WITZMANN MIHÁLY

Full text search

WITZMANN MIHÁLY
WITZMANN MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok ellenzéki felszólalást hallhattunk, szerencsére, és ezért gondolom, remélem és bízom benne, hogy ez egy konstruktív vita lesz itt a mai napon, de ha megengedik, néhány ellenzéki véleményre azért szeretnék néhány gondolatban reagálni.
Mindjárt hátulról kezdeném, és a Józsa István képviselőtársam által elmondottakra szeretnék reagálni első körben, mivel Orbán Viktor miniszterelnök úr tegnapi beszédét, örömmel tapasztalom, hogy a szocialisták is nagy figyelemmel kísérték. (Dr. Józsa István: Hát ő a miniszterelnök!) Bizonyára sok hasznos információra tettek szert ebből a beszédből ezáltal, és minden bizonnyal nagyon sokat tanulhattak belőle. (Dr. Józsa István: Ja, a hibákat!) Itt volt az ideje, úgy gondolom.
A bóvli kategóriával kapcsolatban nyilván a hitelminősítőkre célzott Józsa képviselő úr. A probléma az, hogy a stabil plusz a jellemző kategória-besorolás jelen pillanatban a hitelminősítőknél, és egyébként további felminősítések várhatók még ebben az évben. De érdemes lenne egyébként felidézni, hogy milyen volt ez a besorolás 2008 és 2010 között, hogy akkor milyen besorolási értéken szerepeltünk, és tudják, arra gondolok, amikor önök a sikeres kormányzásuk után államcsőd közeli állapotba vitték ezt az országot. (Dr. Józsa István: Ez sem igaz.) Erre gondolok konkrétan, hogy miért kerültünk oda, hogy egyáltalán most kapaszkodnunk kell folyamatosan a hitelminősítőknél, miért jutottunk el abba az állapotba, hogy azért kell küzdenünk most már immáron ötödik esztendeje mindannyiunknak, és jó lenne, ha ebben önök is partnerek lennének, legalább egy kis lelkiismeretfurdalás kibontakozása végett is, mert ezt az állapotot nem mi idéztük elő, hanem önök, tisztelt képviselő úr. (Dr. Józsa István: A gazdasági világválság!)
Szeretnék a Költségvetési bizottság elnökének, Burány Sándor képviselő úrnak a szavaira is reagálni. Meglepődve hallottam, hogy - fölírtam pontosan, nehogy eltévesszem - a Fidesznek nincsen évek óta konzisztens és megalapozott gazdaságpolitikája. Ezt mondta a bizottsági elnök úr, Gúr Nándor képviselőtársunk. (Gúr Nándor: Burány Sándor, de ne törődj vele!) Hát, ha ez a kijelentés valóban igaz, akkor azt gondolom, hogy a Fidesz-KDNP-kormánynak lottóznia kellene, mindenféleképpen lottót kellene vásárolnia, mert ezek szerint pusztán az óriási szerencsének köszönhető és tudható be a gazdasági növekedés, ami 3 százalék fölött van, a foglalkoztatás bővülése, amiben Gúr Nándor képviselőtársam rendszeresen nem ért velünk egyet, de azért mégiscsak a számok tükrében azt láthatjuk, hogy 3,7 millióról 4,1 millió fölé ment a foglalkoztatottak száma, 23 éve nem dolgoztak ennyien Magyarországon. (Gúr Nándor: A közfoglalkoztatottak miatt!) És nagyon gyorsan megjegyezném, hogy nem a közfoglalkoztatottak miatt emelkedett, nem, képviselő úr, hanem elsősorban a gazdasági szférában, a versenyszférában emelkedett a foglalkoztatottak száma. (Gúr Nándor: Nézd meg a KSH-jelentést!)
Aztán, ha ennyire rossz ez a gazdaságpolitika, akkor nem tudom, a rezsicsökkentés, a közszféra béremelései, államháztartási hiány 3 százalékos szint alatt tartása, ami önöknek egyébként nem sikerült sajnos egyetlenegy esztendőben sem, biztos emlékeznek arra, hogy a túlzottdeficit-eljárást ezért indította ellenünk Brüsszel, amelyet egyébként a Fidesz-KDNP-kormány ideje alatt szüntettek meg. (Gúr Nándor: Milyen áron?) Talán ez is a szerencsének tudható csak be.
Aztán a személyi jövedelemadó csökkentése: ugye, 32 százalékos legmagasabb adókulcsról most már 15 százalékról beszélünk; kevesebb, mint a felére csökken. (Dr. Józsa István: Ez a következő napirend!) Családtámogatások tekintetében, azt gondolom, érdemes visszanézniük, szintén az önök kormányzása idejére, ugyanis mi voltunk azok, akik az önök által elvett és megszüntetett családtámogatási formákat ismét visszahoztuk a két évről három évre emelkedő gyessel vagy éppen a családi adókedvezmény ismételt bevezetésével, vagy az olyan újításokkal, mint a gyed extra, vagy éppen a babakötvény újbóli bevezetésével egyaránt. És ha már gazdasági kudarcokról beszél a Szocialista Párt, akkor azért azt is érdemes lenne összehasonlítani, hogy mennyi volt az infláció az önök idejében, és mennyi most. Hát most alig mérhető (Közbeszólás az MSZP soraiból.), egész pontosan…

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť