HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN

Full text search

HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ismét egy piac újraosztásába kezdtek, most éppen a vasárnapi boltbezárással hozzák helyzetbe a CBA-s haverokat. Ezt eddig értem. De azt már képtelen vagyok fölfogni, hogy azok után, hogy látják, hogy milyen hatalmas károkat okoz a Balaton turizmusában ez az intézkedés, miért nem adnak kivételt a Balaton turizmusának ezen eszement ötletük alól.
Szombatonként nem lehet Siófok város-központjában közlekedni, mert a boltoknak a parkolójába sem tudnak már az autók behajtani, hiszen már azok is tele vannak. Így mind szombatra, mind vasárnapra az emberek életét megkeserítik ezzel az intézkedéssel, és ezzel fogják elüldözni az embereket a hétvégi balatoni turizmusról.
És ha már a Balatonról beszélünk, abban szeretném kérni az ön közbenjárását, hogy nemcsak a balatoni vasárnapi zárva tartás ügyében, hanem egy másik konkrét ügyben is segítsen közbenjárni. Ez a konkrét ügy pedig Balatonvilágoson egy környezetvédelmi katasztrofális helyzet, amiben egy magáncég ingatlanán nyilvánvalóan alkalmatlan tárolási körülmények között, elviselhetetlen bűzzel kísérve hatalmas szemétkupacok halmozódtak föl. Történt egy vizsgálat is, amely megállapította, hogy tűzveszélyes, közegészségügyi problémákat okozhat, a felszín alatti vizekre is veszélyt jelent, és így a Balatonra is veszélyt jelenthetnek ezek a szemétkupacok.
Azt várnánk, hogy az államigazgatás gépezete ilyenkor azonnal beindul, és napokon belül felszámolja az emberek ezreinek egészségét és nem utolsósorban az egész Balatont veszélyeztető szemétkupacot, azonban egy, Fazekas Sándor minisztertársához intézett válaszból az derül ki, hogy totálisan impotens a minisztérium, káoszba fulladt az egész államigazgatás, hiszen az intézkedések egy részét a Fejér megyei katasztrófavédelemhez rakták át, egy másik részét Baranya megyéhez, közben a szemétkupacok hónapok óta ott állnak Somogy megyében, Balatonvilágoson.
Kérem miniszter urat, segítsen elintézni ezt az elviselhetetlen helyzetet. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť