SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az Illatos úti vegyszerszennyezés története az egyik tipikus ügye a környezetbiztonsággal kapcsolatos kockázatoknak. Az elmúlt időszakban arra kaptunk ígéretet, hogy a teljes kármentesítés meg fog történni, és a Miniszterelnökséget vezető miniszter úr is azt mondta, hogy a következő időszakban erre minden kormányzati törekvés meglesz.
Ehhez képest jelen pillanatban arról tudunk, hogy a szivárgó hordók elszállítása megtörtént, azok egy része ártalmatlanításra került, egy másik része ideiglenes tárolásra. Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy ha a költségvetés Kármentesítési Alapjában nincs forrás 2016-ban arra, hogy erre érdemi forrásokat tudjon fordítani a kormányzat, illetve szervei, akkor miből és hogyan fog megvalósulni a teljes kármentesítés. Bizonyára államtitkár úr számára is ismert az a Greenpeace-es kutatás, ami kilométerekre kimutatta még a DDT jelenlétét is a lerakattól, ebből adódóan nyilvánvalóan azt lehet mondani, hogy az élő szervezetbe, a helyben lakókhoz is eljutott a méreg.
Az lenne a kérdésem, hogy hol és milyen formában elérhető a nemzeti kármentesítési prioritási lista, amelynek alapján sorba lehetne rendezni a legsürgősebb kárelhárítási feladatokat; ha vannak más ilyen méreglerakatok is, akkor nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hány ilyen lehet még az országban. Az utóbbi években milyen szervezett keretek között és szakértői háttérrel történt a lista aktualizálása, valamint a további szennyező források feltérképezése? - ez a második kérdésem. Végül kérdezem azt, hogy immár a letagadhatatlan veszélyhelyzetek ismeretében mennyi pénzt biztosít az állami költségvetés a jövő évben elkülönítetten környezeti kármentesítés céljára.
Nyilvánvalóan a kérdés annak kapcsán is felmerült, hogy Balmazújvárosban is nagy csinnadrattával be lett jelentve a teljes kármentesítés, ehhez képest a mai napig ott több dolog áll, nem történt meg a teljes mértékű kármentesítés. Azt szeretnénk látni, hogy vajon ugyanez a sors vár-e az Illatos útra is. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť