-információkkal. Itt elengedhetetlen akár a rendészeti képzése is az ott dolgozóknak, ugyanis nagyon jól tudjuk, hogy milyen élethelyzetek és milyen helyzetek alakulhatnak ki egy-egy ilyen szállónál vagy egy-egy ilyen szálláshelynél. Tehát elengedhetetlen ennek a fejlesztése.
Hallottunk példákat, hogy a 2003-ashoz képest mik valósultak meg, miket kell beemelni, vagy esetleg miket lehet kihagyni a határozati javaslatból. Csak azért amik megvalósultak, azok között is vannak olyan dolgok, amik a való életben nem igazán működnek. Az előző napirendi pontnál már szóba hoztam a rendőrséget, amelynek nagyon fontos szerepe van ebben a rendszerben, kezdve attól, ha egy rendőr kimegy egy riasztásra, ahol kapcsolaton belüli erőszakról tesznek bejelentést, még nagyon sokszor egy szociális szakember sem felkészült arra, hogy egy adott élethelyzetben meghatározza vagy eldöntse azt, hogy ténylegesen megtörtént-e az erőszak, és nagyon sok esetben még azt sem lehet meghatározni, hogy ki volt a tényleges áldozata és ki az elkövetője a kapcsolaton belüli erőszaknak. Ha nagyon sok esetben egy szakember sem tud reálisan mérlegelni, akkor hogy várhatjuk el egy helyszínre kiérkező rendőrjárőrtől, hogy a megfelelő következő intézkedéseket megtegye?
És mik a megfelelő következő intézkedések? Persze, ennek egyik része az, hogy minél hamarabb különítsük el a bántalmazott hozzátartozót a bántalmazó féltől, és minél hamarabb szüntessük meg azt az élethelyzetet, ami alapján - habár ezt is kimondja a határozat, és ez is pozitív benne, csak hogy néha pozitív dolgot is mondjak - nagyon sok esetben nemcsak a bántalmazott a sértettje ennek a történetnek, hanem a gyermek is sértettje ennek a történetnek, akkor őt is olyan sérülések érhetik, nem fizikai sérülések, amelyek akár az egész életére kihathatnak. Tehát hogy hogyan tegye meg azokat a lépéseket, hogy a hozzátartozókat elkülönítse egymástól. Az egyik része az, mondom, hogy elengedhetetlen a krízishelyek létszámának a bővítése.
A másik pedig, ma már Magyarországon érvényben lévő intézmény, a távolságtartás intézménye, amiben a rendőrség nem igazán hatékonyan tud részt venni, nem igazán hatékonyan tudja végrehajtani. Azt kellene megvizsgálni egyébként az EMMI-nek, akár közösen a Belügyminisztériummal, hogy ennek mik az okai. Ennek azok az okai, mint már nagyon sok esetben elmondtuk, hogy a megfelelő képzést, megfelelő felkészítést erre a rendőrség munkatársai nem kapják meg, vagy a másik lehetőség az, hogy az egyéb jogszabályi háttere, az egyéb jogszabályi rendelkezései nincsenek meg a távolságtartás intézményének. Elképzelhető, hogy a szabályozást kell egy kicsit konkrétabbá tenni, egy kicsit gyakorlatiasabbá tenni, hogy ténylegesen végrehajtható legyen, ugyanis az tény, hogy ha a távolságtartás intézménye rendesen működik, akkor azzal, mint egyébként a tárgykörbe tartozó bármelyik másik cselekedettel, életeket tudunk megmenteni. Meg kéne vizsgálni, hogy hogyan lehet ezt hatékonyabbá tenni. Itt is elmondhatnám azt, amit az előző napirendnél is elmondtam, hogy megfelelően működő gyermekvédelmi jelzőrendszer nélkül a kapcsolaton belüli erőszak ellen sem tudunk sokkal jobban fellépni.
A másik aspektus, amit még mondani szerettem volna, amit nem lehet jogszabályokba foglalni, mert semmi köze nincs sem a törvényhozáshoz, sem a végrehajtó hatalomhoz, ez pedig az állampolgárok hozzáállása ehhez a kérdéshez. Amíg abban az élethelyzetben vagyunk ma Magyarországon, hogy a szomszéd, habár hallja, hogy a családtagok egy családtag által naponta milyen agressziónak és bántalmazásnak vannak kitéve, de nem veszi fel a telefont, nem hívja fel a hatóságokat, nem hívja fel a szociális ellátórendszer vagy a gyermekvédelmi ellátórendszer illetékes munkatársait, vagy akár a krízistelefonon nem szól be, hogy a szomszédjában ilyet tapasztalt, ilyet érzékelt, hanem legyint egyet és azt mondja, hogy ez a szomszéd család magánügye és én nem avatkozhatom bele, nos, amíg ezt a határt, ezt a szemléletváltást nem lépjük át, nem lépjük meg, addig nagyon sok eset sajnos felderítetlen marad, és a felderítetlenség és a csírájában elfojtás hiányának következtében nagyon sok esetben tragédiába is fordul.
(13.00)
Tehát erre is egyébként akár kommunikációs, akár más szempontból elképzelhető, hogy a kormánynak felelőssége lenne a megfelelő lépéseket megtenni. Bár nagyon fontos erénynek tartom a másik magánéletének tiszteletben tartását, de a szemléletváltásnak meg kell történni, tudni kell, hogy mi az az eset, amikor nem a másik magánéletének tiszteletben nem tartása az, ha beavatkozom, hanem életmentés, a hozzátartozók megmentése és egyébként állampolgári kötelezettségem. Nem akarom nagyon idehozni ezt a témát, de úgy gondolom, sajnos párhuzamba kell hoznom. Ha azt az összeget, amit most a bevándorlásellenes nemzeti konzultációra és óriásplakát-kampányra költött a kormány, ahelyett egy ilyen jellegű, kapcsolaton belüli erőszak megakadályozása, megelőzése vagy felderítése érdekében végzett óriásplakát-kampányra vagy nemzeti konzultációra költötte volna, elképzelhető, hogy ezek a szörnyű számok, amiket mások felszólalásaiban is már hallottunk, csökkennének. Lehet, hogy onnantól fogva el tudnánk érni azt, hogy ezek a határozati javaslatban leírt pontok nemcsak lózungok lennének, hanem elindulhatnánk a végrehajtás és a megvalósulás irányába is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
