GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A két törvény, ugye, az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosítása és ez a törvény, a területi államigazgatási szervezetrendszernek az átalakításáról szóló törvény szoros együttélésben, szoros összefüggésben van egymással. Az egyik valójában a keretfeltétel-rendszert, a másik pedig a kitöltését teszi meg, ami gyakorlatilag a kormányhivatalokba való beolvadás vagy részfeladatok átcsoportosítását jelenti.
Nem kell talán, hogy részletezzem itt újra visszamenőleg, hogy a környezetvédelmi hivataltól, környezetvédelmi, természetvédelmi feladatokat ellátó felügyelőségektől kezdve a bányakapitányságokon keresztül a Magyar Államkincstárnak bizonyos családpolitikai feladatokkal foglalkozó dolgai, a főépítészi feladatok, a bevándorlásügyek, az OEP-et érintő szakmai feladatok egy része, ez mind-mind-mind beolvad ebbe a mega-giga, nem tudom, miféle szervezet kötelékeibe. Igazából az előbbi kritikámat meg kell hogy ismételjem egy mondattal. Ennél a törvénytervezetnél is helytálló az, hogy semmifajta hatástanulmány nincs a háttérben, legalábbis olyan nincs, ami kellően megalapozottá tenné mindazt, amit el akarnak érni.
Nem akarok itt kitérni arra, hogy ha megnéznénk csak a 2013-as zárszámadást, hogy mi volt a kormányhivatalokat érintő működési feltételek, sok minden egyéb más tekintetében, befizetési kötelezettségeik teljesítése vagy nem teljesítése vonatkozásában, pont abból fakadóan, ahogyan a munkájukat tudták végezni, nem akarom ezeket a részleteket kifejteni.
Azt viszont szeretném megemlíteni, amit államtitkár úr is jól tud, hogy ez a változtatás önmagában 22 ágazati törvénynek a módosítását hozza, ha én jól számoltam, de lehet, hogy 23-at, majd segít, hogyha többet.
A dolog lényege igazából a tartalmi kérdéseket érinti. Tartalmi kérdést sokat tudnék mondani, de 3-4-et említenék mindenképpen. Az egyik az, amikor az aktív korúak ellátásával kapcsolatos járásokhoz való telepítés, mármint a feladat járásokhoz való telepítése hozza, hogy itt burkolt formában gyakorlatilag olyan ügyeket, amiket a korábbiakban támogattak, például a lakókörnyezet rendben tartásának az ügyét, azt most ezen megoldási forma alkalmazásával kiveszik a rendszerből, azaz annullálják, hatályon kívül helyezik. Fel kell vállalni, államtitkár úr direkten; nem így, bújtatott formában, hogy azért, mert átkerülnek a járási hivatalokhoz az aktív korúakkal való foglalkozások kérdésköre, ezért már az a kérdéskör, amely a korábbiakban akképpen volt kezelve, most másképpen lesz kezelve.
Vagy a másik ilyen típusú kérdés a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások kérdésköre, amelyet Tukacs képviselőtársam egy mondattal említett. Itt azt szeretném mondani, hogy gyakorlatilag ez az államilag szabályozott vagy szabályozható korrupciónak a lehetőségét adja meg, vagy adhatja meg megítélésem szerint, tehát ez egy nagyon veszélyes pálya. Vagy lehet, hogy csak arról szól a történet, hogy Orbán Viktor fel akar költözni a Várba, és ott a beruházás tartozzék ebbe a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások körébe, ugyanúgy, mint a stadionok, vagy a Jóisten tudja, mi minden más, és akkor már ezen kérdéskörök kapcsán akár az eljárási szabályokat sem kell betartani. Nem akarom tovább ecsetelni a dolgokat.
De mondhatnék más, az embereket közvetlen formában érintő dolgokat is, például a méltányossági ápolási díj kérdését. Itt az a helyzet, hogy ha a korábbi mértékeket az önkormányzat nem tudja biztosítani, és nem tudja finanszírozni, akkor gyakorlatilag ezek az emberek, akik méltányossági ápolási díjban részesültek, ezek még az egészségbiztosításukat is elveszítik. Márpedig ennek sajnos a reális veszélye megvan. Ezek azok a kérdések, államtitkár úr, amelyek szétfeszítik a rendszert, és nem azok, amelyekről ön megpróbált itt az előbbiekben beszélni és szót ejteni.
Vagy mondok még egy dolgot, és nem forszírozom tovább. Tudja, az, amikor szégyenletes módon tavaly, azt hiszem, decemberben egy törvény keretei között arról döntenek, hogy a keresőképtelenség utólagos visszamenőleges igazolását meg lehet tenni 30 napra vonatkoztatva, és most ezt itt rá három hónapra pedig korrigálják, likvidálják, amit három hónappal ezelőtt megtettek. Miért csinálnak ilyen dolgokat? Kikért teszik mindezeket? Nem az emberek sokaságáért. Egyes emberekért lehet, de azt gondolom, hogy ezeket felül kellene vizsgálni. Tudja, ezek adják meg annak a lehetőségét, hogy az emberek úgy gondolják, hogy tényleg politikai komisszárok viszik ezeket az ügyeket.
Nem rosszízűen mondva, hanem azért, mert politikai érdekeket, egyes embereknek netán a sajátos érdekeit kiszolgálva hoznak akár, még ha kell, Isten adj, ne adj, törvényeket is.
Egy szó mint száz, azt akarom mondani, hogy az, amit csinálnak, ilyen értelemben az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításával és most a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával, ez szerintem nem a szolgáltatásnak a megerősítése, hanem bizonyos értelemben a működő folyamatoknak a szétzúzása. És ha a működő folyamatok szétzúzásáról esik szó, akkor nem beszélhetünk arról, hogy ez azt jelentené, hogy önök egy szolgáltató állambeli létet kívánnak megerősíteni. Sokkal inkább azt jelenti, amit Czibere államtitkár úr mondott, mármint hogy amikor hatalomra kerültek, akkor azt követően. Mert tudja, az nem szolgáltatás, hogy mondjuk, a NAV, nézzük mint szolgáltató szervezetet, a NAV, hogyha hoz egy határozatot, és közben a vállalkozás fellebbez ez ellen a határozat ellen, akkor ettől függetlenül a NAV, akár adott esetben a fellebbezés elbírálásától függetlenül, tudom, hogy ez fáj, államtitkár úr, nehéz ezt szemből nézni, a fellebbezés elbírálásától függetlenül hozhat olyan döntést, hogy akár az árukészletét elviszi ennek a vállalkozásnak, tönkremegy a vállalkozás, el kell bocsássa az általa foglalkoztatottakat, és ezt követően majd két év múlva kiderül az, hogy a vállalkozásnak lehet, hogy igaza volt, csak akkor már az igazával elmehet talán más égtájra.
Szóval, egy szó mint száz, önök nem szolgáltató államot erősítenek, hanem sokkal inkább annak az ellentettjét, és ez a szégyenletes. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť