DR. BITAY MÁRTON ÖRS

Full text search

DR. BITAY MÁRTON ÖRS
DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár: A jogbizonytalanság felszámolására - ezt a mondatot szerettem volna elmondani. Ha lehet, kérném is majd erre módosítani a jegyzőkönyvet, nyelvbotlás volt részemről.
Gőgös képviselő úr az elmondottak többségével egyetért, köszönjük szépen.
A felsőfokú végzettségnél - és akkor itt mindenkinek reagálnék a vitában ezen pontra tett észrevételeire - arról beszélünk, hogy megszüntessük azt, hogy kötelező. Nem arról beszélünk, hogy nem lehet, csak azt mondjuk, hogy azt gondoljuk meg, hogy tudunk-e olyan strikt szabályt alkotni, ami alapján el tudjuk választani, hogy eddig kötelező, ezután nem, és most mondjuk, hogy nem. Ez a 10 ezer hektáros szabály nem jó, mert van olyan vadászterület - és ezt mondtam az expozémban is -, ahol teljesen mindegy, és van olyan, ahol már 3 ezer hektárnál is nagyon fontos lenne. Mindösszesen ennyiről szól a javaslat.
Magyar Zoltán képviselő úr említette, hogy miért nem léptünk ebben a kérdésben már, és miért nem hoztuk elő a vadászati törvény kérdését. Azt tudnám önnek mondani - amellett, hogy igaza van, ezek feszítő kérdések, és valóban kell velük foglalkozni -, de azért itt mégis van egy dátum, ami alapjában meghatározza a magyarországi vadászati lehetőségeket, ez pedig az a bizonyos 2017, ahol egy teljesen új hasznosítási ciklus kezdődik. Azt gondolom, hogy ez egy logikus állapot, és szintén az expozémban próbáltam erre utalni, hogy akkor most gyűjtsünk össze mindent, gondoljuk át a jogszabályt, és az új üzemterveknek, az új hasznosítási kereteknek megfelelően, illetőleg azokra már tekintettel módosítsuk ezeket a szabályokat.
Említette a Ptk. kapcsán a Ctrl+C-Ctrl+V-t. Gondolom, a vitában is világossá vált önnek, hogy ebben is igaza van, Ctrl+C-Ctrl+V, de a régi Ptk., nem az új Ptk. Valóban, így van, Sallai Róbert Benedek képviselő úr is említette, erre nem gondoltunk a jogalkotásnál, most derült ki, hogy ez komoly problémákat fog okozni. Nem most derült ki, most értünk oda, már jó pár helyen kiderült, hogy ezen gyorsan változtatni kell, és miután per pillanat a konszenzus megteremtésének szándékával nem akartunk formabontó ötletekkel előállni, mondván, úgyis tervben van az új vadászati törvény, ezért a régi alkalmazáshoz tértünk vissza.
Az LMP javaslatát köszönettel vettük, én fel is írtam, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás részévé lehetne tenni ezt a dolgot; az LMP javaslatai között ezt fel fogjuk tüntetni.
A felsőfokú végzettségre reagáltam, a vadgazdamérnök képzettségre reagáltam.
Mezeinyúl-élőhely, illetőleg a kerítés vonatkozása; ezek mind azok a neuralgikus pontok, amiket képviselő úr kiválóan érez, meg érzünk mindannyian, akik ebben a vitában fölszólaltunk, mert mások is elmondták ugyanezeket a problémákat. Így van, ezeket nem lehet összefüggések nélkül nézni. A vadkár mértékét nem lehet a nagyvadállomány nagyságától és a kerítések hosszától függetleníteni.
Csak példaként mondom: Somogy megyében 2450 kilométer vadvédelmi kerítés található, Somogy megyében van az egyik legnagyobb vadkár, és Somogy megyében van a legnagyobb vadállomány-túlszaporulat. Én élek a gyanúperrel, amit ön állít, hogy a leszűkült élettér már eleve nagyon aktívan hozzájárul ehhez a jelenséghez. Ezeket komplexen kell látni, nyilván ez is egy másik vita alapján fog majd eldőlni, hogy milyen irányba mozdulunk.
Nagyon érdekes kérdés a vadászható, illetve a nem vadászható vagy védett vadfajok által okozott kár, de nagyon különböző kárfelelősség van, mert míg a vadászható vadfajoknál a vadászatra jogosulté, addig a védett állatok esetében lebeg a kérdés, hogy akkor most tulajdonképpen hogyan is néz ki a dolog. Nem is beszélek arról, hogy mondjuk, egy apróvadas, fácánvadászat során felhajtott védett vad által a gépjárműben okozott kár akkor most kinek a kárfelelőssége. Ezeket végig kell gondolni, de ez nem annyira vadgazdálkodási kérdés, hanem sokkal inkább biztosítási kérdés.
A mezeinyúl-élőhelygazdálkodás valóban egy nagyon fontos dolog, ezzel kell foglalkozni. Szintén utaltam rá az expozémban; visszaszoruló apróvadállomány, növekvő nagyvadállomány - egyik sem jó.
Legény Zsolt képviselő úrnak, ha nem is közvetlenül, de itt az előzőekben válaszoltam a felvetett kérdéseire a Ptk. kapcsán, illetőleg hogy rossz volt a módosítás talán valóban.
Egyed Zsolt képviselő úrnak szintén igyekeztem itt a vadkár, kerítés, nagyvadállomány-túlszaporulat kapcsán reagálni; a végtelenségig lehetne ezt a kérdést fűzni, de most a rövid módosításra tekintettel erre hosszabban már nem térnék ki.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť