SZELÉNYI ZSUZSANNA
SZELÉNYI ZSUZSANNA
SZELÉNYI ZSUZSANNA (Független): Köszönöm szépen. Amikor a jövő évi költségvetésről beszélünk, akkor az előző évekre is vissza kell tekintenünk. Rövidesen fog kezdődni Orbán Viktor ötéves évértékelője, vagyis kormányzati értékelője, a költségvetés-politikát, a költségvetésben meghatározott társadalompolitikai elveket is érdemes visszamenőleg is áttekintenünk, ugyanis azon az örökségen, ami velünk van, nem változtat semmit ez az idei költségvetés.
Részben azt gondolom, hogy az az adópolitika, amit az Orbán-kormány bevezetett, nevezetesen, az egykulcsos személyi jövedelemadó, az mostanra egyértelműen megbukott, egyébként már korábban megbukott, és továbbra is meg van bukva, ezért ennek a kiterjesztése legalábbis meglepő. (Zaj, közbeszólások. - Czunyiné dr. Bertalan Judit: Meg van bukva. Általános iskola második osztály!) Eredetileg a kormány - nem kis joggal - azt várta tőle, amit egyébként az egykulcsos személyi jövedelemadótól, ha az jókor van bevezetve, lehet is várni, hogy munkakínálat-növelő hatása legyen, illetve az emberek fogyasztásra költsék, és ezáltal generálják a gazdaság működését.
Magyarországon nem ez történt. Már az első években kiderült, hogy sem a munkaerő-kínálat nem növekedett, se nem költötte senki fogyasztásra ezt a pénzt, alapvetően az emberek, akiknek jutott belőle, azok megtakarították vagy az adósságukat törlesztették belőle, tehát a magyar gazdaságra semmiféle pozitív hatással nem járt ez a változás. Ellenben azt el lehet mondani, hogy a lakosság legszegényebb ötödétől ez a pénz a leggazdagabb ötödéhez vándorolt át. Tehát a növekedésre gyakorolt hatása nem érdemleges.
A különadók politikájára épülő költségvetési politikát is alapvetően fenntartja a kormány, néhány kisebb korrekcióval. A mai napig az a helyzet, hogy ez torzítja a piaci versenyt, visszafogja a beruházási kedvet, és alapvetően kiszámíthatatlanabbá teszi az üzleti környezetet. Ez sem változott semmit, ezek között a körülmények között kénytelenek Magyarországon a vállalkozók dolgozni. Ez mindenképpen - mint két alapvető tézise ennek a kormánynak -, azt gondolom, hogy súlyosan elhibázott.
A költségvetés-politikának egyéb örökségei is vannak velünk az elmúlt évektől. Nevezetesen, a központosított oktatásban talán a legnyilvánvalóbb az, hogy a központosítás mekkora forráskivonással járt együtt mind a köz-, mind a felsőoktatásban, de ugyanez rafináltabb módon az egészségügy központosításával együtt is megtörtént. Tehát azok az összegek, amelyek itt a jelenlegi költségvetésben előttünk állnak ezekben a szektorokban, érdemi változást nem tudnak hozni, hiszen már az előző években sok száz milliárd forintnyi hiány keletkezett mind az oktatásban, mind az egészségügyben, mind pedig a munkaerőpiaci beavatkozások vonatkozásában. Ezért azt gondolom, hogy enélkül, mindezek nélkül nem tudunk a mostani költségvetésről is beszélni.
Mi az, ami fontos ennek a kormánynak, mik azok a területek, ahová nagyon jelentős, de nyilvánvaló módon fölösleges pénzek mennek? A miniszterelnököt a Várba program, stadiont minden faluba program, orosz atomot az unokáinknak program, szolgamunkát mindenkinek program, és sok-sok pénzt a kormányzatra, államtitkárokra, helyettes államtitkárokra, kormányzati kiadásokra, presztízsberuházásokra. Azt gondolom, hogy ezek azok a területek, amelyekhez, amikor ezt az egyébként alapvetően struktúrájában elhibázott költségvetést próbáljuk esetleg valamilyen módon korrigálni, akkor oda lehet nyúlni forrásokért.
Nagyon büszke a kormány a családpolitikájára, én azonban azt gondolom, hogy ez is egy félreértett dolog. A kormány szeret polgárkormányról beszélni, de valójában az Orbán-kormány a magyar polgárosodást súlyosan gátolja azóta, amióta 2010-ben hatalomra került. Ugyanis mindazok az eszközök, mindazok a szolgáltatások, mindazok a kormányzati beavatkozások, amelyek azt segítenék elő, hogy a társadalmi mobilitás erősödjön, hogy az emberek előrébb jussanak, hogy a gyerekeinket előrébb lássuk, mint ahol mi vagyunk, azok semmi módon nincsenek megtámogatva, sőt ezek azok a beavatkozások, kormányzati szolgáltatások, amelyek szinte minden területen visszafejlődtek. Ezért ez a költségvetés - az előző évekhez hasonlóan - Magyarország polgárosodását súlyosan gátolja. Szerintem ez elfogadhatatlan egy XXI. századi felvilágosult állam vonatkozásában.
Én azt gondolom - mint ahogy mondtam -, hogy strukturálisan rossz ez a költségvetés, és anélkül, hogy az egészet újra lehetne gondolni, igazából javítani nem lehet rajta. Egy picit lehet korrigálni, én legalábbis a magam részéről erre tettem kísérletet. Megpróbáltam végiggondolni, hogy mint ahogy egy gondos szülő, mik azok a hosszú távú ügyek, amelyek az embereknek fontosak. Nagyon egyszerűen végiggondolható. Azt akarjuk, hogy a gyerekünk jól tanuljon, jó iskolába járjon, minden gyerek jó iskolába járjon, azt akarjuk, hogy egészségesek legyünk, és az utódaink is egészségesek legyenek, és azt akarjuk, hogy jó, minőségi, motiváló munkája legyen a gyerekeinknek.
Ez a három dolog a legfontosabb Magyarországon is: az oktatás, az egészség és a munka. Ezért az én módosító javaslataim is alapvetően ezekre a területekre terjednek ki. Mint mondtam, a forrásokat az előbb megjelöltem, nagyjából 700 milliárd forintnyi keretben javasolok átcsoportosításokat, mindenekelőtt az iskola területén, az iskola világában, a közoktatásban és a felsőoktatásban.
Hozzá kell tennem, hogy megint csak olyan strukturális átalakítások zajlottak itt az elmúlt években, amelyek egyébként lehetetlenné teszik, hogy Magyarországon ma mindenki számára a minőségi iskoláztatás lehetségessé váljon. A KLIK, a központosított oktatás megszervezése egy súlyosan félreértelmezett koncepció. Az, hogy az állam milyen szolgáltatásokat nyújt mindenkinek, illetve hogy milyen elvárásrendszert állapít meg az iskolák részére, ahhoz szükségtelen, hogy az állam kezelésébe vegye az iskolákat, és centralizáljon, és az is teljesen szükségtelen, hogy az állam legyen minden pedagógusnak a munkáltatója. Nem csoda egyébként, hogy olyan kevés iskolaigazgató jelentkezik erre a posztra ma már, egyszerűen olyan iskolák hegyben állnak, ahol nem sikerült az elmúlt években igazgatókat választani, hiszen nincsen semmi dolguk ma már az iskolaigazgatóknak, mint az, hogy az órarendet összeállítsák.
(10.00)
Ez egy nagyon komoly frusztráció, és természetesen strukturálisan is problémás, hogy az igazgatók nem lehetnek rendes gazdái az iskoláknak, nem szólhatnak hozzá, hogy kik legyenek ott a pedagógusok, semmi közük nincs a fejlesztéshez, egyszerűen alapvető fontosságú dolgok el vannak tőlük véve.
Azt gondolom, hogy az életpályamodell, ami szintén a kormányzat egyik büszkesége, megint csak rosszul sikerült. Akár jó is lehetne az életpályamodell, teljesen nyilvánvaló, hogy erre van szükségük az iskola világában dolgozó embereknek, de ha ahhoz rendeljük az életpályamodellt és valamekkora fizetésemelést, hogy megvonjuk az önszerveződés jogát a pedagógusoktól, őket Pedagógus Karba kényszerítjük, és lényegében lehetetlenné tesszük számukra, hogy a saját életük alakításába a jövőben beleszóljanak, ez egyszerűen egy olyan ár, ami szerintem azért a kicsi fizetésemelésért nem éri meg. És persze még nincs is kész az életpályamodell, úgy vezették be, hogy az egész nincs kitalálva, még számos eleme a továbbiakban hátravan.
Komoly probléma van a szakiskolás ügyekkel, a szakképzéssel. Az elmúlt hetekben erről elég sok szó esett. Ez egy teljesen félreértelmezett dolog, olyan, mintha a magyar kormány képviselői nem értettek volna idegen nyelven, amikor német és dán kollégáikkal tárgyaltak a duális rendszerről. A duális rendszer ugyanis nem jelenti azt, hogy a gyerekek ne tanuljanak közismereti tárgyat. Ha megnézzük, hogy Németországban a végzett szakmunkások hány közismereti órát vettek, akkor kiderül, hogy másfélszer annyit, mint Magyarországon a korábbi években. Dániában a végzett szakmunkások 80 százaléka beszél értelmezhető szinten angolul; Magyarországon ez 0,5 százalék. A duális képzés nem arról szól, hogy kell közismereti tárgyakat tanulni, hiszen azok a gyerekek, akik ma megtanulnak egy szakmát, tíz év múlva egy másik szakmát kell hogy megtanuljanak. Ha nem tudnak olvasni, számolni angolul, nem tudnak számítógépezni, akkor el fogják veszíteni a tudásukat tíz éven belül a mai világban. Tehát ez is egy nagyon komoly gond. Ezeket mind csak azért mondtam el, mert a mostani költségvetés ezeken nem is tud változtatni. Hiába adunk egy kicsit több pénzt a pedagógusoknak, ettől ez a rendszer nem korrigálható, olyan súlyosan el van hibázva.
Egyébként pedig ahol még javaslatokat tettem módosításra, az alapvetően a fejlesztő területek. A központosításnak súlyosan áldozatul estek nemcsak a pedagógusok, hanem a gyerekek fejlesztéséért felelős intézmények és az ott dolgozók. Ma már ha valakinek a gyereke logopédushoz kényszerül, akkor egy csomó városból másik városba kell a szülőknek átvinni ahelyett, hogy ilyen alapvető fejlesztő szolgáltatások a gyerek közelében, az iskolában rendelkezésre állnának. A többi egyébről ne is beszéljünk.
Röviden még arról, hogy a felsőoktatásban nagyon komoly pénzhiány keletkezett az elmúlt években. Ezekből az én javaslataim szerint valamennyit szeretnék visszapótolni.
Az egészségügyről már jó sok szó esett ma. Ez a kormányzati tervekből alapvetően hiányzik. Sokkal nagyobb nagyságrendben javaslok az egészségügybe forrásokat, mint az a pár milliárd forint, amiről Bene doktornő is beszélt. Nyilvánvalóan a dolgozók bérfejlesztésére, a kritikus állapotban lévő intézmények fejlesztésére, az adósságkonszolidációra, a mentőkre sokkal-sokkal több pénz van, mint ami ebben a tervben pillanatnyilag van.
Még pár szót beszélnék a munka világáról is. Azok után, hogy Czomba államtitkár úr is rossznak tartja a közfoglalkoztatás rendszerét és annak a leépítését szorgalmazza, döbbenetes, hogy a kormány milyen kitartóan sulykolja folyamatosan ennek a pozitív hatásait. Azok után, hogy diplomás fiatalok ma azonnal közszolgálatba kényszerülnek, mert ha három hónap alatt nem találnak munkát, akkor más lehetőségük nincs, ez teljes mértékben elfogadhatatlan, és szemben áll azokkal az eredeti koncepciókkal, amiket a kormány büszkén vállalt.
Mi, az Együtt egy „Dolgozni, boldogulni” programot dolgoztunk ki, amely alapvetően a kormány által elutasított és leépített aktív munkaerőpiaci kezdeményezések modern formáit gyűjtötte össze. Álláskeresési biztosítás és együttműködési szerződésen alapuló munkahelyteremtés az, amit mi szorgalmazunk. Ennek a költségvetési elemeit a javaslataimba beépítettem.
Összességében azt gondolom, hogy nem jó helyekre koncentrál ez a program. A kormány az előző években megbukott strukturális elemeket fenntartja, és alapvetően nem azokra a dolgokra koncentrál, amelyek a magyar emberek szükségletei ezekben az években. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)
