GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Adósság, adósságnövekedés. 2002 után önök ott hagytak egy nagy csomagot, ami arról szólt, hogy lakásépítési program hitelezési terhei, emlékeznek rá. Az körülbelül az 5 százalékát tette ki az adósság növekedésének. 12-14 százalék közötti az az összeg, ami a magánnyugdíjpénztárak bevezetésével kapcsolatosan az állami nyugdíj-finanszírozás biztonságát teremtette meg. Önök azt a 3000 milliárd forintot vették ki, „lopták el” - nem személy szerinti történetről van szó nyilván - az emberektől, és utána égették el ezt a pénzt.
Amikor a kormány átadására sor került, akkor 4-6 százalék közötti az a pénzt, amit cashben megtaláltak abból, ami gyakorlatilag az adósságnövekedési ráta értékében jelenítődik meg. Ez a három szám 20 százalékánál több. Magyarul, a valós adósságnövekedés, ami a kormányzásunk időszakaihoz hozzátartozik, egy számjegyű; az se jó, de egy számjegyű. Önök most öt év leforgása alatt vagy több vagy éppen a határon 5000 milliárd forintnyi adósságnövekedést eszközöltek. Egy szó mint száz, nagyon erről nem érdemes önöknek beszélni, mert nem jönnek jól ki a történetből.
A másik része a dolognak: csak segítő szándékkal, nagy tisztelettel azt mondom önöknek, ne csináljanak mást, csak azt, amit ígértek. Teremtsenek egymillió új munkahelyet a gazdaságban, az embereket, főleg az alacsony jövedelmi szinten dolgozó embereket támogassák, és olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek nem két és fél millió embert hoznak abba a helyzetbe, hogy létminimum alatt éljék az életüket, és olyan intézkedéseket tegyenek, amelyek az emberek érdekét szolgálják. Nem az önökét, nem az önök holdudvarát, az emberek érdekét! Biztassák erre miniszterelnöküket, Orbánt is! (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť