POGÁCSÁS TIBOR

Full text search

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Parlament! A Kepli Lajos képviselő úr által elmondott hozzászólásból az derült ki, hogy a törvényjavaslat egyes részeivel egyet tud érteni, s a hozzászólásának egy részével én is egyet tudok érteni, de ahogy hozzá is tette, egyes részek, különösen a vízgazdálkodással kapcsolatos részek nem ennek a törvénynek a keretén belül kell hogy szabályozásra kerüljenek. Én bízom benne, hogy a törvényjavaslatot végül majd támogatni tudják.
Heringes Anita képviselő asszony hozzászólása különös bravúr volt. Miközben a rezsicsökkentéssel kapcsolatos árszabályozást - amely a szolgáltatóknál nyilván egy nagyon szigorú gazdálkodást hozott elő - bírálta, ugyanebben a hozzászólásban azok mellett próbált kiállni, akik nem tudják kifizetni a magas rezsit. Hát nyilvánvalóan nem lehet egyszerre magas szolgáltatói árakat elérni és azokat az alacsonyabb bérekből vagy nyugdíjakból kifizetni. Ez tehát egy érdekes bravúr volt.
Az önkormányzati feladatokkal kapcsolatos hozzászólása megint csak érdekes volt. Tájékoztatom képviselő asszonyt, hogy a felszíni csapadékvíz-elvezetés mindig is önkormányzati feladat volt, és ez a feladatfinanszírozásban meg is jelenik. A törvényjavaslat azt hivatott rendezni, ahol nem az önkormányzatok által fenntartott úthálózat, illetve az önkormányzat belterületén áthaladó vasútvonal van, és ehhez csatlakoznak vízelvezető árkok. Itt a közlekedési hálózatot fenntartók közötti vitát zárja le a törvény, miszerint kimondja, hogy ezek a vízelvezetők a közútkezelő, illetve a vasúttársaság fenntartásába tartoznak.
Még egyszer mondom, az önkormányzatoknak eddig is feladatuk volt a településen belüli felszíni vízelvezetés, ezzel ők semmiféle új feladatot nem kaptak, és az ezekhez a feladatokhoz tartozó feladatfinanszírozás a forrásokat tartalmazta is. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť