L. SIMON LÁSZLÓ,

Full text search

L. SIMON LÁSZLÓ,
L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a kérdését. Örülök annak, hogy választókörzetét, szűkebb hazáját ennyire a szívén viseli.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mint itt a Házban erről már többször beszélhettem, a „Modern városok” program keretében miniszterelnök úr végiglátogatja a megyei jogú városainkat, és a településvezetőkkel szerződést köt, illetve minden egyes megállapodás nyomán kormányhatározat jelenik meg a Magyar Közlönyben.
Természetesen a magyar kormány nem tesz különbséget közép-magyarországi, nyugat-magyarországi vagy kelet-magyarországi városok között, így a magyar kormány számára, mindannyiunk, minden kormánypárti számára egyaránt fontos, mondjuk, Sopron, Székesfehérvár vagy éppen Szolnok vagy Debrecen.
Tisztelt Képviselő Asszony! Azt gondolom, hogy a június 3-ai tárgyaláson olyan fontos megállapodás született miniszterelnök úr és polgármester úr között, amelyben tényleg a város életét érintő alapvető pontokat sikerült rögzíteni.
Megállapodás született arról, hogy legkésőbb 2019-ig Budapestet és Szolnokot - ahogy ön is kérte - négysávos autóút kösse össze, mégpedig a Ferihegyi repülőtértől induló 4-es főút nyomvonalán, állami forrásból, egyszerűsített műszaki tartalommal, és ami különösen fontos, hogy ebben egy új híd megépítésére is lehetőség nyílik.
Tudjuk jól, hogy a városnak jelenleg egy kétsávos déli elkerülője van, valóban szükség van arra, hogy a városból a forgalmat ennél nagyobb mértékben tudjuk kivezetni. Éppen ezért épülni fog egy kétszer kétsávos északi elkerülő út is, ennek érdekében a kormány és a város együtt egy munkacsoportot fog felállítani.
Egy új 300 hektáros ipari parkot is szeretnének a szolnokiak létrehozni, a területet a kormány fogja megvásárolni a város számára.
Fontosnak gondolom a Véső úti MÁV-sporttelep fejlesztésére ígért 529 millió forintot, illetve ami számomra különösen fontos, hiszen sokszor vendégeskedhettem ott, az a Szolnoki Művésztelep fejlesztésére ígért (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.) egymilliárd forint, valamint a Tiszaligeti strandfürdőre 3 milliárd forintot ítéltünk meg.
Kérem válaszom elfogadását.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť