TELEKI LÁSZLÓ

Full text search

TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az ön szavai szerint Magyarország már csak azért sem tud befogadni gazdasági menekülteket, mert gondoskodni kell 8 ezer cigány foglalkoztatásáról. Sajnálatosnak tartom, hogy a Fidesz-kormány sikertelenségét hazug propaganda mögé bújtatva próbálja leplezni, kettős beszéddel a közhangulatot korbácsolni, és újra előhúzták a cigány kártyát, és ezzel újabb ellentétet szítanak és árkot ásnak a társadalmi csoportok között. Gyalázat, hogy a romaügyeket akarják szembeállítani a menekültekkel, és ezzel a romákat taszítják Európa-szinten is a bűnbak szerepébe!
Miniszter úr, az a minimum, hogy kijelentéséért bocsánatot kér, úgy, ahogy azt meggondolatlan szavai miatt Balog Zoltán miniszter úr is megtette pár nappal ezelőtt a roma holokauszt kapcsán. Ezt diktálja az erkölcs és a becsület és a tisztelet, az a szolgálat, amelyre esküt tett.
Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezném, mit tett a Fidesz-KDNP-kormány az elmúlt öt évben a romák valós társadalmi integrációjáért, például hol van az a százezer munkahely, amit kormányuk Farkas Flóriánnal együtt ígért, mert önök a romák egyetlen foglalkoztatási lehetőségét csak a közmunkában látják, amellyel, lássuk be, pusztán csak a statisztikai adatokat tudják kozmetikázni. Ön szerint csak a közmunka lenne az egyetlen legnagyobb foglalkoztatási lehetőség a magyarországi cigánysásg ügyében? Mit kívánnak tenni a gyermekéhezés, a gyermekszegénység felszámolásában, ezt is kérdezhetném miniszter úrtól, mert ha ezeket a kérdéseket megválaszolja, akkor láthatnánk azt, hogy mégiscsak érdemes azzal az üggyel foglalkozni, amit a romák ügyére szánnak, és nem pedig előhúzni olyan kártyákat, amelyekkel valóban az árkokat ássák önök nap mint nap, és erőteret adnak arra, hogy a megbélyegzés még nagyobb legyen Magyarországon a romákat illetően.
Tehát ezért én azt gondolom, miniszter úr, ma önnek kellene abban nyílt és őszinte mondatokat mondani, hogy azt a kijelentését, amit tett, hogy gondolta és miért gondolta úgy, mert azt gondolom, hogy meg kell nyugtatnia a magyarországi romákat és a magyar társadalmat. Köszönöm szépen. (Gúr Nándor közbeszól. - Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť